Rusvai Miklós virológus az ATV-nek nyilatkozott, és többek közt arról is beszélt az AstraZeneca vakcina kapcsán azoknál, akik fogamzásgátlót szednek magasabb a vérrögképződés esélye.
A szakember elmondta, hogy már több mint 3 millió 250 ezer ember kapta meg az első oltást itthon, és a friss felmérések szerint az oltási hajlandóság már közel hatvan százaléknál jár. Rusvai Miklós szerint ezek biztató adatok, és szerinte ez az arány tovább fog növekedni a fiatalok, gyerekek érintettsége miatt. Rusvai emlékeztetett: a betegek és az elhunytak átlagéletkora is megy lefelé, hiszen az idősek jó része már be van oltva. Ezen felül a gyerekek szülei is jó eséllyel belátják, hogy mennyire fontos az immunizálás a gyerekeik és a saját védelmük érdekében, hogy ne fertőzzék oda-vissza egymást.
Rusvai arról is beszélt, hogy szerinte történelmi örökség, hogy nálunk sokan halnak meg a pandémia során (eddig több mint 25 ezer magyar áldozata van a koronavírus-járványnak), mindezt így magyarázta: „Elsősorban megöröklött tényező. Ha megnézzük a halálozási világranglista első tíz helyezettjét, azok közül kilenc úgynevezett posztszocialista ország.” Rusvai hozzátette, hogy mindez az egészségügyi infrastruktúra lemaradottságát mutatja, illetve a lakosság kevésbé egészségtudatos életmódját tükrözik a számok.
Szóba került az AstraZeneca és a vérrögképződés kapcsolata is, a virológus kitért rá, hogy összesen három felmérést végeztek a vakcinával kapcsolatban: egyet a gyártó, egyet a független brit gyógyszerhatóság, egyet pedig az Európai Gyógyszerügynökség.
“Mindhárom vizsgálat azt állapította meg, hogy a statisztikai valószínűségnél nem magasabb a vérrögképződés az oltott emberekben” – összegezte a szakértő, és hangsúlyozta, hogy sokkal magasabb például a fogamzásgátlók szedése miatt kialakult vérrögképződés. Ezért tűnhetnek fel a kedvezőtlen adatok elsősorban az 55 éves kor alatti nőknél: nem lehet tudni, hogy ha levonnánk a fogamzásgátlók hatását, akkor hány ilyen eset írható kizárólag az oltás számlájára.”
Szóba került még a vakcinamixelés, Rusvai Miklós szerint ez a gyakorlat a legtöbb országban már elfogadott, és az eddigi mérések alapján kedvezőbb immunválaszt vált ki, ha keverik a vakcinákat. Hozzátette: Tavaly június-júliusban végezték az első klinikai vizsgálatokat, és azok az emberek még védettek, vagyis nyolc-tíz hónapig biztosan védettek lehetünk egyes vakcináknál, ősz előtt pedig nem valószínű, hogy újabb oltást kéne adni azoknak, akiket már decemberben beoltottak. Az viszont kérdéses, hogy ez minden vakcinára igaz-e.
Az nlc írt már Rusvai Miklósról és az AstraZenecáról is:
- Koronavírus: ki ez a sok szakértő, mit akarnak és miért vannak ennyien?
- Mindent az AstraZeneca vakcináról