„Fáj a torkod? Biztos nem tudsz kimondani valamit” – Bizonyára mindannyian hallottunk már ehhez hasonló, leegyszerűsítő „diagnózisokat”, melyekkel leginkább semmit sem tudunk kezdeni. Amikor holisztikusan szeretnénk megközelíteni testi tüneteinket, gyakran beleeshetünk abba a hibába, hogy sztenderdizált válaszokat, képleteket, törvényszerűségeket keresünk a problémánkra, melyek nagyon félrevihetnek. Hiszen amikor lexikonszerű és kész válaszokat várunk kívülről vagy a gondolataink között keresünk megoldást, akkor épp csak a testünkhöz nem kapcsolódunk, ahhoz a forráshoz, ahol nemcsak az egyensúlyvesztés keletkezett, de a gyógyulás kulcsa is fellelhető.
Az úgynevezett SzomatoDráma módszere ezektől a megközelítésektől elszakad, és egyszerűen azt mondja: az emberek jól reagálnak az életet támogató dolgokra, és rosszul reagálnak arra, ami nem támogatja az életet. Hogy ez hol és hogyan nyilvánul meg a testben, az már teljesen egyedi, és ilyen formán mindenkinek más megoldókulcsa van saját problémája feloldásához.
„Úgy viselkedik a hajam, mint az exem”
De mit is jelent pontosan mindez? A módszer során dramatikus eszközökkel a színpadra állítjuk valakinek a testrészeit, testi folyamatait, tüneteit, melyeket más emberek jelenítenek meg. Színre vihető egy vállfájás, egy máj, de akár egy testképpel kapcsolatos negatív attitűd is. „Ahogy a nevében is benne van, dramatikus, illetve projektív módszertanról beszélünk – mondja Györffy Éva, aki 2017 óta vezet SzomatoDráma játékokat képzett játékvezetőként. – A SzomatoDráma egy szőnyegen zajlik, mely a belső világunk szimbóluma, itt azokat a viszonyokat tudjuk megjeleníteni, ahogyan a betegségünkkel, tüneteinkkel, testünkkel, saját magunkkal vagyunk. Ahogy megelevenednek a kiválasztott szereplőink, felismerünk benne dinamikákat is, például
úgy viselkedik a hajam, ami hullik, mint a párom, aki se szó, se beszéd elhagyott és tehetetlen vagyok vele szemben.
Ezek a témák szoktak kibomlani a szőnyegen, hogyan vagyok én a testemmel, hogyan vagyok a tüneteimmel, mint fejez ez ki számomra.
Azt látom, a testünkkel való viszonyunk sok szempontból meglepően hasonlít azokhoz kapcsolódási mintázatokhoz, amelyeket gyermekként tanultunk. Nagyon sokszor úgy bánunk a testünkkel, ahogy a szüleink bántak velünk.
Lehet, hogy például könyörtelen a mércém, mindig azt gondolom, hogy a testem nem teljesít elég jól, vagy épp mindent megengedek magamnak és a testemnek. Szerencsére a felnőtt létben az a csodálatos, hogy lehetőségem van ezen változtatni.”
A „Mit üzen a tested?” és a „Mit üzen a lelked?” című könyvek szerzője, Dr. Buda László orvos pszichiáter, pszichoterapeuta módszere a SzomatoDráma egyszerű, játékos, kreatív, érzelmekben és felismerésekben gazdag terápiás módszer. A „szomato” szó arra utal, hogy a játékok során a testi tapasztalatainkra, tüneteinkre, betegségeinkre fokozott figyelmet fordítunk, és engedjük, hogy a test bölcsessége irányítsa tudatosságunk ébredését. A „dráma” jelentése, hogy élőben, konkrét találkozások, konfliktusok, érzelmek átélésével és a szükséges lépések azonnali megcselekvésével hárítjuk el a gyógyulás belső akadályait és jutunk közelebb a vágyott testi-lelki harmóniához. A SzomatoDrámában használt Gyógyító játék közvetlen célja nem a fizikai tünetek gyógyítása vagy a lelki problémák megoldása, hanem elsősorban a játék, a mélyebb testi-lelki összefüggésrendszerek felfedezése, a saját testünkkel kapcsolatos elidegenedés feloldása, az önelfogadás és az önszeretet átélése, a természetes öngyógyító folyamatok akadályainak felszámolása.
