Életveszélyes diéta: 4 ruhaméretet fogyott az esküvőre

nlc | 2012. Június 29.
A menyasszony agya teljesen elborult: az egészségügyi kockázatok nem érdekelték, csupán az, hogy minél vékonyabb legyen a nagy napon.

A legkevésbé sem ritka, hogy az arák az esküvőjük előtt fogyókúráznak: a 22 éves, kétgyermekes Shanice Zhakuani azonban csak négy héttel az esemény előtt vette a fejébe, hogy 4 ruhamérettel karcsúbban megy majd férjhez. „Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy úgy álljak oltár elé, hogy közben kövérnek érzem magam. Minden lány tökéletes esküvőről álmodik, ugyanígy én is” – mondta a Mirror riportjában.

A cél érdekében a fiatal nő juharszirup-diétába kezdett, melynek lényege, hogy napi 12 pohár juharszirupot kell elfogyasztani, ezen kívül csak limonádét és vizet ihat, illetve egy Cayenne borsból készült speciális keveréket ehet. Annak érdekében, hogy a fogyást még inkább meggyorsítsa, Shanice emellett hashajtó teákat vedelt és minden nap járt edzeni.

„Egyfolytában éhes voltam, hirtelen hangulatingadozások törtek rám, a gyerekeket is folyton elzavartam. Rémálom volt velem élni. De minden alkalommal, amikor ráálltam a mérlegre és láttam, hogy újabb kilóktól szabadultam meg, tudtam, hogy folytatni akarom.”

A diéta előtt és az esküvőn

Forrás: mirror.co.uk 

 

Bár orvosa óva intette a drasztikus fogyástól, a nő szeme előtt csak az lebegett, hogy jól nézzen ki az esküvőjén. Nem érdekelte az sem, hogy az egészségét, sőt az életét is kockáztatja a diétával. Megvonta a szervezetétől a vitaminokat és az ásványi anyagokat, legyengült, és csupán a szerencsének köszönheti, hogy nem szedett össze valamilyen súlyos fertőzést vagy nem száradt ki teljesen a hashajtó teák mértéktelen fogyasztásától.

A fogyókúra eredményeképp végül valóban sikerült fogynia 4 méretet, így álmai ruhájában mondhatta ki a boldogító igent. Utólag persze belátta, hogy rengeteget kockáztatott. Azóta a diétát abbahagyta, de a hashajtó teáktól nem tudott megszabadulni, ugyanis továbbra sem elégedett magával. „Megvan a tökéletes férj, a tökéletes gyerekek, és most tökéletes alakot is szeretnék. Ha azt is elérem, én leszek legboldogabb nő a világon.”

Exit mobile version