Idén is Zánkán, az egykori úttörőváros hatalmas területén tartom a nyári önismereti és belsőerő-fejlesztő táboraimat. A napokban éppen az esti kocogásomból tartottam hazafelé, amikor egy padon ülő lánycsapat igen érdekes beszélgetésére lettem figyelmes, így hát belassítottam. (Nem szép dolog másokat kihallgatni, de nyilvános helyen beszéltek kifejezetten hangosan.) A hangerő a düh átélésétől is fokozódott.
– Láttad ott azt a kék pólós pávát? Látszott rajta, hogy be van halva magától.
– Ja, feszített alaposan.
– És hogy vizslatta, hogy hogy reagálnak rá a csajok.
– Hát reagáltak is rendesen…
– Az a lila sortos csaj szinte egyből rápattant.
– Mint a kutyám a napi kajaadagjára…
– De utána jött a többi csaj is, nem hagyták annyiban a dolgot, megvívtak a koncért.
– Ez a baj a mai csajokkal, hogy túlzottan nyomulnak a pasikra!
– Ez így van. Egy normális külsejű csávónak elég csak megjelenni, aztán válogathat.
– A kisujját se kell mozdítania.
– És ha nem vagy elég erőszakos, de legalábbis élelmes, akkor hoppon maradsz.
– Akire nem csapnak le, az a resztli.
– Ja, a maradék… gyenge felhozatal.
– Én akkor se fogok nyomulni, kezdeményezni! Annál több büszkeség van bennem.
– És akkor egyedül maradsz, mert az élelmesebbek az összes valamire való hapit lenyúlják.
– Nem hiszem el, nem akarom elhinni, hogy kihalt a férfiakban a vadászösztön, azt meg végképp nem akarom, és nem is vagyok képes elhinni, hogy egyetlen srác se lesz, aki közeledjen hozzám!
– Hát igen, és te még egy kifejezetten csinos lány vagy, ezt te is tudod, ez nem szerénytelenség, ez tény.
– Gondoljatok bele, hogy egy kevésbé csinos lánynak milyen nehéz lesz párt találni.
– Én nem tudom, de egy csinosnak is épp ilyen nehéz…
És hogy ne érezzem magam szellemi voajőrnek, azaz kukkoló szintű hallgatózónak, odaléptem hozzájuk, bemutatkoztam – nagy ujjongás, azonnal aláíráskérés és osztogatás –, majd beszélgettünk egy darabig.
Megtudtam, hogy egy dunántúli, közepes méretű város középiskolájának végzős diákjai, és nyelvi táborban tanulnak-nyaralnak. A „lekáderezés” után folytattuk a témában való elmélyülést. Roppant érdekes volt az, ahogyan a szüleik által elmondottakról – miszerint „régen” még a fiúk kezdeményeztek – úgy beszéltek, mint valami távoli korszakról, ami lezárult. De hogy ők hallottak ezekről az időkről, aminek ma már nyoma sincs. Pontosabban elmondták, hogy ez nem teljesen igaz, hogy a fiúk nem kezdeményeznek, mert a bunkók – az ő kifejezésüket használom – nagyon is nyomulnak. És mivel bunkók, bunkó módon. „Táncolok, egyszer csak érzem, hogy valaki nyomja a fenekemhez magát, azt se tudtam, merre ugorjak! De egy normális srác ma már egészen elvétve kezdeményez. Ugyanis nincs rá szüksége. Elég csak megjelennie, magát adnia, és máris egy csomó rárepülő lány közül válogathat.”
Eszembe jutott, amit a saját gyermekeimtől hallottam ebben a témában.
A fiam körülbelül tizenhat volt, amikor azt mondta: „Anya, nekem bármikor, bármire van minimum három telefonszámom, pedig én még soha nem kértem el senkiét.”
A 19 éves lányom és a barátnői dettó ugyanezt mesélik, mint ezek a nagylányok.
És ha belegondolok az egész férfi-női kapcsolati és szerepminta-változásba, a hosszú idők óta egymásra épülő jelenségekre, akkor teljesen érthető ez az állapot. Lehet látni a tendenciát. Az Új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában című könyvemben erről igen részletesen írok. Honnan indultunk, milyen egyensúlytalanságba kerültünk, most miben vagyunk, és merre lehet, érdemes menni. Ettől az egész egyenjogúságtól a férfiak némileg megszeppentek, az eddig elnyomott nők pedig igen erőteljesen mutatják meg kiéhezettségüket. (Hozzáfűzöm, a nő nemcsak a minőségi szexre éhezett ki, hanem a tudásra, tanulásra, önmegvalósításra és a szabadság megélésére is.) Generációk kiéhezettsége jelenik meg a mai nőkben, a férfiak pedig népbetegségszinten lesznek prosztatarákosok.
No de mit tehet mindezzel egy mai fiatal? (Az előbb említett könyvem végén részletesen is leírom a férfi, nő és a társadalom lehetséges feladatait.) Mit érek vele, ha azt mondom: lányok, lassítsatok, fiúk, nyomuljatok!? Hiszen egy nyomulós férfit Amerikában lassan már egy bókért is meghurcolhatnak molesztálás címszója alatt. (Nemrég kommenteltem arról, hogy Nagy-Britanniában törvénybe hozták, hogy a nők utáni füttyögés már molesztálás és büntetendő.) Tudjuk jól: ez a Föld egy olyan hely, ahol az egyik végletet mindig egy másik véglet követ. A patriarchális, azaz férfiuralmú lét a végletekig elment, nyilvánvaló, hogy az egyensúly most nem fog két perc alatt beállni. Aminek ki kell jönni, az ki fog. És a kulcs szerintem megint csak a spiritualitás, vagyis minél jobban kapcsolatba lépünk a saját lelkünkkel és annak akaratával, természetével, annál inkább képesek leszünk a többiekkel is valósabb, tisztább kapcsolatba lépni.
Úgyhogy csak azt tudom mondani, nagyszerű, hogy a Mátrix 1.-ben az orákulum ajtaja fölé írva újra népszerűsítették a régi mondást: ismerd meg magad!