1818-ban egy 20 éves nő, Mary Shelley névtelenül kiadatta első regényét Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel. A könyv egy megszállott tudós történetét meséli el, aki újraélesztett egy holttestet, és létrehozta a mára híres szörnyeteget.
Noha Shelley gondosan kihagyott minden olyan kifejtést a könyvéből, amely arról szól, hogy Dr. Frankenstein pontosan hogyan keltette életre a holttestet, mégis a regény modern értelmezései szinte mindig elektromossággal hozzák összefüggésbe a lény feltámasztását. A könyv megjelenése előtt és után évtizedeken keresztül több prominens tudós komoly energiát fektetett a holttestek újraélesztésébe saját valódi Frankenstein-kísérleteikben.
Luigi Galvani békakísérlete
A holt dolgok életre keltése elektromos energiával már akkor is régi ötletnek számított, amikor Shelley 1818-ban írni kezdett. Évtizedekkel azelőtt, 1780-ban Luigi Galvani olasz tudós majdnem olyan hátborzongató kísérleteket hajtott végre, mint Dr. Frankenstein. Galvani a Bolognai Egyetem oktatója volt, vegyész, fizikus, anatómus, orvos és filozófus is egyben.
Az 1770-es évek végén, közel 20 év szülészet, összehasonlító anatómia és fiziológia tanulmányozása után Galvani a békacombok felé fordította figyelmét. A munkája körül később kialakult legenda szerint Galvani rángatózásra késztette egy nyúzott béka lábait azzal, hogy egy szikét éppen akkor érintett az állat ágyéki idegéhez, amikor egy dörzselektromos gépet működésbe hoztak.
Forrás: Getty Images
Az eset Galvaninak ötletet adott, és kísérletezni kezdett. Eredményeit 1780-ban publikálta. Azt feltételezte, hogy az elhullott békák izmai létfontosságú folyadékot tartalmaznak, amit „állati elektromosságnak” nevezett. Úgy vélte, hogy az elektromos érintkezés megmozgatja a békák lábában maradt állati elektromos folyadékot. Galvani később feltalált egy elektromos akkumulátort ennek bizonyítására, és neve bekerült a tudománytörténetbe, mint a „galvanizmus”, az érintkezés által létrejövő elektromosság feltalálója.
Giovanni Aldini és a rángatózó, halott bűnöző
Galvani ötleteinek védelme unokaöccsére, Giovanni Aldinire hárult. 1803. január 18-án a londoni Newgate-ben felakasztottak egy George Forster nevű bűnözőt. A bíróság bűnösnek találta gyilkosság vádjában: feleségét és gyermekét egy csatornába fullasztotta. Halála után Forster holttestét Giovanni Aldini műhelyébe szállították, aki állítólag kifejezetten azért költözött Newgate negyedébe, hogy közel legyen az ott lezajlott kivégzésekhez. Aldini gyorsan összehívta az orvostanhallgatók és a kíváncsi bámészkodók tömegét, és kísérletezni kezdett a holttesten.
Először is megmozgatta Forster végtagjait, hogy bebizonyítsa, valóban elhunyt. Ezután elektródákat helyezett Forster fülére, és áramot vezetett a halott fejébe. Egy rémült riporter, aki szemtanúja volt a demonstrációnak, a következőt írta:
Az eljárás első, arcra történő alkalmazásakor az elhunyt bűnöző állkapcsa remegni kezdett, a szomszédos izmok borzalmasan eltorzultak, és az egyik szeme kinyílt. A folyamat következő részében a jobb kéz felemelkedett és összeszorult, a lábak és a combok pedig mozgásba lendültek.
A jelenlévők számára úgy tűnt, hogy Aldini feltámasztja a gyilkost a halálból. Ez előre láthatóan sok ember számára nyugtalanító gondolat volt. Kormányzati körökben még kérdéseket is tettek fel arról, hogy mit tett volna a törvény, ha Forster valóban életre kel. A konszenzus az volt, hogy másodszor is kötél általi halál lenne a büntetése. Aldini valódi Frankenstein-kísérletei Londonban beszédtémává váltak, és nagybátyja elképzelései az állatok elektromosságáról kezdtek hitelesnek tűnni.
