“Szánalmas voltam mellette, mégis kapaszkodtam belé” – így működik egy mérgező kapcsolat

K.G. | 2016. November 12.
A mérgező kapcsolatokról szerencsére egyre többet tudunk, legyen az párkapcsolat vagy baráti, a lényege mindig ugyanaz: sérülsz benne, kiszipolyoz, és végtelen ürességet hagy maga után. Visszavonhatatlan károkat okozhat.

Emily története remekül példázza, hogyan hat egy mérgező párkapcsolat az emberre, hogyan válik saját maga árnyékává.

“Van a mérgező kapcsolatoknak az a fajtája, amiben a mérgezőt csupa nagybetűvel kellene írni. Mert tényleg megöl, mint az igazi méreg. Én egy ilyenbe keveredtem fiatalkoromban, amikor beleszerettem egy olyan férfiba, akiről kiderült, hogy minden szempontból baj van vele. Mint minden kapcsolat, ez is szinte problémamentesen kezdődött: a kémia működött, erősen vonzódtunk egymáshoz, végtelen beszélgetésekbe bonyolódtunk, és úgy tűnt, sosem ununk rá a másikra. Persze utólag visszagondolva láttam pár aggasztó jelet, de meggyőztem magam, hogy mi ketten mindent meg tudunk oldani.

Nem lett igazam. Ahogy telt az idő, csak rosszabbodott minden, és egy év alatt régi önmagam árnyékává váltam. Nem voltam szinte sose vidám, nem akartam menni sehová, elmúlt az optimizmusom, a magabiztosságom, és olyan volt, mintha kialudt volna minden fény bennem. Helyette bizonytalan lettem, a legmélyebb kétségbeesés szélén egyensúlyoztam folyton, és egy sötét félelemfelhőbe kerültem… attól rettegtem, hogy el fog hagyni. Láttam, hogy szánalmas vagyok mellette, de akkor azt hittem, hogy nélküle összeomlana a világ körülöttem, úgyhogy kapaszkodtam belé, sokkal tovább, mint kellett volna.

Akkor is mellette maradtam, amikor minden okot felvonultatott már, ami miatt el kellett volna hagynom.

Amikor például azt mondta, hogy azért választott engem, mert én nem vagyok »feleségnek való alapanyag«, tőlem sosem akarna gyereket, és ez így neki kényelmes, hogy tudja, nem maradunk együtt holtomiglan-holtodiglan. Én pedig nem elküldtem őt erre, hanem inkább elhatároztam, hogy majd én bebizonyítom neki, hogy én vagyok a tökéletes feleségnek való nő. A végén ő volt az, aki lelépett, és ahogy várható volt, én ott maradtam kizsigerelve.

Csak ekkor láttam meg, hogy mennyire sérült ebben a kapcsolatban az önbizalmam. Amíg vele voltam, minden másnál fontosabb volt számomra az ő szerelme, pedig a barátaim próbáltak figyelmeztetni, hogy amiben vagyok, az rosszat tesz nekem. De nem hallgattam rájuk, inkább megszakítottam velük a kapcsolatot. Az ösztöneim azt súgták, hogy valami nem stimmel, úgyhogy őket is elfojtottam inkább. Azt választottam, hogy nem akarom látni a tényeket, inkább az álmaimba menekültem. Minimalizáltam magamban minden rosszat, és felnagyítottam minden apró jót vele kapcsolatban. Sok időbe telt, míg elmúlt belőlem a fájdalom és kigyógyultam belőle.”

Az a gond a mérgező kapcsolattal, hogy nem könnyű észrevenni, amikor épp nyakig vagy benne, sőt még úgy is érezheted, hogy csak felesleges dráma “mérgezőnek” hívni a kapcsolatot, még ha látod is a jeleit. Amikor képes vagy tényleg felismerni, hogy milyen helyzetben vagy, és objektíven nézed meg a kapcsolatodat, akkor vagy képes olyan döntést hozni, ami a te érdekedet szolgálja.

A mérgező kapcsolat felismeréséhez nyújt segítséget ez az öt figyelmeztető jel:

1. Sosem érzed elég jónak magad.

Úgy érzed, hogy nem tudsz jót csinálni, és folyton bizonygatnod kell, hogy elég értékes vagy. Az ő megerősítésétől válsz függővé. Ha sikerül olyat tenned, ami belőle valamiféle elismerést vált ki, megkönnyebbülsz és új erőre kapsz, még jobban próbálkozol, hogy még több dicséretet kapj tőle. Aztán amikor nem érkezik az elismerés mégsem, akkor kudarcot élsz át, megkérdőjelezed saját magad. Mindegy, mennyire próbálkozol, folyton úgy érzed, nem elég, és nem tudsz jót csinálni. Állandó nyugtalanság van benned és egy csődnek érzed magad.

