| Hol vannak ma a szexualitás határai? |
Kedves Emma!
Azért írok Önnek, mert fáj a lelkem. Két évvel ezelőtt egy nem túl boldog, de látszólag biztos házasságban éltem férjemmel és kisfiunkkal. Később szembesültem azzal, hogy a férjem nem véletlenül mellőzi a szexuális életünket. A neten élte mindennapjait, szexuális kapcsolatait. Ő diagnosztizált pánikbeteg és depressziós, akkor már egy éve jártunk párterápiára (külön-külön). Közben megismerkedtem egy férfival, aki miatt elváltam, majd összeházasodtunk, és azóta született egy kislányunk. És most visszavágyom a volt férjemhez. Rájöttem, hogy még mindig szeretem. Ahelyett, hogy elfutok, fel kellett volna tárni az okokat és megoldani a problémáinkat. A volt férjem is továbblépett, van egy nő az életében, de ő anonim, még a kisfiunknak sem mutatta be. Egyszer azt mondta, neki kényelmes így, többet nem akar. Rajtam is múlt, hogy tönkrement a kapcsolatunk, bár nem tudom teljesen az okát. A kisfiunk pedig reménykedik, hogy egyszer kibékülünk. Ettől még jobban fáj. Van erre valami magyarázat?
Üdvözlettel: Renáta
Kedves Renáta!
| C. Molnár Emma Fotó: Sanoma Archív / RTL Klub Sajtóklub |
A leveled azt sugallja, hogy általában érzéseid „rabjává” válsz, és így döntesz. Ebben a felfokozott állapotban a megismerő- és megértőképességed a döntéseid során nem eléggé alkalmazod. Ezt tetted a válásod és most az „álmodozásaid” során is. Mit is értek ezen? A volt férjed – mint írod – beteg volt. A pánik és a depresszió nemigen kedvez a szexuális aktivitásnak. A neten nem lehet senkit sem megcsalni, csak fantáziálni és virtuális kapcsolatokat létrehozni. Te mégis úgy kezelted a férjednek ezt az ingerkereső magatartását, mint egy valódi megcsalást.
Tehát értem, miért van lelkiismeret-furdalásod, mert a véleményedet nem alapoztad a valóságra, csak az érzelmeidre, pontosabban az indulataidra. Reményeket ébresztettél nemcsak önmagadban, hanem a kisfiadban is azzal, hogy visszaállítod az első házasságod, mert „szereted” a volt férjed. Pedig lehet, hogy ő sokkal békésebb kapcsolatban él jelenlegi partnerével, aki nem akar „nagy érzelmeket”. Csupán el tudja fogadni azt a viszonyt, amit a volt férjed kínál. Mint írod, két éve „szerelembe estél”. Viszony, válás, szülés. Kétéves jelenleg a kapcsolatod. Nyilván nem jelent ma olyan felfokozott érzelmeket, mint az elején. Az új férjed elfogadta a kisfiad, örül a közös gyermeketeknek. A kisfiad is elrendeződött az új családban, kapcsolata van az édesapjával, a testvérével és a nevelőapjával. Te vagy az – szerintem –, aki nem tud elrendeződni a békében és a nyugalomban. Új és ismét felfokozott érzelmekre vágysz. Fantáziálásba menekülve kérdéseket tehetsz fel, és válaszolsz is ezekre:
• Kit is szeretek, „a jelenlegi vagy a volt férjemet”? Bánt a lelkiismeret, tehát a régi férjemet!
• Fontos-e a volt férjemnek ez az anonim nő? Nyilván nem, azért nem mutatja be a fiamnak!
• Mi lenne jobb a fiamnak? Ebben a családban felnőni, vagy az édesapjával? Nyilván az édesapjával, hiszen reménykedik! (Bár szerintem ezt a reményt te táplálod.)
A leveled nem árulkodik arról, hogy picit is gondolkodnál azokról a szereplőkről, akiknek az élete hozzád kapcsolódik. Nevezetesen:
• a kisfiadról,
• a kislányodról,
• a volt férjedről – sem a múltban, sem a jelenben,
• és végül a jelenlegi férjedről.
Elnézést, hogy kicsit keményebben fogalmaztam, de szeretném, ha „felébrednél” a lelked rejtett zugaiban való elmélyülésből. Ráébrednél arra a valóságra, melynek nem elszenvedője, hanem aktív alakítója vagy, és egyben felelős a hozzád kapcsolódók lelki békéjéért, harmóniájáért.
Nem kellene a nagy érzelmeket „keresned” egy életen át. Van olyan, hogy békés, fejlődést segítő, szeretetteli élet. Ez a tényleges érték.