Egy jó könyv sajátos univerzum. Szórakoztat, elgondolkodtat, egyszóval kikapcsol és bekapcsol. Egy jó könyv választ adhat kérdéseinkre, felvethet újakat, megfordíthatja a gondolkodásunkat. Egy jó könyvben magunkra ismerhetünk. Ebből az alapvetésből indul ki a biblioterápia, vagyis abból, hogy elmélyült, figyelmes olvasással a gyógyulás útjára léphetünk. Ha megismerünk sorsokat, szituációkat, amelyek azonosak, vagy közel azonosak a miénkkel, ha látjuk a szereplők reagálását, egy-egy út lehetséges végét, akkor az nekünk is segít továbblépni, vagy esetleg visszafordulni.
| Fotó: Marjai Judit |
Legelőször kamaszkori kedvenc olvasmányomban, a Lányok könyvében találkoztam hasonló elgondolással. A Lányok könyve 1973-ban jelent meg először (édesanyámtól maradt rám), és kamaszoknak adott tanácsokat, hogyan lehet teljesebben és jobban élni. Engem eleinte csak az érdekelt, hogyan lehetek csinosabb, miképp varrjak bubigallért a fekete alapruhámra, csak később vetettem rá magam az olvasásról szóló fejezetre. Éppen egy kötelező olvasmánnyal szenvedtem, utáltam már a szót magát is: kötelező, így fellapoztam a Lányok könyvét, mit is ír róluk. Azt írta, hogy ne kényelmetlen feladatként, nyűgként tekintsünk ezekre, hanem egyfajta életrecepként nézzük a Kőszívű ember fiait, a Pál utca fiúkat. Gondolkodjunk el azon, mi mit tennénk hasonló szituációban, hogyan viselkednénk vészhelyzetben, miképp tudnánk elengedni a problémákat. Aztán mindezeket vitassuk meg a barátnőinkkel. Kapásból lesz beszédtémánk, és tanulunk is valamit a világról. Kicsiben és nagyon leegyszerűsítve ez a lényeg.
Ebben a sorozatban tehát problémákat fogok felvetni, egy-egy írás kihegyezett élethelyzetre, mindannyiunkat érdeklő kérdésekre, gondokra reflektál majd. Már a gimnáziumban szokásom volt, hogy a barátnőimnek könyveket ajánlottam, miután elsírták bánatukat. Az egyetemen ez a szenvedélyem kiteljesedett, évfolyamtársaim menekültek előlem, inkább hallgattak, mint a csuka, nehogy a következő pillanatban már egy kis listát körmöljek nekik. Ám aki hallgatott a tanácsaimra, és elolvasta az adott könyvet (regényt, pszichológiai munkákat és verseket), sokszor mondott köszönetet utána, és elismerte, igenis segített neki az adott kötet. Ha másban nem, hát abban, hogy meglátta, nincs egyedül, a világon mással is megesett, hogy szerelmes lett, de kidobták, hogy ilyen-olyan szenvedélyek elragadták, hogy a padlóra került.
Bár egykori könyvtár szakos lévén nyilván hallottam már a biblioterápiáról (tanultuk is), ám eszembe sem jutott komolyabban foglalkozni a témával. Persze most is csak botcsinálta terapeuta leszek, célom inkább a bemutatás, megismertetés, lehetőségek felvillantása, amiből ki-ki kedve és habitusa szerint válogathat.
| 1. rész: Hogyan olvassuk józanra magunkat? |