Évi útja ezekhez a felismerésekhez szintén egy betegség kapcsán vezetett. Harmincévesen diagnosztizáltak nála méhnyakrákot. Amikor először bekerült az ellátórendszerbe, áldozatként reagált, és hagyta, hogy elragadja annak futószalagja. Az operációját követő másfél év végén egy műhiba miatt újra a műtőasztalon találta magát. „Ott álltam 2013-ban a helyreállító műtét előtt, akkor még nem tudtam, mi a baj, és azt mondtam magamnak, az első harminc évemmel el tudok számolni, mert ennyit tudtam kihozni belőle, de az utóbbi másfél évben lett volna a lehetőségem, hogy változtassak, de nem tettem meg, és most lehet, hogy meghalok. Ez egy elég erős hatás volt, úgyhogy körülnéztem magam körül, milyen is az én életem, és egészben, teljeskörűen akartam látni a gyógyítást. Aztán az operáció után, az ágyon fekve arra gondoltam, hogy az én vesém és vesevezetékem, amit elvágtak, mennyit dolgoztak az elmúlt másfél évben, hogy engem életben tartsanak, és a legjobbat hozták ki a helyzetből.
Ekkor egy nagyon mély együttérzés és hála jelent meg bennem a saját veséim iránt, akik végig az életemért küzdöttek.
Győrffy Éva (Fotó: Runyai Gábor)
Az igazi áttörést viszont az hozta, amikor odasétáltam az orvosomhoz, hogy pénzt adjak neki, aki erre azt válaszolta: „én magától nem fogadok el semmit. Gyógyuljon meg, legyen boldog és egészséges, annyi idős, mint a fiam.”
Azon a délutánon csak feküdtem az ágyon, és néztem ki az ablakon a csillogó falevelekre, és arra jöttem rá, hogy én most már nem csinálhatom úgy, mint eddig, mert fontos vagyok. Óriási felelősségem van, és tartozom azzal, hogy boldog vagyok és egészséges. Ez a felelősség maga volt a felnőtté válás.
Az orvos szavai jó alapot adtak a továbblépésre, de a neheze csak most következett. „Rájöttem, hogy amit megengedtem a környezetemnek magammal szemben, vagy, ahogy eddig vezettem az életemet, az a jól nevelt gyerek működése volt, aki azt csinálja, amit mondanak neki. Elkezdtem tehát másodszor is kamaszodni, létrehozni egy olyan embert, akinek a saját szíve, önazonos vágyai, küldetéstudata a vezetője.”
Évi elkötelezetten kutatni kezdett a kiegészítő gyógymódok és önsegítő technikák tudományos megalapozottsága után. Munkája során találkozott Buda Lászlóval, aki egyik előadásán arról beszélt, lehet akár beszélgetni, együtt is érezni a testünkkel. „Akkor rájöttem, hogy »hát én ezt már csináltam«, és azonnal megjelent bennem az igény, hogy megtanuljam a módszert” – mondja Évi.
Idegen vagy, mégis tudod, mi van bennem
A szakember szerint a SzomatoDráma játék során az emberek belső világai is találkoznak. Mintha a kesztyűbábjai lennénk egymásnak, elbábozzuk egymással a megszokott kapcsolati dinamikáinkat, mintáinkat. Évi úgy tapasztalja, hogy a szereplők mindig megtalálják, ki képviseli a legjobban anyut, aput, az adott szervet vagy testrészt, és az is nagyon gyakori, hogy hasonló témákkal, problémákkal, közös mintákkal érkeznek meg a szőnyegre az egyébként teljesen idegen emberek.
De mi is történik pontosan a játék során? „Van egy emberünk, aki tulajdonképpen a főszereplő, ő hozza a témát. Kiválasztja a szereplőket, hogy ki milyen testrészhez kapcsolódik, majd úgy rendezi be őket a szőnyegen, hogy az kifejezze az ő belső képét arról, hogy van most a teste. Aztán a szereplők önálló életre kelnek, elkezdik kifejezni magukat, és ebből kibomlik a téma. Hagyjuk a folyamatokat organikusan lezajlani, és leginkább támogatjuk a főszereplőt abban, hogy a számára legharmonikusabb állapotot érje el, hiszen a saját életében ő legkompetensebb” – magyarázza Évi, majd hozzáteszi: – Sokszor nem a szereplők beszélgetései hozzák a megoldást, hanem a téma testi kifejezése. Ez azt jelenti, hogy támogatjuk az érzelmek átélését. Buda László úgy fogalmaz, hogy a játszmák, mindenkire nézve károsak, mindenkinek fájnak.
Játszmára akkor van szükségünk, ha az érzéseinket nem merjük megélni és őszintén kifejezni.
Fotó: SzomatoDráma, Eötvös10
Ez egy elkerülő viselkedés, amikor valami máson keresztül szeretnénk megkapni, amit akarunk, kielégíteni érzelmi szükségleteinket. A játék terében viszont nincsenek játszmák, ott szabadon kipróbálhatunk olyan dolgokat, melyeket a való életben nem mernénk, mert azt gondoljuk, hogy tétje van. Sokszor a szőnyegen is azt hisszük, hogy tétje van, de ha ezen a játék terében át tud lendülni a főszereplőnk, akkor elindulhatunk a megoldások felé. Nagyon érdekes, amikor a SzomatoDráma kikerül a szőnyegről, és megjelenik ez a fajta bátorság a való világban is, amikor azt mondom, bár félek kifejezni magamat, de egy életem, egy halálom, megpróbálom. Megváltozik az életem, ha a játszmázást befejeztem, és megélem, kifejezem a valódi érzéseimet.”
Kinga és Feri mindketten racionális embereknek vallják magukat, ezért is volt meglepő számukra, hogy egy olyan módszer, melyben nem minden magyarázható racionális síkon, mekkora hatással volt rájuk. Kinga már sok éve dolgozott pszichoterápiában azon, hogy végre fontos legyen önmagának, és sok más önismereti technikát is kipróbált, mielőtt részt vett volna egy SzomatoDráma játékon. „Épp egy életmódváltásban voltam, és egy fizikális problémát (zsírmáj) szerettem volna megoldani. Különleges tapasztalat volt, hogy idegenek között is képes voltam megnyílni nagyon hamar. Nagyon érdekes volt, hogy valaki, akivel soha nem találkoztam azelőtt, olyan mondatokat mond, olyan mozdulatokat tesz, és olyan kérdéseket tesz föl, melyek tökéletesen beleillettek abba a múltbéli helyzetembe, ahol éppen jártunk a játék során. Külön tetszett, hogy nem elégedtünk meg azzal, hogy találtunk a betegségre egy okot a múltból, hanem történt feloldás is: eljátszottuk, milyen lett volna, ha akkor másképp alakul” – magyarázza Kinga, aki egy régóta jelen lévő, már sokféle más technikával megdolgozott elakadását tudta elengedni a játék során megtapasztalt katarzissal. A fizikai problémája is megoldódott, viszont ezt nem tudja egyértelműen a drámához kötni, hiszen az életmódváltás is szerepet játszott a gyógyulásban.
Feri is a kapcsolódás erejét emeli ki. „Már az elején nagy hatással volt rám, amikor szembe találtam magam egy másik emberrel, és a játékvezető instrukciója alapján elképzeltem, hogy ennek az idegennek megvan a saját élete, tapasztalatai. Általában nem gondolunk bele, hogy mások is érző lények, hiszen a nagy rohanásban nem jut rá idő. Ez a megállás elgondolkodtatott. Érdekes tapasztalat volt az is, amikor én képviseltem egy problémát, és egyszerűen nem tudtam akaratból irányítani a történéseket, hanem éreztem a másik érzését, ami rajtam keresztül nyilvánult meg, de nem volt az enyém. Mérnök vagyok, mai napig nem tudom ezt racionálisan megmagyarázni” – idézi fel Feri, aki Kingához hasonlóan meglepődve tapasztalta, hogy idegen emberek képesek voltak eljátszani a szőnyegen egy olyan szerepet, ami teljesen ráillett a lelki világára. – Megdöbbentő volt rálátni, hogyan testesült meg kívülre az én maximalizmusom, de adott egyfajta békét is az, hogy igazából jól tudom, mi számomra a harmónia, csak ehhez önmagam felé kellene fordulnom, és nem elnyomni a szükségleteimet.
Akkor ott a szőnyegen tényleg úgy éreztem, megtaláltam a világ egyensúlyát
– teszi hozzá Feri, aki szerint nem muszáj hinni a módszerben, hogy működjön, viszont fontos nyitottsággal jelen lenni a játékban.
Győrffy Éva (Fotó: Runyai Gábor)
Györffy Éva azt mondja, a SzomatoDráma játékok terében korrektív élményekre tudunk találni. Tehát a játszmák, a körforgások, az ismétlődő traumák azért tudnak véget érni, mert nem csak egy feltáró munka történik, hanem létrehozzuk a saját megoldásunkat, és átéljük érzelmekkel annak az eredményét. „Amikor azt mondom egy önismereti folyamatban, hogy meg kell szabadulnom a régi mintáktól, akkor küzdelem van bennem, de igazából nem tudom, hogy mit rakok a helyére. A minták elleni küzdelem az önbántásnak egy nagyon szofisztikált formája, hiszen ezzel deklarálom, hogy amire képes vagyok, ami bennem van, az nem elég jó.
A SzomatoDráma terében, amikor a játszmázás véget ér, és megtörténik a valódi érzelemkifejezés is, akkor van még egy mozzanat: átélem azt, hogy milyen az, amikor másképp van, mint szokott. Ha pedig egyszer átéltem, lesz egy új mintám, gazdagodok vele, észre tudom venni, amikor az történik, ami nekem jó.
Van, akinek ehhez több játék kell, más azonnali áttörést tapasztal” – világítja meg.
Barátságban a testünkkel
Györffy Éva szerint nagyon egyéni, ki, hogyan szomatizál (testi tüneteket képez). „Amikor azt mondom, méhnyakrák, a sztenderdizált pszichoszomatika a párkapcsolati problémákra, az anyával való viszonyra, a szexualitásra, gyökércsakrára, stb. vezeti vissza a problémát. Én azonban a saját betegségem kapcsán arra jutottam, hogy nálam a hátterében egy spirituális törés volt. Utólag azt látom azonban, hogy a betegség elkerülhetetlen volt az éltemben, mert azokkal a képességekkel és azzal a környezettel, ahonnan érkeztem, nem volt másra esélyem, nem tudtam más döntéseket hozni. Sokszor a megbocsájtás alapját ez képezi, hogy ráébredünk, hogy azok, akiket hibáztatunk a sorsunkért, vagy akikkel nem jó a kapcsolatunk, igazából ennyit tudtak, ahogy mi is.”
A módszer leginkább a hozzáállásunkat alakítja, ami aztán az egész világunkat, megéléseinket is. „Buda László szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy kézen fogjuk saját magunkat, és feltétel nélküli barátságsággal viszonyulunk a testünkhöz, hiszen ő az útitársunk, jobban járunk, ha megvagyunk vele.
A test igazi segítőnkké tud válni, testérzeteink zsigeri szinten árulják el, miben vagyunk éppen egy adott emberrel egy adott helyzetben, megsúgják, mikor legyünk óvatosak, merre menjünk vagy ne menjük, mi az, ami felszabadít, mi az, ami örömet szerez. Ezek aztán nagyon fontos új döntések forrásaivá válhatnak.