Kapcsolatod négy legnagyobb ellensége

Mörk Leonóra írása | 2012. Április 27.
A szerelem páros műfaj, ahol egy harmadik felbukkanása semmi jót nem ígér. Ha pedig a kapcsolatban nem is plusz egy, hanem mindjárt négy gonosz lovas tűnik fel, akkor végképp közel a vég. De még ilyenkor is megmenthető a viszony!

Nem is értem, miért nem élünk mindnyájan boldog házasságban, amikor ez a hosszú, egészséges és elégedett lét titka. Ha az a célunk, hogy minél több és jó minőségű évet tölthessünk el itt a Földön, akkor a meghitt családi környezet többet ér az antioxidáns tablettáknál és a búzafűlénél, a futásnál és a böjtkúránál. Egybehangzóan állítják ezt külföldi és hazai szakértők, köztük dr. Kopp Mária pszichiáter és a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének kutatói, akik szerint a (jó) házasságban élő férfiak és nők két és félszer nagyobb eséllyel ünnepelhetik meg a 69. születésnapjukat, mint a magányosak.

A boldogok sokáig élnek
John Gottman amerikai pszichológus arra kereste a választ, mit tehetünk azért, hogy élvezhessük a kiegyensúlyozott párkapcsolat jótékony hatását. Az ő adatai azt mutatják, hogy akinek boldogtalan a házassága, az 35 százalékkal nagyobb eséllyel betegszik meg, és átlagosan négy évvel rövidebb ideig él, mint szerencsésebb társai. Gottman szerint ha hosszú életűek akarunk lenni, legfőképpen az apokalipszis lovasaitól kell távol tartani magunkat. Nem attól a négy vérfagyasztó teremtménytől, akik ott vágtatnak a Jelenések könyvében és Dürer képein. Ők is eléggé ijesztőek, hiszen a világ pusztulásának hírnökeiként megtestesítették mindazt, amitől a középkor embere félt: a halált, a háborút, az éhínséget és a pestist. Gottman lovasai az életünket nem fenyegetik, a boldogságunkat azonban ugyanolyan hatékonysággal pusztíthatják el, mint bibliai előképeik. Egy pár életében az apokalipszis négy modern kori lovasának felbukkanása a kapcsolat bomlékonyságát jelzi – figyelmeztet az amerikai pszichológus. Minél több lovas galoppozik fel-alá két ember minden napjaiban, annál kisebb az esélye, hogy unokáik szerető körében ünneplik majd meg az aranylakodalmukat.

 

Kapcsolatromboló lovasok
Az első nem más, mint a sértő hangú kritika. A mérgelődés és a veszekedés még nem probléma, sőt – hangsúlyozza Gottman – egy jó kis parázs vita lehetőséget kínál arra, hogy megszabaduljunk a feszültségtől, és így megtisztuljon a levegő. A gondot a konfliktus nem megfelelő kezelése okozza, tehát az, amikor nem a másik számunkra problémás viselkedését tesszük szóvá, hanem a személyiségét kritizáljuk. Az első lovas bevonása a nőkre jellemző, ők hajlamosak a férjük fejéhez vágni olyan általánosításokat, mint hogy „semmit nem lehet rád bízni, arra nem vagy képes, hogy megjegyezd, csakis az epres joghurtot szeretem”. Szorosan a sértő szándékú kritika nyomában üget a második lovas, a megvetés. Talán ez a leggyilkosabb valamennyi közül, hiszen azt jelzi, a másik iránti tiszteletünket olyan szinten veszítettük el, hogy lenézésünket már nem is rejtjük véka alá. Sőt minden alkalmat megragadunk, hogy a párunkat kigúnyoljuk. Ilyenkor a kapcsolat már régóta nem a szeretetről szól, inkább arról, ki tudja kreatívabban gyötörni a másikat. Még kívülállók számára is kellemetlen érzés szemtanúja lenni egy-egy ilyen jelenetnek, hát még benne élni.
A harmadik lovas a védekezés, ami bár nem tűnik veszélyesnek, szintén rombolja a kapcsolatot. Aki ugyanis konfliktushelyzetben arra kényszerül, hogy mentegetőzzön, az olyan feszültséget él át, hogy nem képes odafigyelni a másik szavaira. Erre a vészhozó lovasra a felelősség elhárítása, a magyarázkodás, majd az ellentámadásba lendülés jellemző.
Végül a negyedik lovas neve: elzárkózás. A némaságba burkolózásnak a férfiak a nagy művészei, ők képesek a jeges csendből olyan vastag falat építeni, hogy asszony legyen a talpán, aki áthatol rajta. A visszahúzódás néha lehet jó taktika, mert megakadályozhatja a vita elmérgesedését. Ha azonban valaki napi rendszerességgel nézi levegőnek a másikat, az kivonul a kapcsolatból.

Tegyél a közös jövőtökért
Légy udvarias a pároddal!
Ahogy telnek az évek, sokan hajlamosak olyan tiszteletlenül viselkedni a társukkal, ahogyan egy vadidegennel sem tennék. Ezzel aktívan rombolják a kapcsolatot, hiszen tisztelet nélkül meghal a szeretet.
Legyetek barátok!
Ha egy kapcsolat nem épül szilárd barátságra, idővel kicsúszik alóla a talaj. Ismerd meg a párod gondolatait, vágyait, szempontjait!
Emlékeztesd magad a másik jó tulajdonságaira!
Ha időről időre tudatosítod magadban, mit is szeretsz a párodban, soha nem fogsz iránta megvetést érezni.
Bocsáss meg!
Ha a másik jóvá tenné, amit ellened vétett, ne utasítsd vissza!
Légy nagyvonalú!
Nem érdemes fennakadni minden apróságon. Amit meg lehet oldani, oldd meg, amit nem, azzal ne gyötörd magad.
Igyekezz jó partner lenni!
A harmóniát két ember jó együtt működése adja. Ne feledd: hogy milyen a kapcsolatod, az 50 százalékban rajtad múlik! 

Megjósolhatók a következmények
Olyan házasság valószínűleg nem létezik, ahol a felek ne alkalmaznák időnként a fenti taktikák valamelyikét. Ha azonban a négy lovas állandó részesévé válik a mindennapjaiknak, akkor nyolcvanszázalékos biztonsággal megjósolható, hogy a két ember útjai szétválnak – legalábbis John Gottman eredményei ezt bizonyítják. Ha pedig, állítja a pszichológus, a pár nem is hajlandó tenni a lovasok elűzéséért, kilencven százalék az esély rá, hogy a házasságuk válással végződik.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché párkapcsolat különszámában jelent meg.
A legfrissebb lapszám tartalmából:

Exit mobile version