Andrew Ure, aki felvillanyozta a holttesteket
Abban az időben, amikor Aldini kivégzett bűnözőkkel kísérletezett Londonban, egy fiatal skót tudós, Andrew Ure Glasgow-ban szerzett diplomát. Ure is azon általános zsenik közé tartozott, akiket minden érdekelt. Valami tanulnivaló után kutatva Ure lenyűgözőnek találta Aldini munkáját, és úgy döntött, hogy maga is kipróbálja. 1818-ra Ure-nek állandó készlete volt frissen felakasztott bűnözőkből, akikkel kísérletezhetett. Nagy-Britanniában akkoriban nem volt hiány a kivégzésekből, hiszen körülbelül 300 bűncselekményért járt halálbüntetés, ezért Ure igencsak elfoglalt volt.
A mai orvoskutatókkal ellentétben Ure szerette, ha tömeg nézte az eljárásait, amelyek nem annyira kísérletek voltak, mint inkább furcsa nyilvános műsorok. Aldinihez hasonlóan, a tudományos varázslóként hírnevet szerző Ure is a test különböző részeinek sokkolására és megmozdítására specializálódott. Kísérleteinek tudományos megalapozottsága megkérdőjelezhető volt, mivel úgy tűnt, Ure nem válaszolt semmilyen konkrét kérdésre a munkájával kapcsolatban.
Forrás: Getty Images
1818. november 4-én Ure elektromos kísérletet hajtott végre egy Matthew Clydesdale nevű kivégzett gyilkos testén James Jeffray-vel, a Glasgow-i Egyetem anatómiaprofesszorával. Ure ezt írta a kísérletről: „A test minden izma szinte azonnal görcsös mozdulatokat tett, amelyek heves reszketésre emlékeztettek. A láb olyan erővel mozdult, hogy majdnem felborította az egyik segédet.”
A tudósok elektromosan stimulálták Clydesdale rekeszizmát, hogy úgy tűnjön, mintha lélegezne. És amikor az elektromosságot az arcában futó idegekre alkalmazták,
arca minden izma egyszerre félelmetes akcióba lendült; düh, gyötrelem, borzalom, kétségbeesés és hátborzongató mosoly jelent meg rajta. Ekkor – jegyezte meg Ure – a nézők közül többen rémület vagy rosszullét miatt kényszerültek elhagyni a lakást, és egy úriember elájult.
Ure végül kifogyott az igazi Frankenstein-kísérletekből, mivel a helyi egyházak mindenfélével fenyegetőzni kezdtek, ha nem hagyja abba az ördögidézést a laborjában. Később maga is arra a következtetésre jutott, hogy az újraélesztés időpocsékolás, és inkább kifejlesztette a termosztátot. Az 1829 és 1857-ben bekövetkező halála közötti éveket azzal töltötte, hogy szenvedélyesen érvelt amellett, hogy a Föld 6000 éves, és hogy az „igazi tudomány” mindig egyetért a Bibliával – jól sikerült a fenyegetés…
Johann Ritter, az ember, aki elektromos kísérleteket végzett magán
Míg egyes tudósok és filozófusok nem értettek egyet Galvani és Aldini gondolataival, voltak olyanok, mint például Johann Ritter, akik tárt karokkal fogadták elméleteiket. Johann Ritter német fizikus volt, és híres arról, hogy felfedezte a fényspektrum ultraibolya tartományát. Ám Ritter az elektromossággal végzett kísérleteiről is ismert volt, mégpedig azokról, amelyeket saját magán végzett el.
Ritter valójában a galvanizmus hatalmas híve volt. Mivel nem volt rendszeres fizetése, ezért a megélhetés érdekében gyakran előadások formájában mutatta be elképzeléseit, és ennek árán jókora fájdalmakat is elviselt. Sós vízbe áztatott ruhadarabok fémkorongok közé helyezésével akkumulátort készített, melynek segítségével Ritter elektromossággal telített rudakat érintett különböző testrészeihez, beleértve saját szemét, fülét, nyelvét, orrát és kezét.
Alexander Von Humboldt állati szövetből készített elektródákat
Alexander von Humboldt több mint 36 könyvet és 25 000 levelet írt élete 89 évében.
