Ugyan számos új problémát hozott magával, nagyon sok mindenért hálásak lehetünk a digitalizációnak, kis túlzással, de bárhol, bármikor, bármilyen információ elérhető. Ha csak az okostelefonokat vesszük, nincs már szükségünk zsebnaptárakra, zsebnoteszekre, ha beállítjuk az emlékeztetőt, biztosan nem fogunk lemaradni semmilyen fontos időpontról, eseményről sőt, még olyan alkalmazások is vannak, amik arra emlékeztetnek, hogy ideje inni egy kis vizet, ha nem akarunk dehidratáltak lenni, ha pedig szeretnénk nosztalgiázni egy kicsit, akkor pillanatok alatt végigpörgethetünk több évnyi fotót és videót.
Mindez azt is jelenti, hogy – nagyon egyszerűen fogalmazva – kevesebbet kell használni az agyunkat, de ez vajon azzal jár, hogy romlanak a kognitív képességeink, ha nem támaszkodunk rájuk olyan mértékben? Tényleg létezik olyan, hogy digitális amnézia? Nos, ez egy fontos kérdés, ami több kutatót is foglalkoztat. Tegyük hozzá, ha mostanában sokan úgy érzik, mintha egy szita lenne az agyuk, annak az elmúlt évek történéseinek, például a világjárványnak is köze lehet, Catherine Loveday neuropszichológus, memóriakutató felmérése szerint az általa megkérdezett emberek 80 százaléka számolt be arról, hogy az emlékezete megsínylette a világjárványt. Az már más kérdés, hogy a pandémia alatt még többet használtuk az okos eszközeinket, mint korábban, otthonainkba zárva nem igazán volt más lehetőségünk.
Memóriamankó
Mielőtt megjelentek volna az okostelefonok, természetesen azelőtt sem kellett minden egyes információt megjegyeznünk, mindig voltak “segédeszközök”, gondoljunk csak mondjuk egy jegyzetfüzetre, ahova mindig felírtuk a bevásárlólistát. Chris Bird, a Sussexi Egyetem kognitív idegtudományokkal foglalkozó munkatársa szerint ez azért hasznos, mert ha nem kell ilyen apróságokkal foglalkoznunk, akkor tudunk más, esetleg fontosabb dolgokra fókuszálni, emlékezni.
fotó: getty images
De vannak, akik sokkal borúlátóbbak, szintén a Guardiannek nyilatkozott Oliver Hardt, a montreali McGill Egyetem memóriakutatója szerint egy ördögi körbe lehet lépni azzal, ha egyre többször delegálunk feladatokat az okostelefonjainknak, mert minél kevesebbet használjuk az agyunkat, annál jobban rá leszünk szorulva ezekre.
A kényelemnek ára van, és muszáj néha használni az agyunkat
Példának hozta fel a tanulmányt, amely szerint az egyetemi tanárok körében kisebb a demencia előfordulása, aminek vélhetően az az oka, hogy egészen idős korukig komoly szellemi munkát végeznek. A félelem attól, hogy milyen negatív hatásai lehetnek annak, ha agyunkat kímélendő külső eszközöket is használunk, nem új, Szókratész több mint 2000 évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a dolgok leírása feledékennyé teszi az embereket. Erre mondta azt Dr. Sam Gilbert idegkutató, hogy azért néha túlzóak az ilyesfajta aggodalmak, igen, a telefonhasználat biztosan befolyásolja a kognitív képességeinket valamilyen formában, de az ember fejlődésének része az, hogy eszközöket használunk, nem elég az, ha csak magunkra hagyatkozunk.
Vannak szakemberek, akik szerint nem amiatt kell aggódni, hogy a telefonunk a kiterjesztett memóriánk, hanem amiatt, hogy könnyen elterelik a figyelmünket, és ebben elég jók, hiszen nagyon sok alkalmazás harcol a figyelmünkért, cél az, hogy minél több időt töltsünk rajtuk, velük. „Az egyik dolog, ami megakadályozza az agyunkat abban, hogy az emlékeket a rövid távú memóriából áthelyezze a hosszú távú memóriába, az az, ha valami – mondjuk egy értesítés vagy csak az ellenállhatatlan késztetés, hogy használjuk a telefonunkat – elvonja a figyelmünket” – nyilatkozta a Catherine Price, a How to break up with your phone (Hogyan szakíts a telefonoddal) című könyv szerzője. Hozzátette, lehet, hogy úgy gondoljuk, az agyunk alkalmas arra, hogy egyszerre sok feladatra figyeljen, a multitasking egyfajta illúzió, és ha véletlenül egy-két pillanatra úgyis tűnik, hogy igen, ez menni fog, az valószínűleg annak köszönhető, hogy az egyik vagy akár az összes feladat nem volt annyira megerőltető szellemileg, például a mosogatás és a rádióhallgatás nem fogja kiütni egymást, a telefonhasználattal azonban – ahogyan hangsúlyozta is – már más a helyzet.
