Beázott a százmilliókból felújított rendelő a 15. kerületben, be kellett zárni

nlc | 2023. Június 12.
Határozatlan ideig bezárták a 15. kerületben lévő Hősök úti rendelőt, mivel a beruházások ellenére továbbra is beázik.

Az utóbbi időben egyre több olyan hírt hallhatunk, miszerint elromlott a lift, ezért ápolóknak kell felcipelniük a betegeket, vagy éppen beázik a mennyezet a kórházakban.

Kórházi ágy egy betegszobában (Fotó: Getty Images)

Bizonytalan ideig bezárták a Hősök útja 3. szám alatt lévő rendelőt. A 15. kerületben található rendelő, mint utóbb kiderült, beázott, illetve egy ott dolgozó elmondása alapján a gyermekfogászat mennyezete leszakadt, az elektromos armatúrából pedig folyik a víz – vette észre a budapestkornyeke.hu.

Tisztelt Hősök úti rendelő betegei! A mai naptól a rendelő lezárásra került, mivel beázott, a gyerekfogászat mennyezete leszakadt, az elektromos armatúrából víz folyik. Amint többet tudunk, értesítjük önöket, de hétfő délelőtt sem tudunk rendelni. Sürgős esetben a Zsókavár rendelőben található ügyelet látja el a betegeket! Megértésüket köszönjük, remélve a legjobbakat

 

– írta az egyik egészségügyi dolgozó egy Facebook-csoportban. 

A kormány 2020 óta összesen 760 millió forinttal támogatta a 15. kerületben található, Hősök úti rendelőt, amihez a önkormányzat 140 millió forintot tett hozzá. Az átadás 2021 november óta csúszik. 

A helyiek véleménye alapján sokkal körültekintőbben kellene végezni a beruházásokat és jobban kellene ügyelni a munka minőségére.

Exit mobile version