Mitől jó pasi a jó pasi?

Pöttyös Panna | 2016. Október 13.
"A férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél" – szokta mondani a nagyanyám, és gyerekkoromban ettől a mondatától kitört a frász. Aztán, ahogy nőttem fel, egyre jobban kezdtem megérteni.

Pár évvel ezelőtt a nagynénémmel egy kis színház még kisebb nézőterén ültünk, és a színpadon éppen a pályája csúcsán álló hatvanas, jó kiállású professzort hagyta el a felesége, mert a sikeres professzor többet törődött a kórházzal, mint vele. Ekkor váratlanul az előttünk ülő idős néniből egy fájdalmas, őszinte, mély sóhaj szakad fel:

 

Hogy lehet egy ilyen férfit elhagyni?!

 

A néninek nyilván megvolt a katarzis, nekünk már annyira nem. Ugyanakkor nem értettem, hogy miért szakad meg a szíve a néninek egy olyan férfi után, aki nem törődik a feleségével.

Mert nekem a jó pasi egyik ismérve – nevezhetjük férfinak is –, hogy törődik az emberekkel, és törődik a dolgokkal is, amiket szeret. Akkor is, ha éppen szénné dolgozza magát, és fáradt, és elege van, és felbosszantották, van egy kedves pillantása a szerelmének, akkor se fordít hátat a bajban lévő barátjának. De ez csak egy dolog: annyi minden jóvá teszi a jó pasit. És a ruhája az utolsó dolog, sőt azt mondom már én is – a nagyanyám után –, hogy a külalakja meg az utolsó előtti. Oké, persze ne legyen – mondjuk ki – büdös, és ne járjon szandálban zoknival.

A jó pasi megnevetett, és vicces, és szuper a humora. Vagy olyan, mint nekem, már a humora, és akkor tudunk együtt nevetni. Az együtt nevetés cinkossá tesz. Szerintem, akivel nem lehet együtt nevetni, attól azonnal el kell menekülni. 

Ismerek olyan házaspárt, akik képtelen együtt megnézni egy filmet, mert a férfi kicsit abszurd humorízlésétől a feleség teljesen ki van akadva. De őket kéne megkérdeni, hogy min szoktak együtt nevetni, mert én még nem láttam őket.

A jó pasi nem attól vonzó, hogy bezselézi a haját, és öltönyt húz minden reggel. (Igaz, volt az egyetemen olyan évfolyamtársam, csaj, akinek mindegy volt, milyen a pasi, csak öltöny legyen rajta. Öltönyfétis – van ilyen.) Mondjuk az én fétisem meg inkább a szakáll és a beletúrható haj. De ha valakinek csak ennyi van, közben meg buta, mint a tök, annak nem akarok beletúrni a hajába.

A jó pasival jókat lehet dumálni hülyeségekről, politikáról, jó filmekről, de akár a szomszédokról meg csipcsup hülyeségekről is. És a jó pasi megkérdezi, hogy veled mi van, és nemcsak azt hallgatod, hogy vele mi van. Oké, mondjuk ez ne csak a jó pasi ismérve legyen, hanem a jó emberé.

A jó pasi magabiztos. Na, nem azért, mert egy béenvéből kacsingat, hanem mert tudja, hogy mennyit ér. Igaz, ez egy picit csúnyán hangzik. Az a pasi, aki egész nap ostorozza magát előtted, hogy ő milyen szar, egy idő után baromi fárasztó. A magabiztos nálam azt jelenti, hogy jó vele társaságba menni (is). 

A jó pasi huncut, és most itt jön egy 18 pluszos rész: és nem maszturbátornak használja a nő testét, hanem törődik azzal, hogy mindenkinek jó legyen.

És itt jövök újra a nagyanyám mondásával a férfiről, aki elég, ha csak egy fokkal szebb az ördögnél. Most már tudom, hogy a magabiztosság, a huncutság, jó humor öltözteti fel a jó pasit jó pasivá, és teszi széppé vagy jóképűvé. Hiszen, ha ránézel, mindezeket látod benne, és fordítva is igaz. Hiába jóképű valaki, ha ezek hiányoznak belőle, nem fogod jóképűnek látni egy idő után.

Ja, és még egy, a végére, pedig nagyon-nagyon fontos: a jó pasi nem hiszi azt, hogy az ötvenes évek Amerikájában élünk, ahol a nők viszik a háztartást, meg örömmel bármikor – sőt, kötelességtudóan – szétteszik a lábukat a férjüknek. A jó pasi tudja, hogy a nők nem arra születtek, hogy a férfiak után pakoljanak, és fontos neki, hogy a nőkkel egyenrangú partnerként bánjon; és a férfitársai is.

Exit mobile version