| Sivák Márta |
Ahhoz, hogy ovisoknak szánt mobiltelefont találjon az ember, nem is kell külföldre menni: már itthon is kapható egy ideje a PiciFon, amit 5-10 éves gyerekeknek szánnak. A gyártónál láthatóan sokat gondolkoztak azon, mire lehet szükség egy mobilban, amit ilyen csöppségeknek adnak a kezükbe. Nincsenek számgombok, a tappancsokkal jelölt gyorshívó gombra lehet beprogramozni a legfontosabb számokat, illetve van egy kontaktlista is, ahol a többi számot lehet tárolni. Sima, egyszerű SIM kártyát kell beletenni, ám a programozásához egy másik, szülői telefon kell, amivel később távolról is lehet ellenőrizni, illetve beállítani a gyerekmobilt.
A szülő “óvodaidőt” is megadhat a telefonon, ilyenkor az nem tud hívásokat fogadni. Azt is előre beállíthatják az ősök, hogy milyen számokról fogadhat hívást vagy SMS-t az aprócska mobil, így idegenek nem zaklathatják a kiskorú telefon-tulajdonost. Játékok is vannak a készüléken, ám a szülő azt is be tudja állítani, mennyi ideig szabad ezekkel szórakozni. Már-már kémkedésbe hajló lehet, ám biztosan vannak helyzetek, amikor jól jöhet az “árnyhívás” funkció. Ebben az esetben nem csörög ki a telefon, hanem automatikusan válaszol a hívásra, így a szülő észrevétlenül belehallgathat a gyerek körüli hangokba. A szülő a telefon révén arról is értesülhet, akár hívás nélkül is, hogy merre kószál a gyereke, ugyanis azt is le lehet kérdezni, merre jár éppen a telefon – jó esetben ifjú gazdájával egyetemben.
Meglopják, átverik, miniatűr felnőtt lesz belőle?
| Oláh Levente |
Az tehát egyértelmű, hogy létezik olyan telefon, amivel még egy ovis is elboldogul, a szülő pedig folyamatos kontroll alatt tarthatja a telefont, sőt, picit a csemetéjét is. Ám kérdés, hogy tényleg szükség van-e erre, és ez a kérdés természetesen idősebb gyerekekkel és komolyabb telefonokkal kapcsolatban is felmerülhet. Van olyan szülő, aki egyszerűen a “kés, villa, olló” kategóriába sorolja a mobiltelefont is, vagy olyan státusszimbólumként tekint rá, amivel még korai lenne megismerkednie az ő gyerekének, még akkor is, ha sok osztálytársának már van.
Van olyan, aki azt nem akarja, hogy a gyereke túl sok értéket cipeljen magával, nehogy valaki meglássa nála, és megpróbálja bántani, csak azért, hogy elvehesse tőle. A gyerekek egyébként is könnyebben befolyásolhatóak, előfordulhat, hogy nincsenek tisztában a költségekkel, a fizetős szolgáltatások veszélyeivel. Lehetséges, hogy nem tudnak ellenállni a csábításnak, és letöltik a tévében reklámozott magas frekvenciájú csengőhangot, amit állítólag csak a gyerekek hallanak… Aztán pedig a szülők járhatnak utána, hogyan lehet letiltani a méregdrága havidíjas szolgáltatást, amit “ajándékba” adtak a letöltött tartalom mellé.
Az is előfordulhat, hogy egy szülő a saját példáján azt tanulja meg, hogy nagyon könnyű “hozzánőni” a telefonhoz, mindig arra támaszkodni, mindig azzal megoldani mindent, és ezt nem akarja a gyerekével túl korán megismertetni, “miniatűr felnőttet” csinálni belőle. Van, aki egész egyszerűen attól tart, hogy nem tanul önállóságot a gyerek, ha minden problémával hívogathatja Anyut-Aput. Kérdés persze, hogy milyen jellegű problémával szembesül éppen…
Káros a szervezetre vagy sem?
