86 évesen is minden nap edz a világ legidősebb tornásza

nlc | 2012. Szeptember 14.
A szupernagyi egy újabb tökéletes példa arra, hogy ha valamit igazán akarunk, annak a megvalósításához soha nincs késő...

A német Johanna Quaas még gyerekként kezdte a tornasportot, ám miután megházasodott és gyerekei születtek, felhagyott vele. Elmúlt ötvesn éves, amikor újra gyakorolni kezdett, az első versenyén pedig 56 éves korában indult.

A Lipcsében élő szupernagyi idén töltötte be a nyolcvanhatot, ám ma is aktív tornász, aki a fiatalokat megszégyenítő módon teljesít talajon és korláton egyaránt. Gyakran meghívják tornabajnokságokra is, ahol ma már persze versenyen kívül szerepel, de a közönséget és a fiatalabb tornászokat is lenyűgözi gyakorlataival. 

 

Szeretnénk ilyen állapotban lenni 86 évesen

Mint azt egy tévériportban elmondta, makkegészséges és egyáltalán nincsenek „korral járó” fájdalmai. Minden nap korán felkel és lépcsőzéssel kezdi a napot, tornaedzésekre jár és rendszeresen jógázik is, így tartja szinten fizikai állapotát és hajlékonyságát.

Ebben az évben Johanna bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mint a világ legidősebb tornásza. „Fantasztikus érzés, hogy bekerültem és remélem, hogy a rekordom másokat is inspirálhat, hogy sohasem késő.”

Nézd meg az idős tornásznő egyik gyakorlatát!

 

 

 

Exit mobile version