A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

FEL | 2021. December 03.
A kormányfő azt várja ettől, hogy „a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki”.

„A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Koronavírus-fertőzés elleni vakcinát kap egy páciens (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig „valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik”. Orbán Viktor értékelése szerint az emberek biztonsága jelentős mértékben nőtt az oltás miatt.

A számok azt mutatják, működött a korábbi oltási akcióhét, amikor előzetes regisztráció nélkül, bárki kérheti a koronavírus elleni vakcinát Duda Ernő virológus az RTL Híradónak azt mondta: az oltási akcióhét megmutatta, hogy az emberek sokkal inkább elmennek oltakozni, ha ehhez nem kapcsolódik adminisztráció, vagyis regisztráció nélkül talán gyorsabban emelkedne az átoltottság.

(MTI)

Exit mobile version