A Pécsi Tudományegyetem általános jogi karán zajló vizsga közben vesztette életét egy 45 éves nő. Az ATV szerint a nő azután lett rosszul, hogy a vizsgája elején kihúzta a tételét. Bár a gyorsan a helyszínre érkező mentő mindent elkövetett megmentéséért, a nő életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt.
Magyarországon a szív- és érrendszeri halálozások
nagy része hirtelen szívmegállás (hirtelen szívhalál) miatt következik be, 20-25 000 ember halálát okozva évente. A szívmegállás utáni, mintegy 3-5 percen belül gyorsan, határozottan és a laikustól is elvárható szakszerűséggel eljárva, még meg lehet menteni az eseményt elszenvedő életét.
Ez az újraélesztés (cardiopulmonaris resuscitatio).
A hirtelen szívmegállás (hazánkban átlagosan 70 eset naponta) nem azonos a szívinfarktussal, bár az is okozhatja. A vér, ha leáll a keringése, nem tudja oxigénnel ellátni a testet. Az oxigén hiánya agykárosodásokhoz vezethet, aminek jele az eszméletvesztés, majd légzési elégtelenséget okoz.
Ha ez az állapot 5 percnél tovább tart,
az visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet. A legjobb túlélési esélyek eléréséhez és az idegrendszeri károsodások kivédéséhez gyors és határozott beavatkozásra van szükség.