“A legtöbbünket arra tanítottak, hogy ahhoz, hogy a szőke herceg a miénk lehessen, annyira vékonynak kell lennünk, amennyire csak lehetséges. Az attraktív férfiak attraktív nőket választanak – ezt sulykolják belénk kislány korunktól kezdve. Ezért nem látunk kövér nőket vékony férfiakkal együtt a tévében, újságokban, nincsenek plus size hercegkisasszonyok, akiknek a kezéért versengenek a lovagok a rajzfilmekben és akik ellovagolnának velük a naplementébe (lehet, hogy csak azért, mert a lovakra már nem ülhetnek fel a súlyuk miatt, ki tudja). Brad Pitt szívszerelme sem volt még sosem molett hölgy egyik filmjében sem, hiszen a kövér test csak a kövérhez illik, ne keverjük össze a méreteket.
Ha kövér vagy, akkor a többiek számára egyenesen következik, hogy utálod a tested és folyton fogyókúrázol.
Hiszen akinek van józan esze, az nem akarhat egy kövér testben létezni. Folyamatosan bombáznak minket a fogyis bogyók reklámjaival, műtétekkel, fogyasztós porokkal. Sajnos emiatt sok kövér ember – nemcsak nők – elhitte magáról, hogy az ő teste visszataszító, és képtelenség, hogy azt bárki vonzónak, netán kívánatosnak lássa. Én is ezek közé az emberek közé tartoztam, és ha bókot kaptam valakitől, aki még tetszett is, akkor biztos, hogy gyanakvással fogadtam. És épp ezzel a gyanakvással mérgeztem meg a saját kapcsolataimat, mert olyan nincs, hogy engem lehet szeretni, biztos valami hátsó szándékkal közelednek felém a férfiak. Egészen addig így gondoltam, amíg az én mindenki szemében dögös férjem meg nem tanított arra, hogy ezzel a testtel is kívánatos nő vagyok.
Randizásunk első pár hónapjában ez a rendkívül jóképű férfi tele volt bizonytalansággal és kétséggel miattam. Nem tudta, hogy tényleg tetszik-e nekem. Csodálatos férfi, nemcsak szerintem, hanem társadalmi szinten is, ami miatt megkérdőjeleztem mindent, amit mondott vagy tett. “Miért hív el randira? Ki akarja próbálni egy kövér nővel? Vagy olyan lesz, mint abban a filmben, amikor a kövér csajjal kegyetlen tréfát űznek?” Akartam benne hinni, hogy egy szinten vagyunk és hogy tényleg én érdeklem, de a kételyek annyira mélyen belém voltak táplálva már kicsi koromtól fogva, hogy nulla önbizalommal álltam a kapcsolatunkhoz.
Amikor elkezdtünk randizni, nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy nem vagyok elég jó neki.
“Épp stírölte azt a vékony szőkét, aki elment mellettünk a magassarkújában? Vajon én vagyok a legnagyobb nő, akivel valaha dolga volt?” A negatív gondolataim attól csak még inkább sokasodtak, amikor láttam, milyen szemeket meresztenek ránk mások, ha nyilvános helyen megjelentünk. Éreztem, ahogy árad belőlük a helytelenítés, elég volt csak ránézni az arcukra és hallani, ahogy összesúgnak a hátunk mögött. Nyilvánvalóan mi lettünk a furcsa, bizarr páros.
Aztán összeszedtem minden bátorságomat, és megkérdeztem a férjemtől mindazt, ami a fejemben keringett. A reakciójában harag, meglepetés és oly mértékű felháborodás volt, hogy nem maradt semmi kétségem, tényleg engem akar így, ahogy vagyok. Fel sem tűnt neki, hogy a körülöttünk lévők ítélkeznek fölöttünk, és mélységesen megdöbbent, hogy én nem látom szépnek magam.
Azzal, hogy ilyen tisztán kifejezte, hogy nem érzi problémának a súlyomat, hanem egy kívánatos, gyönyörű, törődő és független embernek lát, ráébresztett engem is, hogy túl sok időt pazaroltam arra, hogy mások véleménye miatt aggódjak, és figyelmen kívül hagytam a saját érzéseimet a testemmel kapcsolatban. Tény, hogy nem függhet másoktól az önértékelésünk, de néha jó, ha valaki külső ember leállítja a fejünkben állandóan zajló önostorozást, és rávilágít, mennyire abszurd, ahogy látjuk magunkat.
Minél inkább megengedtem magamnak, hogy legyen önbizalmam, annál szexibbé váltam.
Nem azon múlt, hogy magassarkút, ékszert vagy nagyestélyit veszek fel. Csak az a biztos tudat adta a szexiségemet, hogy szép vagyok. Végre önmagamnak is megfogalmaztam, mit jelent számomra a szépség.
Azt választani, hogy szereted magad, egy olyan társadalomban, ahol a kis önbizalmú emberekre egész iparág épül, kifejezetten lázadó dolog. Sztereotípiákat dönthetünk le, ha az emberek végig néznek a férjemen és rajtam – ő a jó fickó, én a kövér nő –, ahogy süt rólunk, hogy szeretjük egymást. De ha nem szégyelled a tested, és a párod sem szégyelli a tested, akkor mások véleménye egy fikarcnyit sem számít.”