2. Nem lehetsz önmagad.

Az egészséges, szeretettel teli párkapcsolat egyik fő jellemzője, hogy úgy érzed, lehetsz csak úgy, minden álarc nélkül önmagad. Ezzel szemben egy mérgező kapcsolatban pont azt érzed, hogy sosem lehetsz olyan, amilyen tényleg vagy, inkább úgy érzed, mintha tojáshéjakon járkálnál, és ő folyton azt figyelni, hogy mit mondasz és mit csinálsz.

Kétszer is meg kell gondolnod, mielőtt megszólalnál, és vannak olyan témák, amiket nem érinthetsz. Egy bizonyos módon kell viselkedned. Félsz elmondani neki dolgokat, mert nem tudod, hogyan fog reagálni, és ha nem mondasz semmit, az még mindig jobb, mintha felidegesíted. Csendben szenvedsz és reménykedsz, hogy valami egyszer csak megváltozik, és valahogy egy varázsütésre boldog kapcsolattá válik a szerelmetek. Rácsodálkozol, hogy milyen emberré váltál ebben a kapcsolatban, hogy már nem az a vicces, magabiztos lány vagy, aki előtte, és talán a barátaid is elkezdik mondogatni, hogy megváltoztál. De már olyan sok erőfeszítésen vagy túl ebben a kapcsolatban, hogy nem akarod elengedni őt.

3. Folyton kritizál.

Az egyik leghangsúlyosabb figyelmeztető jel, amit a legkevésbé lehet észrevenni egy mérgező kapcsolatban. Az apró ironikus beszólások, megjegyzések, kritikák, amiket megfogalmaz feléd, bekúsznak a fejedbe, és addig rágják a lelkedet, amíg már semmi jót nem gondolsz magadról. Ezért aztán egy idő után már egyet is értesz a rólad szóló megjegyzéseivel.

Egy egészséges kapcsolatban szeretettel megfogalmazzák egymásról a kritikus gondolataikat is az emberek, de az bátorítja a másikat és erőt ad a változtatáshoz, nem pedig lehúz. Nem várja el, hogy tökéletes legyél, csak az elfogadás mellett arra ösztönöz, hogy önmagadból hozd ki a legjobbat. Ezzel szemben egy mérgező kapcsolatban ő megszégyenít, nem fogad el, és nem tolerálja a hibáidat. Észre sem veszed, milyen rombolást végez benned a viccbe burkolt beszólásaival.

4. Csúnya veszekedéseitek vannak.

A legboldogabb párok is veszekednek, természetes dolog, csak az nem mindegy, hogy hogyan. Míg az egészséges párkapcsolatban a vita azért folyik, hogy valamilyen megoldásra jussanak közösen a felek, addig egy mérgező kapcsolatban a győzelem a cél. Arra használják a veszekedést, hogy hatalmat szerezzenek a másik fölött. Ezért úgy küzdenek, hogy nem foglalkoznak az eszközökkel, csak a mérgük kiordítása a fontos, és az, hogy lenyomják a másikat.

5. Nem működik veled együtt.

Nem vállal felelősséget, helyette inkább csak téged hibáztat, hogy ide jutottatok, és szerinte ez az egész a te hibád. Sőt te magad egy nagy, két lábon járó hiba vagy. Nem veszi figyelembe az érzéseidet és a szükségleteidet. Ha ideges vagy, akkor irracionálisan túlreagálod. Talán kiejti a száján, hogy sajnálja, de nem tesz érte semmit, hogy megoldjátok a kapcsolatotok problémáit, szerinte neki semmin sem kell változtatni.

Pedig még egy mérgező kapcsolatot is meg lehet javítani, ha mindkét ember megtesz mindent azért, hogy jobb legyen. Ha viszont ő elutasítja, hogy bármiben változtasson, mert semmi köze ahhoz, hogy rossz a kapcsolatotok, akkor nincs esély, nem maradt más hátra, mint kilépni a kapcsolatból. Nehéz, mert sok jó tulajdonságuk is van a mérgező embereknek, amik fenntartják a reményt a másikban, hogy meg fog változni, csak kitartónak kell lenni, de sajnos nagyon ritkán történik meg, hogy bárki miatt is változtatnának saját magukon. Ne te legyél az, aki az életedet elfecsérled egy hamis megmentőszerep miatt.

Exit mobile version