Rusvai Miklós elmondta, mennyi embert kellene még beoltani a nyájimmunitáshoz

S. Z. | 2021. Május 31.
A virológus szerint ha lesz is negyedik hullám, csak ősszel, és csak abban az esetben, ha nem oltatja be magát elég ember.

Egy férfi szombat hajnalban vörös festékkel fújta fel a Fővárosi Állat- és Növénykert bejáratánál látható egyik elefántszoborra: diszkrimináció. A féri – akit rongálás miatt keresnek – bizonyára azt sérelmezte, hogy csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket engedik be az állatkertbe.

Az eset kapcsán a Blikk megkérdezte Rusvai Miklós virológust, aki szerint mindenféleképpen jobb, ha el vannak különítve az oltottak és a nem oltottak, legalábbis azokon a helyeken, ahol fokozott a fertőzésveszély.

A nem oltott emberek sokkal több vírust termelnek, ha megfertőződnek. Tulajdonképpen az egész testük egy vírusgyárrá alakulhat át. Fokozott kockázatot jelentenek azokra a személyekre, akik bár kaptak oltást, de nem alakult ki bennük elég erős immunitás. Ilyenek lehetnek például az idősek is, hiszen az ő immunrendszerük már nem feltétlenül működik tökéletesen

– figyelmeztetett Rusvai Miklós.

A szakember arra számít, ha lesz is negyedik hullám, csak ősszel, és csak akkor, ha nem oltatja be magát elég ember. Szerinte még nagyjából kétmillió embert kellene beoltani, hogy a fertőzésen átesettekkel együtt elérjük a nyolcmillió védett embert, ami elég a nyájimmunitáshoz.

(Kiemelt kép: MTI / Krizsán Csaba)

Védettségi igazolvány az nlc-n:

Exit mobile version