| Miért szólunk bele mások életébe? |
Timi, 36
„A legjobb barátnőm nagyon jól megvolt a pasijával, tényleg egymásnak teremtették őket. Egyszerűen jó volt rájuk nézni és mindkettőjükkel nagyon jóban voltam. Ági állandóan arról beszélt, hogy alig várja, hogy Zsolt megkérje a kezét. Én pedig drukkoltam
De mit tehettem volna? Nem akartam, hogy boldogtalan legyen: esküvőt tervez, közben a férfi, akiért odavan, más nővel hentereg. Mérges voltam Zsoltra, aki először mindent tagadott, amikor elé álltam, aztán közölte, hogy egyszer történt meg és nem jelentett semmit. Három hónapig nem állt szóba velem Ági, és innen-onnan hallottam, hogy miket terjeszt rólam. Aztán mégiscsak kiderült az igazság és szakítottak, bár ezt sem tőle tudtam meg. Fülét-farkát behúzva jóval később keresett meg telefonon, és elmondta, hogy igazam volt. Ennyi. De nem kért bocsánatot és a barátságunk nem folytatódott, lassan egy éve nem láttam. Ma sem bánom, hogy így döntöttem, de a barátságunkat, a szövetségünket nagyon sajnálom.”
Tamara, 32
„A legjobb barátnőmet veszítettem el egy szerelmi háromszög miatt, de végiggondolva a történetet, már nem is bánom, hogy így alakult. Hat éve ismertem már Erikát és a férjét, mindig is őket tartottam a legjobb barátaimnak. Felnéztem rájuk, példaértékű volt, ahogy éltek. Azonban érezhető volt egy idő után, hogy ez a két ember teljesen mást akar az élettől. Egyik szabadságra, a másik nyugalomra vágyott. Naponta találkoztam Erikával, mindent megbeszéltünk, aztán észrevettem, hogy kezd eltűnni, más társaságba jár. Egyik nap felhívott, és lementünk a Duna-partra beszélgetni. Erika elárulta, hogy nagyon tetszik neki az egyik fiatal kollégája, többször voltak már bulizni, esemeseznek, és valami olyat hoz ki belőle a fiú, amit már rég nem érzett. Köpni-nyelni nem tudtam, pedig sejtettem, hogy valami ilyesmi történik a háttérben.
Aztán megint eltűnt, és nyár végén találkoztunk újra, akkor elmondta, hogy már csókolóztak is a fiúval és „meg van bolondulva”. Miután mindent a nyakamba zúdított, feltett egy nagyon gerinctelen kérdést: Ugye bármi történik a barátságunkkal, ez örökre köztünk marad. Igent mondtam. Ezután eltűnt. A legjobb barátnőm, akivel korábban naponta találkoztam, köddé vált, és az elmúlt egy évben alig láttam. Soha nem jutott eszembe elárulni őt, még így sem, hogy kidobott, mint ahogy a megunt cipőivel szokta – bár azokat legalább elajándékozza. Néhány hónapja aztán felhívott, elmentünk vacsorázni. Azt mondta, csak egy fellángolás volt és nincs is miről beszélni, mert nem történt semmi… Ráhagytam. Azóta nem láttam. Nem haragszom, csak úgy érzem, ő már egy éve nyár végén „bebiztosította” magát. Lányok, egy jó tanács: soha ne akarjátok tudni, ha egy barátotok félrekavar…”
Virág, 28
„Tudtam, vagyis éreztem, hogy valami nem stimmel otthon. Nem voltak kimaradásai a pasimnak, de a Facebook üzenőfalán valahogy túl sok volt az idegen „elem”. Gyanakodtam ugyan, de nem kutakodtam vagy faggatóztam. Nem stílusom. Viszont a legjobb barátnőmmel megosztottam a parámat. Láttam az arcán, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam eldönteni, hogy egyszerűen csak aggódik, vagy valami olyan információja van, amit nem mer vagy akar elmondani.
Végül hosszas kérlelés után kibökte, tud valamit. A páromat többen is látták egy másik nővel vacsorázni. Hogy összetörtem-e? Akkor igen, becsapva éreztem magam. Nem kérdeztem többet. Hazamentem, rákérdeztem. Naná, hogy mindent tagadott. De akkor már nem volt maradásom, elmúlt a bizalom. A barátnőmmel viszont még szorosabb lett a kapcsolatunk. Azt hiszem, csak megköszönni tudom neki.”