Bárhol Európában
A kontinens keleti felén nagyjából megegyeznek az arányok az uniós országok adataival, melyek szerint a nők ugyanazért a munkáért alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak. 1995-ben ez az arány átlagosan mindössze 75 százalékos volt az EU országaiban és a tagjelölt országokban egyaránt. A legrosszabb a helyzet Portugáliában (67 százalék), de még 1999-ben sem volt olyan ország az unióban, ahol a nők bére elérte volna a férfiak fizetésének 90 százalékát.
Még a sort vezető országokban – Svédországban és Belgiumban – is csak 86-89 százalék az arány, még ha az elmúlt évekhez képest lassú emelkedés tapasztalható is. A legjobb eredményt a tagjelöltek egyike, Szlovénia tudja felmutatni az iparban és szolgáltatásban (89 százalék).
Diszkrimináció Magyarországon
A hazai szabályozás megfelel a nemzetközi szabályozásnak, sőt kielégítően véd is a munkahelyi diszkrimináció ellen. A munka törvénykönyve (MT) 5. § (1) bekezdése a közvetlen és közvetett diszkriminációt, illetve a munkaviszonnyal össze nem függő körülményből fakadó megkülönböztetést is tiltja, és ezzel olyan széles körűvé tágítja a diszkrimináció fogalmát, ahogy még nyugat-európai országokban sem szokásos.
Mindezzel együtt azt senki sem vitatta a megkérdezett jogászok közül, hogy a diszkrimináció néhány fajtája jelen van Magyarországon is. Ugyanígy az sem titok, hiszen a KSH által közzétett adatokból mindenki kisilabizálhatja, hogy a magyar nők átlagkeresete a férfiak átlagkeresetének körülbelül 80 százalékát éri csak el.
Persze vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint nincs szó nemi diszkriminációról, csak arról, hogy a nők a hagyományosan rosszabbul fizetett munkákra, mint például az asszisztensi vagy eladói munkakörökre koncentrálnak. Ez azonban még a férfiak véleménye szerint is túl egyszerű magyarázat lenne.