Oroszország nagyon hajt rá, hogy elsőként legyen koronavírus-vakcinájuk

K. B. | 2020. Július 17.
Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a Covid-19 elleni vakcinájának tesztelését, bizakodott egy helyi politikus. Oroszországban már több mint 12 ezer halálos áldozata van a betegségnek.

 „Ez az utolsó fázis, amely a vakcina aktív felhasználásának beindításához szükséges. Úgy gondoljuk, lehet, hogy Oroszország gyorsabban jut túl ezen a harmadik szakaszon, mint a többi ország” – nyilatkozta csütörtök este Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak. A harmadik fázis a vakcina széles körű tesztelését jelenti.

A vakcinatesztelés második szakasza augusztus 3-án fejeződik be, az oltóanyag hivatalos bejegyeztetése pedig 2020 augusztus-szeptemberben várható. Az RFPI prognózisa szerint Oroszország belföldön idén 30 millió dózist gyártathat le az oltóanyagból. Az úgynevezett nyájimmunitás megszerzéséhez 50 millió embert kell beoltani, amivel a tervek szerint 2021-ben fognak végezni. A Reutersnek a tisztségviselő azt mondta, hogy 2020-ban további 170 millió adag vakcinát külföldön, öt országban fognak gyártani.

Apáca maszkot oszt a felvonulóknak Oroszországban (fotó: Pavel Lisitsyn / Sputnik)

Dmitrijev a brit Times Radiónak nyilatkozva válaszolt az Oroszország ellen a brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központban megfogalmazott, az amerikai és a kanadai titkosszolgálatok által is megtámogatott vádra, miszerint „majdnem bizonyosan” az orosz titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló hackerek adatokat próbáltak gyűjteni a nyugati világban zajló vakcinafejlesztésekről. „Úgy gondolom, hogy ez az egész történet egy arra irányuló kísérlet, hogy egyesek, akik félnek az orosz vakcina sikeréről, foltot ejtsenek rajta. Mert az orosz vakcina potenciálisan az első lehet a piacon és leghatékonyabb lehet az összes közül” – idézték orosz hírügynökségek a brit rádiónak tett nyilatkozatot.

Verseny a koronavírussal:

(MTI)

Exit mobile version