Többször foglalkoztam már az „adva kapsz” témával. Az írásokra többen azzal reagáltak: nem is igaz, hogy mennél többet ad az ember, annál többet kap, annál gazdagabbá válik. Igen ám, mert nem mindegy, hogy hogyan adunk!
Egyrészt nagyon fontos a motiváció, miért adunk, milyen okból? Szánalomból, egóból (hogy saját magunkat fényezzük vele), elvárásokkal avagy önzetlenül? És vajon valóban segítünk-e annak, akinek a számára adakozunk? (Erről eszembe jutott két olyan anya ismerősöm, aki már annyit ad a gyerekének, hogy lehúzza, önállótlanná teszi őket.) Van, aki azért ad, hogy kipipálhassa vele, hogy „adtam”, van, aki pedig úgy ad, hogy magokat vet el vele, melyeknek bízik a szárba szökkenésében.
Meséltem már a Mozdulj! Közhasznú Egyesületről, ők azóta újabb felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg azokat, akik velük tartottak. Először egy tandem kerékpártúrára invitáltak látássérülteket, ahol legalább annyit kaptak azok a látók, akik elöl ültek a biciklin, mint a hátul ülő (többen először bicikliző) vak társaik. Most „láthatatlan” vacsorán vettek részt vakok és látók, egymásra hangolódva, a sötétség, az ízek, az empátia és a jelenlét varázsában. Biztos vagyok benne, hogy itt is nagyon sokat kapott az, aki adott.
Az adásnál szerintem fontos „szabály”, hogy annyit adjunk, ami tőlünk még nem vesz el. Akkor tudunk jó ízzel adni. Fontos, hogy önzetlenül, elvárás nélkül tegyük, és merjünk belegondolni abba, vajon hogy élheti ezt meg a másik? Vajon mit jelenthet neki az, hogy kap, hogy azt kapja, amit.
Többször írtam, beszéltem már az ózd-hétesi kézimunkázó asszonykörről, amit én magam szerveztem meg (ezúton is újabb köszönet a nekik küldött fonalakért, kézimunkázáshoz szükséges adományokért).
Ezek az elültetett magok már elkezdtek kihajtani, megszülettek az első kézimunkák. Mivel azon a környéken szinte a nullával egyenlő a munkalehetőségek száma – főleg egy romának –, de ők is szeretnének tevékenyek lenni, szerettük volna megtalálni azt, amit a két kezükkel létre tudnak hozni. Jelenleg így tudnak hozzájárulni az élethez, ezt tudják csinálni – így, hogy kaptak tőlünk anyagot. Az a tervem, hogy értékesítem a kézimunkáikat, hogy megtapasztalják: a munkájuk, igyekvésük pénzt ér. Nekik minden forint számít, így hát először – így karácsony előtt – adományokért cserébe ajánljuk megvételre a kézimunkákat. Ez nem egyszeri könyöradomány; így megtapasztalják, hogy a munkájuk pénzt ér, érdemes tevékenynek lenni! (Most hímeztek, de már folyamatban van, hogy megtanuljanak kötni is, aminek nemcsak esztétikai értéke, de funkciója is van.) És szeretik csinálni, olyat kaptak ezzel, ami nyugalmat és örömöt is hoz az életükbe. Akárcsak a tavasszal kapott vetőmagok, amikből kiskertek lettek. – Ez a szó szerint szárba szökkent adomány…
Egyszer azt mondta egy barátom, hogy szerinte ha valaki úgy ad, hogy fejben lezongorázza, hogy ezért hányszorosan jön majd neki vissza a tuti mindabból a jóból, amit ő adott, annak semmi nem jön vissza. Hajlok arra, hogy van benne igazság. Persze a hála jólesik, de ez soha nem lehet motiváció. Van, akinek belülről jön az adás vágya, akkor érzi jól magát, ha adhat. Feltéve, ha ez nem a különféle kompenzálásokból jövő adásvágy (mert akkor valójában és elsősorban magától vesz el az illető). És mi van akkor, ha valakiben semmiféle belső késztetés, vágy nincs arra, hogy adjon? Ott bizony be vannak dugulva a csatornák, valami le van fagyva, vagy egyszerűen abban a periódusban van, amikor kapnia, töltekeznie kell. Egészséges esetben az vágyik adni, akinek van miből. És majdnem mindig van valamink (figyelem, tudás, kedvesség…). Aki nem vágyik adni, talán annak is érdemes kipróbálnia, már csak „kalandból” is.
Ez a hónap az adakozás legnépszerűbb hónapja. A téli napéjforduló előtti egyre hosszabban sötétedő napok és az év vége közeledte akaratlanul is hoznak egyfajta belső számadásra, számvetésre való megnyílást. Az adakozásban benne van valahol a hála is, hogy van miből adni, egyáltalán, hogy adhatunk.
Én ebben az évben is szervezek december 20-án este 17–19 óráig a Sanoma főépületében (Budapest III., Montevideo u. 9.) karácsonyi adománygyűjtést két borsodi település számára: az ózd-hétesieknek és Sátára. Mindennek örülünk (ruhák, cipők, gyerekjátékok, könyvek, ágynemű, száraz élelmiszer…), de külön köszönöm, ha valaki hoz a további kézimunkázáshoz (különösen a hímzéshez, gobelinezéshez) szükséges anyagokat.
Minden további részlet megtalálható ITT és ITT.
Köszönöm a figyelmet, amit ennek az írásnak az elolvasásával kaptam, kaptunk.
Kívánok mindenkinek éberséget és örömöt az adás megélésében!