Ő is különc ember volt, aki mindent meg akart érteni. Lelkes utazó volt, négy kontinenst látogatott meg. Azt állította, hogy csak négy órát aludt éjjel, és a kávét „tömény napsugárnak” nevezte. Figyelemre méltó tudományos eredményei közé tartozik többek között a kontinensek lemeztektonikán keresztül történő kialakulásának elmélete, a növények három kontinensen való eloszlásának feltérképezése, a levegő és a víz mozgásának feltárása különböző szélességi és magassági fokokon, valamint a mágneses egyenlítő helyének meghatározása.
Forrás: Getty Images
Humboldot a galvanizmus is érdekelte, és hogy az elképzeléseket próbára tegye, akkumulátorokat készített állati szövetből. Nagyon sokféle anyaggal kísérletezett, hogy meghatározza, mennyire képesek hatékonyan elektródaként szolgálni. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a vér sokkal hatékonyabban továbbítja az elektromosságot, mint a tej, a bor, a sör vagy akár a tiszta víz. Azt is felfedezte, hogy az idegek általában jobban működnek, ha sóoldattal vagy izomszövettel borítják őket, szemben a száraz levegővel. Összességében von Humboldt 300 növény- és állatfaj elektromos vezetőképességét tesztelte, hogy feltárja az élet titkait.
Szergej Bruhonenko, az orosz tudós, aki lefejezett egy kutyát
Bruhonenko bizarr kísérletei vezettek az első szív- és tüdőgéphez. Az 1920-as évek elején, még azelőtt, hogy az orosz polgárháború bolsevik győzelemmel véget ért volna, kivételes eredményeket ért el, ám a tesztelés módja etikai kérdéseket vetett fel. Korai kísérletei során Bruhonenko lefejezett egy kutyát, és azonnal csatlakoztatta a gépéhez, amely vért szívott ki a az állat ereiből, és egy szűrőn keringette az oxigénellátás érdekében. Feljegyzései szerint
Bruhonenko több mint másfél órán keresztül életben tartotta a kutya levágott fejét, mielőtt vérrögök keletkeztek volna az eb agyában.
Ezeket a kísérleteket az 1940-es Kísérletek az élőlények újjáéledésében című filmben dokumentálták. Bruhonenko kinyilvánított célja volt, hogy megtanulja, hogyan lehet az állam nevében újraéleszteni az elesett szovjet férfiakat.
A Szovjet Tudományos Kongresszus szerint Bruhonenkónak ez a bravúr valóban sikerült 1930-ban. Bruhonenko csapata egy néhány órával korábban öngyilkosságot elkövetett férfi holttestét kapcsolta össze az autojektorral, és a véráramba nyomta a furcsa vegyszereket. A férfi mellkasa nyitva volt, és az eljárás állítólag újra megdobogtatta a szívét.
A halott férfi nyögni kezdett, mint egy igazi Frankenstein.
Ekkor mindenki pánikba esett, és leállították a kísérletet, hagyva, hogy a férfi végleg meghaljon.
Vlagyimir Demihov, a szovjet tudós, aki a szervátültetés úttörője
Vlagyimir Demihov a nemzetközi címlapokra került, amikor sikeresen megalkotott egy kétfejű kutyát. A transzplantáció atyja számos korai, kutyákon végzett szervátültetési kísérletet átütő sikerrel hajtott végre – de egy lépéssel tovább akarta vinni a kutatást: arra gondolt, hogy az egyik kutya fejét egy másik kutyára ülteti.
Forrás: Getty Images
Első próbálkozása 1954-ben történt, és onnantól ő és társai további 23 alkalommal próbálkoztak az eljárással öt év alatt. 1959-ben felkeltette a LIFE magazin figyelmét is a kísérletsorozat, amely a Demihov által létrehozott kétfejű kutyát is lefotózta. A természetellenes lényt úgy alakították ki, hogy egy Shavka nevű kiskutyát egy nagyobb, Brodyaga nevű kóbor németjuhásszal kereszteztek. Shavka feje tehát Brodyaga nyakán kötött ki… Demihov ügyelt arra, hogy az állatok érrendszerét is sikeresen összekapcsolja.
A műtét mindössze három és fél órát vett igénybe, és
miután a kétfejű állatot újraélesztették, mindkét feje látott, szagolt, hallott és nyelt.
A borzalmas művelet sikeres volt, ám szegény állat csupán négy napig élt. Demihov leghosszabb életű kétfejű kutyája azonban 29 napig tudott életben maradni.