Aki kövérnek hiszi magát, az is lesz

nlc | 2012. Augusztus 23.
Azt gondolnánk, aki sokat foglalkozik a súlyával, nagyobb eséllyel marad vékony. Olykor azonban épp az ellenkezője az igaz...

Sokat aggódsz a súlyod miatt? Állandóan méred magad? Elsőre azt gondolhatnánk: okés, akkor te biztosan nem hízol el, hiszen folyton kontrollálod a helyzetet. Csakhogy… a folytonos önfegyelmezés visszaüthet, különösen ha csak beképzeled a túlsúlyt. Norvég kutatók tinédzsereket vizsgáltak, és kiderült, hogy a magukat tévesen kövérnek gondoló tizenéves lányok kétszer nagyobb eséllyel válnak túlsúlyos huszonévessé! Érdekes, úgy hangzik, mint valami önbeteljesítő jóslat.

 

A felmérésbe 1200 normál testsúlyú, 13–19 éves lányt és fiút vontak be, majd tizenegy évvel később újra kikérdezték őket. Mérték testtömeg-indexüket (BMI) és a derékbőségüket is.
Az elemzésből kiderült, hogy azok a fiatalok, akik tizenévesként kövérnek tartották magukat, jóval nagyobb valószínűséggel lettek valóban túlsúlyosak vagy elhízottak a második felmérés idejére. Ebben az a megdöbbentő, hogy amikor állandóan a súlyukkal foglalkoztak, nem is voltak kövérek!

A magukat tévesen kövérnek tartó lányok 59 százaléka és a fiúk 63 százaléka vált fiatal felnőtt korára túlsúlyossá BMI-értéke alapján, míg a megfelelő önképpel rendelkező, testsúlyával elégedett kamaszok közül a lányok 31 százaléka és a fiúk 48 százaléka lett csak túlsúlyos.
Korábbi tanulmányok is azt mutatták, hogy azok, akik sokat aggódnak, szoronganak testsúlyuk miatt, könnyebben szednek fel többletsúlyt, különösen a hasi súlygyarapodás jellemző rájuk. Márpedig amíg nincs meg az elhízás elleni védőoltás…

Mi lehet a magyarázat? Ha valaki kamaszként elégedetlen testsúlyával, akkor nagyobb eséllyel vesz fel egészségtelen szokásokat, például elhagyja a reggelit, kampányszerűen koplal, vagy olyan diétákat talál ki, amelyeket aztán nem tud betartani és a frusztrációját evéssel csillapítja… Ahelyett, hogy fogyókúrás gyerekkönyvet olvasgatna…

Exit mobile version