A gyalogosok között hajtott át egy motoros ételfutár Budapesten, Astoria felé tartott a Károly körúton. Neki már zöld volt a lámpa, a gyalogosoknak pedig piros, de azt nem várta meg, hogy az összes gyalogos átérjen a túloldalra, miközben a többi járművezetők nyugodtan várt. Fogta és az átkelő gyalogosok közé hajtott motorjával, kis híján egy babakocsit elsodorva. A fedélzeti kamerás videót a Budapesti Autósok Közössége osztotta meg.
Az RTL Híradónak nyilatkozó közlekedési jogász szerint itt nem csak a motoros hibázott. “Azzal, hogy a gyalogosok a tilos jelzésen keltek át, azzal mindegyik szabálysértést követett el. De a motoros is, mert a balesetelhárítási kötelezettség keretében a ‘Ne akadályozz! Ne zavarj! Ne veszélyeztess!’ hármast igenis megszegte” – magyarázta Borbély Zoltán.
A rendőrségnél és a futárcégnél is azt mondták, hogy vizsgálják a felvételt.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock
Még több szabálytalan járművezető az nlc-n:
- Nem engedte el a szirénázó mentőt az audis, sőt még be is mutatott – videó
- A sínekre hajtott, majd otthagyta az autót – teljesen megbénult a forgalom a budapesti Clark Ádám téren
- A forgalommal szemben kért útbaigazítást – megdöbbentő videó