Fullasztó hőség volt. Éppen a Mátyás-templom főkapuján léptünk ki két-két hatalmas cekkerrel a kezünkben, amikor a menyasszony minden átmenet nélkül orrba vágott. De annyira, hogy rögtön felébredtem tőle. Eltartott egy darabig, amíg összeraktam a történteket. Az ugyanis nem tudatosodott bennem, hogy negyedik fiacskám, Bercike, átjött hozzánk aludni. Pedig általában felébredek, ha a hitvesi ágyban megváltozik az ökoszisztéma. De most nem tettem, és a felismerés úgy ért, mint egy villámcsapás. Vagy inkább, mint egy orrba verés. Bercike elég nyugtalanul alszik. Az éjszaka során négyszer-ötször megpördül a tengelye körül, és ezt nem szépen, komótosan, hanem hirtelen, nagy lendülettel teszi. Egy ilyen lendület vethetett véget az én álmomnak is. Mi tagadás, nem nagy élmény vele együtt aludni. Amikor átjön, a feleségem és én végül kiszorulunk az ágy két ellentétes peremére, ő pedig középen, keresztbe fekve alszik. Általában egyikünknek sincsen ereje beforgatni őt, vagy ne adj’ isten visszavinni a saját ágyába. Ilyenkor reggel úgy ébred az ember, mintha egész éjjel mozdonyokat tolt volna le Kecskemétre.
A tökéletes japán anyák
Egyszóval, ha csak lehet, inkább nem alszom a gyerekkel. Ami miatt valószínűleg sokak rosszallását vívom ki, Japánban legalábbis mindenképpen. A távol-keleti országban ugyanis az a szokás, hogy a szülők egészen hat-hét éves korukig együtt alszanak csemetéikkel. A termékenységi ráta (1,37) náluk majdnem olyan rossz, mint hazánkban. Ugyan nem láttam még kutatást, ami kapcsolatot mutatna az együtt alvás és az alacsony születési szám között, de megelőlegezem ezt az összefüggést. Japánban létezik egy fogalom, amit úgy hívnak, hogy „amae”. Ez olyan extrém kötődést jelent, amikor valaki teljes érzelmi, fizikális és minden egyéb függésbe kerül egy másik embertől. Ennek a mintája a szülő-gyerek kapcsolat, aminél tökéletesebb kötődést nem tudnak elképzelni, és ami oda-vissza működik: a szülő – jellemzően az édesanya – is függővé válik a gyerekétől. A japán nők tökéletes anyák akarnak lenni, mindent meg akarnak adni a csemetéjüknek, az ő elégedettségüktől függ a boldogságuk.
Kötődő nevelés
Biztos vagyok benne, hogy a nyugati nők számára mindez eléggé riasztóan hangzik. De ne ítélkezzünk elhamarkodottan, ugyanis Amerikában egy új mozgalom van kibontakozóban, amelynek „attachment parenting” a neve. Ezt magyarra úgy fordították: „kötődő nevelés”. Barbara Nicholson és Lysa Parker – mindketten családtudományi és nevelési szakemberek – 18 évvel ezelőtt alakították meg az első API- (Attachment Parenting International) sejtet. Azt tanácsolják az anyukáknak, töltsenek minél több időt gyermekük fizikai közelségében. Például egy hordozókendőben vigyék őt magukkal mindenhová, ahogy ezt az afrikai nők jelentős része ma is teszi. Az együtt alvás szintén erősen ajánlott, mégpedig a kicsi ritmusát követve. És minderre nemcsak a gyerek, az egész társadalom java érdekében van szükség. „Az attachment parenting lényege ugyanis az, hogy szoros kötődést építsen ki és tartson fenn családon belül. Távolabbi célja pedig az, hogy olyan nemzedék nőjön föl, amelyik képes lesz az együttérzésre és kapcsolatépítésre. Ezzel ugyanis megszüntethető az erőszak mint a nevelés eszköze, ami végső soron a társadalomban jelen lévő erőszak felszámolásához vezet.” A mozgalom alapkönyve a William és Martha Sears által jegyzett The Attachment Parenting Book, aminek még nem létezik magyar kiadása. A jelenség pedig átlépte a mértékadó média ingerküszöbét is: a Time magazin néhány hete címlapon foglalkozott vele. A mozgalom szószólói nem rejtik véka alá, hogy amit hirdetnek, az lényegében ősi módszerek újra felfedezése. Régen az volt a természetes, hogy az egész család együtt aludt, az anya folyton magán hordozta a gyerekét, és addig szoptatta, amíg annak igénye volt rá, sokszor négy-öt éves korán túl is. Ez volt régen, a mai szülők számára pedig marad a lelkiismeret-furdalás, ha mindezt nem teszik. De mit csináljon az olyan apuka, mint például én is, aki kipihenten szeretne munkába járni?
| Bővebben a témáról: • www.attachmentparenting.org • Pataky Krisztina pszichológus, iskolapszichológus, logoterápiai tanácsadó és személyiségfejlesztő szakember elérhetősége: patakykriszt@gmail.com |
A szakember szerint
„Hogy valaki aludjon-e együtt a csemetéjével, és meddig tegye ezt, azt nem lehet kívülről eldönteni – mondja Pataky Krisztina pszichológus. – Egyrészt ez szokás és kultúra kérdése. Például még Európában is, egyes északi népeknél a mai napig közös ágyban töltik az éjszakát felnőttek és gyerekek. Másrészt erre sincsen általános recept. Mindig érdemes a család és azon belül az egyes emberek szükségleteit együtt tekinteni. Ha a közös alvás boldoggá tesz, biztonságot és nyugalmat jelent mindenkinek, és ha nem utolsósorban a szülőknek van más lehetőségük az intim együttlétekre (nem csak a szexre…), akkor nyugodtan tegyék ezt. A probléma akkor jelentkezik, ha az együtt alvás csak ürügy, és valami más húzódik meg a háttérben. Ha például azért akar valaki a kicsi mellé feküdni, hogy ne kelljen a férjével szeretkeznie, vagy ha a gyermekétől várja a saját félelmei eloszlatását, akkor ezek az igazi, talán nem is tudatosított okok. Fontos, hogy szülőként ismerjük és tiszteljük a saját igényeinket is. Amikor tudjuk magunkról, hogy képtelenek vagyunk az együtt alvásra, és csak divatból csináljuk, hogy »jó anyák legyünk«, nem vagyunk hitelesek, és előbb-utóbb utálni fogjuk az egészet” – fűzi még hozzá szakértőnk.
Számomra valódi boldogság együtt heverészni a gyerekeimmel. Beszívni jellegzetes illatukat, hallgatni a szuszogásukat, őrizni az álmukat. Aludni viszont a feleségemmel szeretek. Mert ahogy Vekerdy Tamás pszichológus is annyiszor elmondta már: nincs nagyobb ajándék a gyerek számára, mint a kipihent szülő.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg.
A tartalomból:
- Zsenik a kiságyban
- Digitális kontra hagyományos iskola
- Az anyaságról tabuk nélkül – Rácz Zsuzsa írása
- Érett már az iskolára?
- Főzzünk a gyerekkel együtt!
- Mivel fejleszd a kicsiket?
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!