Merkely Béla elmondta, miért durvább a második hullám Magyarországon

nlc | 2020. Október 15.
Ahol az első hullám kicsi volt, a második hullám komolyabb, és ez nemcsak nálunk van így.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint általánosan jellemző, hogy azokban az országokban, ahol az első hullám kicsi volt, a második hullám komolyabb. És hogy nálunk miért robban be ennyie a koronavíus-járvány most ősszel, annak pedig az az oka, hogy lazábbak lettünk.

Nem a vírus erősödött, hanem mi lettünk lazábbak itt Magyarországon. Egyértelműen kevésbé figyelünk arra, hogy védekezzünk, és magunkat, illetve másokat se fertőzzünk meg!

– nyilatkozta Merkely Béla a vasárnap.hu-nak, és figyelmeztetett, előbb-utóbb persze lehetetlen megakadályozni, hogy a fiatalok körében dúló járvány ne érje el az idős korosztályt.

Bármely életkorban lehet a vírus lefolyása súlyos, adott esetben halálos, ugyanakkor az biztos, hogy az idősebbek esetében ez lényegesen nagyobb gyakorisággal fordul elő.

A rektor most is hangsúlyozta, hogy a vírus ellen rendszeres kézmosással és maszkhordással lehet a leghatékonyabban védekezni, és az olyan felületek tisztítása is fontos, mint például a kilincs. Emellett fontos, hogy próbáljuk meg úgy szervezni a mindennapjainkat, hogy minél kevesebb emberrel találkozunk.

A karácsony közeledtével azt is érdemes alaposan megtervezni, hogy miként találkozunk majd szeretteinkkel, hogyan óvjuk az idősebb vagy krónikus beteg hozzátartozóinkat. Lehet, hogy szakítanunk kell majd néhány korábbi hagyománnyal és újakat kell teremtenünk helyettük.

– tette hozzá.

Meggyőződése szerint egyébként vakcinációval ez a a vírusfertőzés is eltűnne, és és védőoltás nélkül csak óriási áldozatok árán tűnne el a koronavírus.

Jelenleg több mint egymillió halálesetről tudunk, miközben az átfertőzöttség a legtöbb országban csupán 10 százalék körül van. Nálunk ennél is kisebb az arány. Hatvanszázalékos átfertőzöttség, szeropozitivitás kell ahhoz, hogy a nyájimmunitás működjön, tehát a jelenlegi 10 százalék nem elegendő ahhoz, hogy jelentősen csökkentse a fertőzések számát

– mondta.

Hogy pontosan mikor kerül piacra az első hatásos védőoltás, azt nehéz megmondani, de szerinte vannak olyan fejlemények, amik reményre adnak okot. 

Az egyik legnagyobb gyógyszergyártó cég, az AstraZeneca nagy valószínűséggel még októberben befejezi klinikai vizsgálatait, és novemberben bejelentik az első sikeres háromfázisú vizsgálatokat, azaz megindul az egyik vakcina egészségügyi hatóságok által történő ellenőrzése. Ezeken felül még hat különböző ígéretes szer van. Ha az első engedélyeket decemberben megadják, akkor onnantól kezdve a tömegtermelés jelentős mértékben felgyorsul.

Persze kérdés, hogy mennyit tudnak legyártani adott időn belül, és milyen gyorsan tudják eljuttatni a készleteket a megfelelő helyekre. Abban, hogy kik azok, akik először kaphatják meg a vakcinát, állítása szerint egyetértés van szakmán belül.

Az idősek és a krónikus betegek a legveszélyeztetettebbek, őket kell elsősorban védeni, nekik kellene elsődlegesen biztosítani a védőoltást. Közvetlenül utánuk a betegek ellátásában mindennapos rizikót vállaló egészségügyi dolgozók jönnek.

(via)

Merkely Béla (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Még több cikk a koronavírus-járványról:

Exit mobile version