Van olyan, aki az egészségügyi hatás miatt aggódik (noha azt végül még nem bizonyították be, hogy a mobil sugárzás káros lenne az emberi szervezetre, mint ahogyan arról már korábban írtunk is). Franciaországban ezzel kapcsolatban egészen odáig mentek a tavalyi év elején, hogy betiltották, hogy 12 éven aluliaknak reklámozzanak mobiltelefont.
A témával kapcsolatban Csábi Orsolya pszichológus véleményét is kikértük, aki a sugárzást illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyunk és az idegrendszerünk egy elektromágnesesen érzékeny, nagyon kifinomult adó-vevőhöz hasonlít, amelyet ha rádióhullámokkal nagy dózisban terhelünk, az komoly fizikai hatással lehet annak fejlődésére, még ha annyi kutatási adattal nem is rendelkezünk, amely megmondhatná, ez milyen mértékben lehet káros. “Mivel az idegrendszer fejlődése gyerekkorban a legintenzívebb, 7 éves korig még aktív sejtképződési folyamatok is vannak, így ez alatt a kor alatt bármilyen intenzív mechanikai és/vagy elektromos hatással terhelni veszélyes lehet.” – mutatott rá a szakember. – “Gondoljunk csak bele, egy mobilba befutó impulzus képes egy áram alatt lévő hangfalat magától megszólaltatni! Ez szerintem elég „intenzív” hatás.”
Lélektani, szociális hatások
| Balázska, 7 éves |
A pszichológus a fentebb említett jogos kérdéseken túl úgy látja, hogy a verbalitásnak, szóbeli kommunikációnak tulajdonított hatalom illúziójában élünk, mert az emberek fejében kialakult egy tévképzet arról, hogy egy információs társadalomban az a legjobb, ha minél többet verbalizáljuk a dolgokat. A szakmai tapasztalatok alapján, szerinte ez a jelenség inkább a kommunikáció hatékonyságának útjába áll. „A gyerekek az óvodás kor környékén kezdenek el nyitni a közösségi, csoportos tevékenységek felé.” – fejtette ki Csábi Orsolya – „Ezekben a helyzetekben hosszú éveken keresztül a szociális kapcsolatok non-verbális információi dominálnak, olyanok mint a viselkedés, a szavainkban rejlő érzelmi tónusok, a mimika, a gesztusvilág, a szavak tartalma és a viselkedés közötti összhang vagy ellentmondások. A gyerekek az erkölcsi belátásuk teljes kifejlődéséig (átlag 10-12 éves korban, manapság ez későbbre tolódni látszik) igazából sokkal inkább „érzelmi”, mint jelentés-tartalmi alapon kommunikálnak és értelmezik a kommunikációt, ezért ehhez óriási szükségük van arra, hogy személyes kontaktusban, fizikai jelenlétben tapasztalják meg az ehhez tartozó összes kommunikációs jelzést. A telefonok ebben nem segítik őket. Sőt, elviszik a kommunikációt egy nagyon szélsőséges helyzet felé, amelyben sokkal kevesebb támpontjuk lesz ahhoz, hogy helyesen értelmezzék, és értsék meg a másikat.
Ezen túl a beszéd látványa, a szavak képzésének mikéntje egy tudattalan hatáson keresztül tovább fejleszti a kommunikációs készségeket, a szavak jelentése mögötti árnyalásokat, és az értelmezési tartományokat. A szövegértési gyakorlatokban nagyon sokszor segít, hogy ha a szavakat interaktív helyzetekben is megtapasztaltuk már. Ehhez viszont interakció kell, azaz olyan élmények szükségesek, amelyekben a szavakhoz, azok jelentéseihez, értelmezéseihez tapasztalat is társul. Ilyenek például, hogy együtt játszunk, vagy együtt rajzolunk, vagy meséket mesélünk, mialatt eljátsszuk azokat, vagy nézegetjük közben a képeket a mesekönyvben, vagy az óvodában közösségi foglalkozásokon veszünk részt, vagy később színházi előadásokat, filmeket nézünk, és hozzá rengeteget olvasunk. Ezek a helyzetek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki később jó szociális készségekkel rendelkezzen, és értse a szavak világának sokrétű birodalmát.”