Itt kell megjegyezni, hogy eszköznek tekinthetjük bizonyos szempontból a többi embert is, ha nem emlékszünk arra, hogy hova tettük a kulcsot, hogyan hívják az egyik ismerősünk ismerősét, akkor mástól kérdezzük meg, mások lesznek a memóriamankók, így megy ez, amióta világ, a világ. Tény, hogy egyes szakértők helyett ez a “memóriamegosztás” kezd háttérbe szorulni az internet miatt, ami bármikor és gyorsan tudja szolgáltatni az információt. Ez utóbbi nem hangzik olyan rosszul, ugye?
A Google a barátod
Igen ám, de itt lép be a képbe a Google-hatás, ennek a lényege, hogy az emberek memóriája állítólag kevésbé működik jól a könnyen hozzáférhető információk esetében, mint az olyan információk esetében, amelyek megszerzése nagyobb erőfeszítést igényel. Ezt többek között a következő kísérlettel igyekeztek igazolni: a résztvevőknek 40 közismert tényt kellett elolvasniuk és begépelniük, például, hogy a strucc szeme nagyobb az agyánál, ám míg a csoport felének azt mondták, hogy a gép ezt elmenti, a többiek úgy tudták, hogy az információ el fog veszni. Ezt követően minden résztvevő kitöltött egy memóriatesztet, amin sokkal jobban teljesítettek azok, akiknek azt mondták, hogy nem támaszkodnak a számítógépre, az nem rögzíti azt, amit bepötyögtek.
De vegyünk egy ennél hétköznapibb példát, ami nem egy futómadár érdekes anatómiájáról szól, felmérésekkel bizonyították, hogy a felnőttek többsége könnyebben fel tudja idézni azt, hogy gyerekkorában mi volt a otthoni száma, mint az, hogy mi most a gyermekeinek a telefonszáma, egyes kutatók szerint ez is azt igazolja, hogy a könnyen hozzáférhető információk nem ragadnak meg annyira az agyunkban. Egyes források szerint a Google-hatás nemcsak az írott információk esetében léphet fel. Volt ugyanis egy másik kísérlet is, amiben a résztvevőknek egy múzeumi tárlatot kellett végiglátogatniuk, ám míg volt, akiknek azt mondták, nyugodtan fotózzák le a látott tárgyakat, voltak, akiknek nem volt lehetőségük megörökíteni a látottakat. Azok, akik nem készíthettek fotókat, azok sokkal több részletre emlékeztek, mint azok, akiknek erre volt lehetőségük.
A Scientific American egyik cikke szerint egyébként nagyon érdekes vetülete a kérdésnek az, hogy mennyire tekintjük belső információnak azt a tudást, amit az internetről szerzünk, mert ha megkérdezünk valakit, ha elmegyünk a könyvtárba, vagyis ha aktívan utána kell járni valaminek, akkor ez ugye nem annyira kérdés, a tudás külső forrásból érkezett. A Harvard Egyetemen végeztek ezzel kapcsolatban egy kutatást, melynek eredményei arra utalnak, hogyha a nekik feltett kérdésekre az interneten is találták meg a választ, az emberek nagyon kedvezően ítélték meg saját kognitív képességeiket, mintha a saját maguk emlékeztek volna a szükséges információra. A kutatók még egy vizsgálatot elvégeztek, hogy biztosra menjenek, és arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek úgy érzik, az internetre a saját kognitív eszköztáruk részévé vált.
Úgy tűnik, hogy az információs kor olyan emberek generációját hozta létre, akik úgy érzik, hogy többet tudnak mint elődeik, miközben amiatt, hogy az internet támaszkodnak, talán egyre kevesebbet tudnak az őket körülvevő világról.
