Életmód

Gyomorgyűrű és plasztika: teljes átváltozás nyugdíj után

Az asszony nyugdíjba vonulása után műttette olyanná a külsejét, amilyenre mindig is vágyott. Erre igaz a közhely, hogy soha nem késő.

Amikor a 62 éves brit Linda Owen 35 év után visszavonult a tanári pályáról, családja és barátai azt feltételezték, ettől kezdve szolidan, békésen tengeti majd nyugdíjas éveit. Lindának azonban egyáltalán nem tetszett az az ősz hajú, túlsúlyos, idős asszony, akit a tükörben látott, ezért elhatározta, hogy ideje olyanná változnia, amilyen lenni szeretne.

Első körben gyomorgyűrűt rakatott fel, melynek segítségével megszabadult több mint 50 felesleges kilótól. Miután ez megvolt, befeküdt egy plasztikai klinikára, ahol felvarratta az arcát és a fogyás következtében lógó bőrét.

Előtte
Előtte

 

Utána
Utána

 

 Forrás: dailymail.co.uk

 

Frizurájával sem volt elégedett, ezért fiatalosabb fazont vágatott és szőkére festette tincseit, és a hajszínhez illő szemöldököt tetováltatott. Végül pedig a fogait is rendbe hozatta.

A nagygenerál hatására legalább 15 évvel látszik fiatalabbnak. Ha összefut egykori tanítványaival, nem ismerik fel, ahogy ő is alig ismer saját magára. „Amikor belenézek a tükörbe, olyan, mintha valaki mást látnék” – nyilatkozta a Daily Mailnek.

Az asszony az élete során megtakarított szinte összes pénzét, mintegy 65 000 fontot, azaz több, mint 22 millió forintot költött a külsejére, de egyáltalán nem bánta meg, legfeljebb csak azt, hogy miért nem tette meg előbb. Azt mondja, amit most érez, az minden pénzt megér. „Sokkal több energiám van, mint valaha. Most aztán igazán élvezem a nyugdíjas éveket!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top