Gasztro

Hatalmas vihart kavart a gyerekeknek szóló fogyókúrás könyv

Még nincs az üzletekben, de máris botrányt kavart a Maggie goes on diet, vagyis Maggie diétázik című könyv, ami a túlsúlyos gyerekeknek akar segíteni a fogyásban.
Hatalmas vihart kavart a gyerekeknek szóló fogyókúrás könyv
Etess sok zöldséget és gyümölcsöt a kicsikkel, akkor nem fognak elhízni!

A könyv főhőse a 14 éves Maggie, aki folyton csúfolt, elhízott lányból válik az iskolai focicsapat sztárjává. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, Maggie-nek le kell mondania az egészségtelen ételekről, és rá kell szoknia a rendszeres mozgásra. Cserébe viszont folyamatosan nő az önbizalma, és az iskolában is egyre népszerűbb lesz.

Az Amazon oldalon előrendelhető, októberben megjelenő könyv máris hatalmas vitákat váltott ki a szülők, illetve a szakértők (pedagógusok, pszichológusok) körében. Sokak szerint ugyanis a kötet aneroxiára buzdítja a gyerekeket, illetve azt sugallja, hogy sose legyenek elégedettek azzal, amit a tükörben látnak, ezzel pedig visszafordíthatatlan pszichológiai károsodást szenvednek.

A könyv szerzője, Paul M. Kramer visszautasította ezeket a vádakat, és arra hivatkozott, hogy Amerikában aggasztó méreteket öltött a gyerekkori elhízás, ezért igenis szükség van az ilyen jellegű könyvekre, ráadásul ő nem azt állítja, hogy a kicsiknek diétázniuk kell, sokkal inkább az életmódjuk megváltoztatására buzdítja őket. (Kérdés persze, hogy akkor miért ez lett a könyv címe…) Ellenzői szerint azonban Kramernek nincs tapasztalata a gyermekétkeztetés terén, ráadásul ő maga sem mondható éppen soványnak.

Többen egyébként odáig mentek, hogy megfenyegették az Amazont, amennyiben továbbra is előjegyzést vesz fel a könyvre, akkor bojkottálni fogják az online könyvkereskedő oldalt.

Szerinted se kéne kiadni a könyvet, vagy éppen ellenkezőleg, igenis szükség van rá?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése