Dr. Máté Gábor a stressz megbetegítő hatásairól

A mai napig is eretnekségnek számít számos orvos körében, hogy a krónikus distressz (a negatív stressz – a továbbiakban stressz szó alatt a cikkben a distresszt értjük), az érzelmi problémák egyéb tényezők mellett szerepet játszhatnak idült betegségek kialakulásában. A test és a lélek összefüggéseinek tagadása feltételezi, hogy kettéválasztjuk azt, ami egy, és úgy tekintünk az emberre, mintha teljesen függetlenül létezne a környezetétől.

Pedig már Darwin is írt az agy és a test között fennálló kapcsolatról: „A szív, a gyomor, az agy meghitt kommunikációt folytat a pneumogasztrikus idegen keresztül, amely fontos szerepet játszik mind az ember, mind az állat érzelmeinek kifejezésében és szabályozásában. Amikor az elme erősen izgatott, az azonnal kihat a gyomor állapotára; tehát izgalmi állapotban sok kölcsönös akció és reakció jön létre a test e két legfontosabb szerve között.”

Orvosok is megfigyelték, hogy az emberek sokkal könnyebben megbetegszenek, ha előzőleg nagyfokú stressznek voltak kitéve. Megállapították azt is, hogy sok beteg nagyobb érzelmi megrázkódtatás után nemcsak az érzelmi állapottal összefüggésbe hozható betegségektől (szívpanaszok, fejfájás, magas vérnyomás) szenvedtek, de fertőző balesetek, hátfájás, sőt balesetek is gyakrabban fordultak velük elő. Ezeket a megfigyeléseket dr. Thomas H. Holmes és munkatársai értékelték az 60-es években a washingtoni orvosi egyetemen, és kifejlesztettek egy eszközt, amivel objektíven mérni lehet egy ember életében előforduló stressz vagy érzelmi megrázkódtatás mértékét. Holmes és dr. Rahe számszerűen értékelte a stresszes eseményeket, és ezek pontértének összeadásával kideríthetővé vált, milyen nagyságrendű stressz érte az embert egy éven belül. Az orvosok képesek voltak nagy statisztikai pontossággal megjósolni a betegségeket.

Candace Pert úttörő idegtudós 1997-es könyvében, a Molecules of Emotionben egyenesen arról ír: „Arra a következtetésre jutottam, hogy szinte valamennyi betegségnek vagy pszichoszomatikus az alapja, vagy egyértelmű pszichoszomatikus összetevője van”.

Dr. Máté Gábor (Fotó: Steve Russell/Toronto Star via Getty Images)

Mindezek ellenére közelmúltig a nyugati orvoslás nagyrészt figyelmen kívül hagyta ezt a kétirányú kommunikációt test és elme között annak ellenére, hogy a világ számos más részén, például Indiában vagy Kínában régóta a hagyományos gyógyító eljárások középpontjában áll a testelme koncepciója. Nyugaton egy viszonylag új tudomány, a pszicho-neuro-immunológia keres bizonyítékokat arra, hogy az agy és az immunrendszer között szoros összefüggés van. „Az egyén érzelmi alkata és a tartós stresszre adott reakció valóban sok olyan betegség kiváltó oka lehet, amelye az orvostudomány kezel, de amelynek nem ismerjük az eredetét – ilyen betegség például a scleroderma, a reumatikus betegségek nagy része, a gyulladásos bélbetegségek, a cukorbetegség bizonyos típusa, a szkelrózis multiplex és egy sereg olyan kórkép, amelyet az egy orvosi szakterületek írnak le” – idézi dr. Máté Gábor Noel B. Hershfieldet, a Calgary Egyetem professzorát A test lázadása  (eredeti címén: When the Body Says No: The Cost of Hidden Stress) című könyvében, amelyben a világhírű, Kanadában élő magyar származású orvos a stressz immunrendszerre gyakorolt negatív hatásaival foglalkozik, különösen a rejtett stressz mélyen belénk ivódott mintázataival, amelyek gyerekkorunk óta irányítják viselkedésünket, világhoz, önmagunkhoz való viszonyunkat.

Miközben a nyugati orvoslás mesterségesen kettévágta a test és elme egységét, az orvos szerint sokan intuitíven érzik, hogy például milyen stressz okozott gyomorfekélyt vagy fejfájást. „A kapcsolati problémákból fakadó érzelmi hullámzás, az anyagiak miatt kezdődő szorongás vagy bármely más okból kialakuló tartós nyugtalanság is kiválthat olyan pszichológiai nyomást, amely betegséghez vezet” – állítja a hamarosan Budapesten előadást tartó Máté Gábor.

A pszicho-neuro-immunológia az ember fejlődésének, az élete és betegségei során megnyilvánuló lelki és testi kölcsönhatásoknak, az érzelmek és a fiziológia közötti feloldhatatlan egységnek a tudománya. A tudományág azt vizsgálja, milyen módon hat egymásra a psziché és az idegrendszer, hogyan kapcsolódik mindkettő az immunrendszerünkhöz vagy akár az endokrin – és hormonrendszerünkhöz. „Az érzelmeket feldolgozó agy és testrendszerek szorosan kapcsolódnak a hormonális apparátushoz, az idegrendszerhez, és különösen az immunrendszerhez. Az érzelmi stressz, különösen az a rejtett fajta, amelyről az emberek nem tudnak, aláássa az immunitást, megzavarja a szervezet fiziológiai környezetét, és előkészítheti a talajt a betegségekre. Szilárd bizonyítékok támasztják alá, hogy szinte minden krónikus betegségben, a ráktól, az ALS-től vagy a sclerosis multiplextől az olyan autoimmun állapotokig, mint a rheumatoid arthritis, a gyulladásos bélbetegség vagy az Alzheimer-kór, a rejtett stressz fő hajlamosító tényező” – jelenti ki Máté Gábor Normális vagy (The Myth of Normal) című legújabb könyvében. Úgy véli, kevés az a betegség, amely genetikailag előre meghatározott, és hangsúlyozza, hogy számos esetben a környezetünk az, amely az esetleges genetikai hajlamokat kihozza.

Immunrendszerünk működése nem választható el tehát a mindennapi történésektől – mondja Máté. Megfigyelték például, hogy a vizsgaidőszakban rosszabbul működik a hallgatók immunrendszere, különösen a legmagányosabb diákoké. Csakhogy míg a vizsgadrukk általában rövidtávra szól, sok ember folyamatosan úgy éli az életét, mintha vizsgázna. A modern életmód, az állandó megfelelés, pörgés, a szociális hálóról való leszakadás, a természettől való eltávolodás hozza létre az úgynevezett krónikus, felhalmozott, toxikus stressztraumát, amikor folyamatosan stimulációban van az idegrendszerünk. Talán észre sem vesszük ezt, már annyira hozzászoktunk.

Képünk illusztráció (Hallgató készül egy vizsgára a Debreceni Egyetemen – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Mi történik a szervezetedben, amikor krónikussá válik a stressz?

A stressz két formában jelentkezhet: egy fenyegetésre adott azonnali válaszként és külső kényszerek vagy belső érzelmi tényezők kiváltotta tartós állapotként. Az akut stressz szükséges válasz, amely a testi-lelki sértetlenségünk megőrzésében segít, krónikus változata viszont hosszú ideig tart, nem enyhül, és árt a testnek meg a léleknek is. Akármilyen stresszhatás (olyan impulzus, amit mi veszélyesnek, fenyegetőnek érzékelünk) ér minket, minden ember, sőt minden élőlény ugyanúgy reagál a stresszre, vagyis a fenyegetésre. A harc, menekülés és a lefagyás olyan egyetemes, ösztönös, primitív reakciók, túlélési eszközök, amelyek minden élőlénynél megtalálhatóak. Ezek a stresszválaszok azonban rövidtávra vannak kitalálva, arra, hogy mozgósítsák bennünk a túlélő energiát. Azonban az emberen rendszerint nem tud végigfutni egészségesen a stresszválasz, és „bentreked”, ugyanis új agykérgünk, a neokortex leszabályozza az ösztönös impulzusainkat, vagy felülírja azokat.

Problémát jelent az is, hogy míg jó sok évvel ezelőtt olyan fizikai fenyegetésekkel kellett szembenéznünk, mint például egy kardfogú tigris támadása, addig

Sőt, az idegrendszer fenyegetőnek találhat egy gondolatot is, vagyis objektív értelemben vett félelmetes tapasztalások hiányában is megjelenhetnek a félelmet keltő érzések. Az érzelmek megrögzött elfojtása tartós stresszhelyzetet teremt, ez pedig természetellenes biokémiai környezetet hoz létre a testben. Agyunk nehezen különböztetjük meg a valós, illetve a hamis félelmeket, amelyek nem fenyegetik testi épségünket, a félelem, szorongás általános érzelmi mintázatunkká válhat. Sokunk stresszválasza szinte folyamatosan bekapcsolt állapotban van, de így a szervezetünk nem képes feldolgozni és újra felszívni a stresszhormonokat,  vagyis regenerálódni.

 – fogalmaz Bessel van der Kolk traumakutató, pszichiáter A test mindent számontart című könyvében.

De mi történik stressz esetén a testünkben? Veszélyesnek érzékelt eseménykor (nagyon szubjektív és személyes előtörténetünktől függő, mit tekintünk annak) félelemközpontunk, az amigdala kommunikál a hipotalamusszal, amely a szervezet minden fontos élettani működését befolyásolja. Ez aztán jelet küld az egész szervezetnek, a mellékvese energiát, erőt adó adrenalint és kortizolt (több cukrot) választ ki, hogy legyen erőnk harcolni vagy menekülni. Csakhogy a hosszú időn át kiválasztódó adrenalin emeli a vérnyomást, szűkíti az ereket, ami szívbetegséghez vezet. Ha a kortizol hosszú időn át jelen van a vérben, az depresszióhoz vezet, elvékonyítja a csontjainkat, elnyomja az immunrendszert. Megszűnik a fertőzés elleni küzdelem, a rákmegelőzés, a fehérjejavítás és a betegségek általános elhárítása. Az érzelmek megrögzött elfojtása tartós stresszhelyzetet teremt, ez pedig természetellenes biokémiai környezetet hoz létre a testben. Mindez logikus, hiszen végső soron semmi értelme betegségmegelőzésre vagy akár gyógyításra pazarolni a test értékes energiáit, ha idegrendszerünk veszélyt érzékel és csak a túlélésre játszik.

A „Ne stresszelj” helyett

Az említett petefészekrákkal kapcsolatos cikk azonban azt is megállapította, hogy azok a nők, akiknél – például hatásos pszichoterápia segítségével – sikerült mérsékelni a stresszbetegséget, kevésbé vannak kitéve a rosszindulatú daganatos elváltozásoknak, mint az aktív tüneteket mutató sorstársaik. Vagyis egy stresszes krízis önmagában még nem jár egészségügyi kockázattal, a hangsúly azon van, hogy milyen az érintett megküzdő képessége, hogyan dolgozza fel a veszteséget, van-e támogatása a nehézségben.

Dr. Máté Gábor (Fotó: Steve Russell/Toronto Star via Getty Images)

Számos különböző tényező befolyásolhatja, hogy egy fenyegetett helyzetben képesek vagyunk-e megfelelően reagálni, és elkerülni a stressz káros hatását, vagy sem, így

• maga az esemény (mennyire intenzív, mennyire fenyegető, mennyire folyamatos),
• életünk körülményei a traumatizáció idején (egészségi állapot, stressz, táplálkozás),
• fizikai jellemzőink (erőnlét, ellenálló képesség),
• tanult képességeink (a gyerekek még nem tudnak megküzdeni egy fenyegető helyzettel),
• külső és belső erőforrásaink (van-e búvóhely, segítőkész barát, tapasztalat).

Ezért is fontos, hogy legyen a tarsolyunkban számos stresszkezelő- és traumafeldolgozó módszer, erőforrás. A különféle technikák, a sport, a relaxáció, a mindfulness, a terápia mellett az egyik legfontosabb védőhálót a jó minőségű szociális kapcsolataink nyújtják.

Ha betegségeinket nem önálló identitásként, hanem a mentális elfojtás testi megnyilvánulásaként ismerjük fel, akkor olyan felelősségteljes, ráhatással rendelkező felnőttekké válhatunk, akik úgy dönthetnek, hogy újra felfedezik azt a hiteles énünket, amelyet valahol útközben elvesztettek. Máté Gábor állítja, hogy csak önkereséssel, önismerettel kezdhetjük meg igazán a gyógyulást.

Felhasznált irodalom:

Dr. Máté Gábor: A test lázadása

Dr. Máté Gábor: Normális vagy

Bessel van der Kolk: A test mindent számontart

Selye János: Stressz disterssz nélkül

Simonton-Creighton: A gyógyító képzelet

Ide kattintva tudsz jegyet venni dr. Máté Gábor budapesti előadására, ahol a fenti témákról is bővebben lesz szó!