Instant fogyás

Sallai Ervin | 2002. Augusztus 30.
Minden korosztály más és más tévémûsoron nõ fel. Amikor én gyerek voltam - kicsivel azután, hogy az elsõ dinoszauruszok elkezdtek kipusztulni - Öveges professzor volt a technika ördöge.




A megdörzsölt szék szikrája bámulatos csodának tűnt, arra vágytunk, hogy barackmagból atommagot csináljunk. Órákig néztük a képernyőn Cousteau kapitányt, ahogy hanyatt bebukik a vízbe, és filmezi a halakat. Persze gumicsónakból ma sem merülök a Balaton habjaiba másképp, de akváriumom már nincs, mert a szívem hasad meg minden egyes elpusztult hal láttán. A Commodore 64-et Bécsből csempészték be nekünk, és élveztük a színes Tv és videó által nyújtott információs forradalmat. A filmtrükkök netovábbja volt, ahogy egy virág nyílását, vagy egy felhő elvonulását gyorsítva tárták a szemünk elé. Amikor Nagy Feró nyomán azt énekeltük, hogy „Mindent akarok, azonnal”, a szülők és nagyszülők kissé megbotránkozva felvonták a szemöldöküket. Nem voltak futár és csomagküldő szolgálatok, éjjelnappali közértek, és a siker nem klikkelésre jött. A Balatonon a lángosos és a lacipecsenyés volt az újgazdag, vacsorához csúszott a sör, mindenki cigarettázott mindenhol. Reformkonyha? Ökörség! Aki magyar, addig eszik, míg a koporsóba teszik!!!





Ez már történelem. Instant a kávém, a krumplipürém, a levesem. Instant az életem. Mint Cini, én sem várok holnapig. Nem toporgok órákat a bankban, a postán tíz perc után lever a víz, cikázom a kocsival, hogy egy perccel korábban érjek haza (ahol aztán fél órán át keresem a parkolóhelyet). Mobil a telefonom, ADSL az Internet elérésem. Pörög az élet, semmire sincs időm. Edzés? Mikor? Diéta? Majd iszom egy light kólát. Nem tervezek hosszan előre. Ne ígérjen senki semmit jövőre, csak az azonnali csodák érdekelnek. Egy hét alatt 20 kiló garantált fogyás, koplalás és mozgás nélkül, akár a Tv előtt ülve? Ide vele. Ha nem jön be, legfeljebb visszaküldöm. Zsírégető tabletták, fogyiturmixok, tornakazik, övek, vibro izék, mindenből a „lájt” , s ha mégis marad a pocak, majd elütjük valami tréfával: „Nem a hordó a lényeg, hanem a csap…he-he-he”

Közben a gyerek reggel behabzsolja a cukrozott gabonapelyhét (finom fahéjas), lesegíti egy csokival (extra tej van benne), ebédre beugrunk a Mekibe, ott a csúszdán legalább mozog a kölök, a fagyival meg elvan csendben, bár mindent összemaszatol. Este, amíg nézi a rajzfilmeket, összedobunk egy jó lecsót, azután végre lerogyunk a díványra. Ha pocak van, hát pocak van. Inkább sörhas, mint vízfej. No persze vannak ennél igényesebbek is: Andrea története
Exit mobile version