Segít a kávé a depresszión?

nlc | 2011. Szeptember 28.
Isszuk, mert felpörget, jó az emésztésnek, vagy csak úgy, az íze kedvéért. Túlzásba vinni nem egészséges, de mértékkel fogyasztva a hangulatunknak is jót tesz.
Segít a kávé a depresszión?

Azok a nők, akik négycsészényi vagy annál is több kávét megisznak naponta, sokkal kevésbé, körülbelül ötödannyira hajlamosak a depresszióra, mint a koffeines italt mellőzők, vagyis a koffein működhet antidepresszánsként. Erre a Harvard Egyetem kutatói hívták fel a figyelmet nemrég, akik tíz éven keresztül figyelték közel 51 ezer nőnél a kávéfogyasztás és a depressziós tünetek összefüggéseit.

Akik két-három csészével megisznak egy nap, állítólag úgy 15 százalékkal csökkenthetik a depresszió kockázatát. A szakemberek azt állítják, a fekete ital úgy működik, mint egy antidepresszáns szer, amely megállítja bizonyos hormonok, például a szerotonin termelődését, ráadásul a kávé hangulat-növelő hatása hosszabb ideig tart, mint gondolnánk, több energiát ad és jólétérzésünket is javítja.

A kutatók a vizsgálat során a nők tea-, csoki-, alkoholfogyasztási szokásaira is rákérdeztek, illetve arra, hogy mennyit mozognak. A felmérésből kiderült, hogy mindezek közül a kávénak van a legerősebb depresszió-csökkentő hatása. A szakértők szerint a jövőben a koffeines italt antidepresszánsként is bevethetik depressziós betegségek kezelése vagy megelőzése során, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy továbbra sem tanácsos mértéktelenül kávézni.

 

Exit mobile version