A szakember aggasztónak tartja, hogy az iskolások oltása augusztus végére maradt, szerinte akár a táborokban el lehetett volna kezdeni a vakcinák beadását. „Két nap alatt ki fogja őket beoltani? Melyik háziorvos, iskolaorvos, esetleg védőnő? Az iskola mellett oltópontokra is kell egyes diákokat vezényelni? Sok minden lóg a levegőben” – monda Zacher.
Erős véleménye van az augusztus huszadikával kapcsolatban is, amikor Budapest kiürül, a vidék meg feljön a fővárosba. Bár szerinte az iskolakezdés az, ami főleg hozzájárulhat ahhoz, hogy a negyedik hullám berobbanjon. Ahogy mondta, jelenleg még csend van az egészségügyben, de ez gyorsan változhat, szerinte a személyzet a kérdés, illetve az, hogy mi lesz a szakrendelésekkel, tervezett műtétekkel.
„Nálunk, Hatvanban túl nagy lehetőség nincs, nem vagyunk sokan. Ha szar lesz a palacsintában, akkor jön megint a 48-72 vagy a 96 órázás” – fűzte hozzá, és hozzátette azt is, hogy akkor lesz majd nyugalom itthon, ha 80 százalékos lesz az átoltottság (de ez a jelenlegi oltási kedv mellet igen távoli célnak tűnik). Az oltások kombinálásáról elmondta, egyértelműen szakmai kérdés, a háziorvosok látják, hogy az adott pácienst mivel kell oltani.
Zacher fontosnak tartaná, hogy a szülőknek még több információt adjanak át az iskolások oltásával kapcsolatban.
„Miért fontos? Mit okoz? Hogyan jelenik meg? A szakirodalomban is olvasható, hogy sok gyerek volt, van kórházban. Jó eséllyel nem fognak belehalni, de ez mégiscsak egy komoly vírusbetegség, ami a szervezetet nagyon le tudja rombolni. Ráadásul a poszt-Covid a gyerekeknél is megjelenhet, erről pedig egy csomó mindent nem tudunk” – magyarázta a toxikológus.
A vasárnap hajnalban történt tragikus buszbalesetre reagálva pedig azt mondta: „Épp a koronavírus-járvánnyal állítottuk párhuzamba orvoskollégáimmal a tragédiát; hiszen sajnos sok olyan nap volt, amikor 200-300 haláleset volt a járvány miatt. Ez azt jelenti, hogy a korábbi járványhullámok tetőzésekor annyian haltak meg Magyarországon, mintha naponta 30 buszbaleset lett volna. Ez döbbenetes!”
Még több hír a koronavírus-járványról:
- Kiderült: életkor szerint változhatnak a koronavírus tünetei
- Nem működnek az olaszországi szigorítások, nem pörgött fel az oltási program