Ez már történelem. Instant a kávém, a krumplipürém, a levesem. Instant az életem. Mint Cini, én sem várok holnapig. Nem toporgok órákat a bankban, a postán tíz perc után lever a víz, cikázom a kocsival, hogy egy perccel korábban érjek haza (ahol aztán fél órán át keresem a parkolóhelyet). Mobil a telefonom, ADSL az Internet elérésem. Pörög az élet, semmire sincs időm. Edzés? Mikor? Diéta? Majd iszom egy light kólát. Nem tervezek hosszan előre. Ne ígérjen senki semmit jövőre, csak az azonnali csodák érdekelnek. Egy hét alatt 20 kiló garantált fogyás, koplalás és mozgás nélkül, akár a Tv előtt ülve? Ide vele. Ha nem jön be, legfeljebb visszaküldöm. Zsírégető tabletták, fogyiturmixok, tornakazik, övek, vibro izék, mindenből a lájt” , s ha mégis marad a pocak, majd elütjük valami tréfával: Nem a hordó a lényeg, hanem a csap he-he-he”
Közben a gyerek reggel behabzsolja a cukrozott gabonapelyhét (finom fahéjas), lesegíti egy csokival (extra tej van benne), ebédre beugrunk a Mekibe, ott a csúszdán legalább mozog a kölök, a fagyival meg elvan csendben, bár mindent összemaszatol. Este, amíg nézi a rajzfilmeket, összedobunk egy jó lecsót, azután végre lerogyunk a díványra. Ha pocak van, hát pocak van. Inkább sörhas, mint vízfej. No persze vannak ennél igényesebbek is: Andrea története