Szlávik János közölte, az oltási reakciók jóval alacsonyabb számban fordulnak elő, mint más korábbi védőoltások esetén. Átmeneti izomláz, zsibbadás, pirosodás kialakulhat, de egyetlen komolyabb mellékhatást sem észleltek. Hozzátette: a világon több millió embert oltottak már be a vakcinával, és a statisztikák szerint 100 ezerből egy esetben alakulhat ki olyan oltási reakció, amely miatt az orvosoknak be kell avatkozniuk, de ezek is csak átmenetiek, és az oltóközpontok fel vannak erre készülve – írja az MTI.
Mindezek alapján a koronavírus elleni védőoltást Szlávik János mellékhatásmentesnek, biztonságosnak és hatékonynak nevezte. Kitért arra: a beoltottak több mint 95 százaléka a második oltást követő egy hét után nem kapja el a vírust, de ha mégis, akkor egészen biztosan nem lesz a betegség lefolyása súlyos vagy tragikus. Azzal összefüggésben, hogy Pfizer/Biontech mellett a Moderna vakcinája is érkezik Magyarországra, továbbá az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, azt mondta: az a jó, ha egy országba minél több és többféle vakcina érkezik. Az AstraZeneca más típusú, de ez is teljesen biztonságos és hatékony – tette hozzá. A főorvos arról is beszélt, hogy jók a tapasztalatai az egészségügyben dolgozók oltásával kapcsolatban, egyre többen szeretnék megvédeni magukat a fertőzéstől, és megakadályozni, hogy másoknak átadják azt. Szerinte Magyarországon a harmadik hullámot csak a korlátozások – a maszkhasználat, kijárási tilalom, iskolák bezártsága, fertőtlenítések – tudják megakadályozni, így bármilyen nehéz, ezeket fenn kell tartani, és a szabályokat be kell tartani. Külön szólt a fiatalokhoz, hogy gondolkodjanak el azon, ők is jelenthetik a „járvány motorját”.
Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:
- Japánban a koronavírus újabb variánsát azonosították
- Koronavírus: annyi a halott Nyitrán, hogy már a második hűtőkocsit rendelték