– írják hozzátéve, hogy mindez nem feltétlenül rossz dolog, a szerzők is azok közé tartoznak, akik úgy gondolják, valami jó is kisülhet abból, hogyha szellemi kapacitásaink egy része felszabadul azáltal, hogy nem kell annyi mindenre emlékeznünk, talán ez a kulcsa annak, hogy jobb világot teremtsünk.
Kütyümánia
De valójában mennyire támaszkodunk az eszközeinkre. Jöjjön pár adat a számok szerelmeseinek. Egy, több európai országot felölelő kutatás szerint az emberek egyharmada először az interneten néz utána, ha valamilyen információt szeretne felidézni. És komoly felmérést végzett a digitális amnézia témájában az egyik legnagyobb kiberbiztonsági cég is. A közel 6000 ember részvételével készült felmérés szerint az emberek több mint fele szívesen használja a jegyzetalkalmazásokat arra, hogy kéznél legyenek azok az információk, amire emlékezniük kell, de vannak, akik e-maileket vagy szöveges üzenetet küldenek maguknak, és csak a megkérdezettek körülbelül egyötöde mondta az, hogy köszöni, a saját emlékezetére hagyatkozik, és felük bízik abban, hogy az eszközeik segítenek emlékezni olyan információkra, amiket egyébként elfelejtenének.
fotó: getty images
Kiderült az is, hogy egy előző, hasonló felméréshez képest többen vannak azok, akik az okoseszközökön keresztül jutnak hozzá fontos információkhoz, és sokan vannak, akik nem félnek bevallani, hogy mankónak használják ezeket. A felmérésben résztvevők egyharmada (32 százalék) elismerte, hogy a digitális eszközök az agyuk vagy pontosabban a memóriájuk kiterjesztéseként működnek, és ugyanennyien vannak, akik úgy gondolják, eszközeik ilyen szempontból sokkal megbízhatóbbak mint ők maguk.
Sokan vannak azok is, akik – több szakértőhöz hasonlóan – úgy gondolják, a digitális amnéziának megvan az az előnye, hogy van kapacitásuk más dolgokra koncentrálni, hogy ez egyfajta szabadságot ad. „A munkamemória, vagy rövid távú emlékezet korlátozott számú, körülbelül 5-7 elemmel tud dolgozni egyszerre, ezért az emberi figyelem erősen szelektív. A digitális eszközök egy hasonló szűrő funkciót látnak el; megvédve minket a információáradattól azáltal, hogy egy fajta virtuális pufferként működnek…Miközben úgy tűnik, hogy egyre kevesebbre emlékszünk, egyre inkább tisztában vagyunk azzal, hogyan találjuk meg az információt. Ahelyett, hogy emlékeznénk arra, hogy ki mit és mikor tett, arra emlékszünk, hogy hogyan kérdezzük meg a keresőt, hogy megtudjuk, ki mit és mikor tett. Más szóval, az emlékezet digitalizálása azt jelenti, hogy egyre jobban elsajátítjuk az egyre több információ közötti eligazodás értékes képességét. Ezen túlmenően a digitalizáció tehermentesít is, ami helyett a «hogyannal» és «miérttel» foglalkozhatunk.
– nyilatkozta a kutatással kapcsolatban Paul Marsden kutató pszichológus.
Persze vannak olyan egyéni tényezők, amik ezt befolyásolják, kortól, lakóhelytől és még sok minden mástól függ, hogy valaki a lehetőséget látja ebben, vagy inkább aggódik amiatt, hogy ez milyen káros hatásokkal járhat. És meglepő módon, nem az idősebbek azok, akiknek vannak fenntartásaik, 18-22 évesek, vagyis a digitális bennszülöttek negyede attól tart, hogy a technológia átveszi az irányítást az életük felett, az 56-65 évesek majdnem egyharmada mindeközben izgatottan várja, hogy mit hoz a jövő. „A fiatalabbaknak sokkal szélesebb körű ismerete van erről a világról, sokkal kritikusabban szemlélik azt, és az, hogy a lehetőségek mellett látják az esetleges veszélyeket is, az azt eredményezi, hogy kevésbé tekintenek izgalommal a jövőbe – véli Marsden.