A pszichológus szakmai szemmel nagyon fontosnak tartaná, hogy ne divattrendek alapján, hanem józan belátással igyekezzünk a gyermekeinket elkényeztetni. „Az irigységen és a fentebb említett veszélyeken túl sok olyan hatás is megjelenik bizonyos szokásainkban, amelyek ha megszokássá válnak, olyan irányban torzíthatják a jellemünket, amely nem a szociális alkalmazkodásunkat, hanem az elidegenedésünket (értsd felszínes kapcsolódásainkat) fokozhatja.” – fogalmazott Csábi Orsolya. – „Paradox, hogy ebben pont egy kommunikációs eszköz válhat a fő okká. Ez pont olyan kérdés, hogy mennyit engedjük a gyereket a villanypásztor előtt ücsörögni, vagy hogy mennyit számítógépezzen. Ezek az eszközök a hétköznapjaink megkönnyítésére és szórakoztatásra hivatottak, azért, hogy örömforrásokká váljanak. De ehhez ismernünk kell azt, milyen “nehéz nélkülük” az élet, és ennek megfelelően a természetes kommunikációs készségeinket kellene kifejleszteni előbb, hogy a “megkönnyítés” és az “öröm” fogalmilag is megjelenhessen a használatukban.”
Akkor mégis mi szól mellette?
| Kráj Alex, 9 éves |
Rengeteg érv szól tehát az ellen, hogy túl korán mobilt kapjanak a gyerekek. Mégis van egy óriási érv mellette: sok szülőnek biztonságérzetet nyújt, ha tudja, hogy bármikor el tudja érni a gyerekét, és ő is bármikor tud telefonálni, ha bármi gond lenne. Teljesen más a mai világ, mint amiben a mai szülők felnőttek. Amellett, hogy veszélyesebb, sokkal inkább fel is gyorsult. Húsz éve még Anya és Apa szinte mindig előre tudták, mikor végeznek a munkájukkal. Ma már nagyon sok munkahelyen percenként változhatnak a helyzetek és a határidők, és lehet, hogy megnyugtatja a gyereket, ha Anyu odaszól, hogy borult a napirend.
A pszichológus azonban a szülői kontrollal és az aggodalommal kapcsolatban is óvatosabb, szerinte itt is a józanságot érdemes szem előtt tartani: „Egy óvodás vagy kisiskolás korú gyermeket nem igazán szoktunk magára hagyni olyan formában, hogy ne tudjuk, merre van.” – magyarázta a szakember. – „Hozzuk-visszük a programjaira, vagy elkíséri őket egy idősebb, több felelősséggel bíró, nagyobb belátással rendelkező testvér, rokon, barát. Ha mégis magára marad, akkor is – felnőtt szemmel – biztonságos közegben szoktuk őket hagyni. Erre egy részről az önállóságuk miatt, másik részről a biztonságélményük stabilitása miatt van szükség. Ha ennél többet próbáljuk kontrollálni őket, vagy olyan helyzetekben magukra hagyni, amihez egy mobil kell, hogy nyugodtak legyünk, akkor ott valami mással van gond. Egy mobil pedig csak felerősítené, illetve megerősítené ezt a problémát. Így, ha nem biztonságos egy helyzet, akkor a szülői jelenlét elengedhetetlen. Ha biztonságos, akkor ebben a korban felesleges a mobilos kontroll.”
Aki úgy dönt, hogy mobiltelefont vesz a gyerekének, bármilyen idős is a csemete, (jó esetben) abban látja az arany középutat, ha megbeszéli vele a szabályokat: mikor szabad használni, mikor kötelező kikapcsolva elrakni a táskába, mennyit szabad rajta beszélni… és hogy nem szabad vele “vagánykodni” az osztálytársak, barátok előtt, illetve pláne tilos valakit az alapján megítélni, milyen menő, drága telefonnal rohangál.