Sándor Erzsi: Azt akarom, hogy a karácsony este csak egy egyszerű hétfő este legyen, ami annyiban különbözik majd a többitől, hogy együtt leszünk. Majdnem mindannyian. Ki sem kell húzni a nagy asztalt, hiszen mindenki, aki a családból köré gyűlhetne, már régen halott. Ha a fiam elfogadja a meghívásomat, ketten meg is leszünk. A lányom pedig majd skype-on bejelentkezik. Kitesszük a laptopot az asztal közepére. Ha nem lép bele a macska, olyan, mintha hárman lennénk. Az apjuk nem jön. Ő is már egy sokadik családot ültet le maga körül. Nálunk karácsonykor hétfő lesz és béke.
Dr. Baczakó Márta: A karácsonyt valamilyen formában az egész világon megünneplik. Te sem fogod megúszni, és ne is akard! Az embereknek szükségük és igényük is van az ünnepre. Karácsonykor tele vagyunk várakozással, és arra készülünk, hogy ezt családi körben, békében és szeretetben éljük meg. Akkora családban, amekkora jutott. Ez nagyon fontos ám, ne akard hétköznaposítani ezt a napot. Ez nem hétfő, hanem karácsony.
S. E.: De nem lesz fa. Meg voltam győződve arról, hogy a gyerekek ivarérettségének arányában töpörödhetnek a fenyőfák. És nem! Akármekkora a fa, az árus mindig bele tudja tenni az autóba. Csak onnan kerül elő úgy, mint egy túlméretezett halgerinc. Az autó üléséből még júliusban is kapargatni lehet a gyantát és lapátolni a tűlevelet. Normális nők nyilván ahhoz mennek férjhez, aki a legkevesebb öncsonkítás árán képes belefaragni a fát a talpába. Már arra se tudnék szabatosan válaszolni, hogy miért mentem férjhez egyáltalán. Azt biztosan tudtam, hogy kell egy család, amire jó gondolni, amikor nem vagyok benne, és nem vagyok. Bűntudat és szorongás – mindenki ismeri ezt a családhoz tartozó érzést. Ha nem így lenne, nem látnám magam körül azt a sok dúlt arcú embert, akik mind a szeretet ünnepére készülődnek.
B. M.: De hiszen mindenki szeretetre vágyik. Meg békére és harmóniára. Képzeld, még te is! Persze vannak kiegyensúlyozott emberek, akik családot alkotva nagyon is összeszedettek a hétköznapokban és az ünnepeken is. A karácsonyuk a várakozásuknak megfelelően alakul. Aztán vannak olyanok, akiknek ez nem feltétlenül sikerül. Izgágák, nyugtalanok, diszharmonikusak, akik sokféle problémával küzdenek. Ha leülnek a vacsoraasztalhoz, tányérjuk mellé odateszik a gondjaikat, feszültségeiket, megoldatlan konfliktusaikat. A karácsony végül is egy hatalmas várakozás valamire, ami több, más, különleges, ami csoda! Fogadd el!
S. E.: Az élet harc, nincs mese, a karácsony pedig egyenesen háború. Bevehetetlen bástyafok a hentes a pulykájával, a fűszeres a pillanatok alatt elfogyó gesztenyéjével, amit kicsivel az arany aktuális árfolyama fölött árul. Ha napokkal karácsony előtt veszem meg a pulykát, szaga lesz, mire sorra kerül. Ha beteszem a mélyhűtőbe, ahová be sem fér, mennyivel előbb vegyem ki, hogy kiolvadjon, de ne rohadjon meg? Aki pedig életében pucolt már nyers gesztenyét, az minden elkövetkezendő családi ünnepre már csak rántottával hajlandó előrukkolni. A szeretet ünnepe szépen ráerősít a bizonytalanságokra. Pedig ezek a napok se mások, csak hétfők, keddek meg szerdák, máskor azonban mindenki alkalmatlan, most meg úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki képtelen megfelelni mindannak, amit elvárnék magamtól. Jézuskamentes övezet szeretnék lenni. Én amúgy sem tömtem a gyerekek fejét az ajándékokkal osonó kisded meséjével.
B. M.: Miért, ha tömöd, akkor mi van? Nem káros. Ha olyan nagyon veszedelmes lenne, nem maradt volna fenn két évezrede. A gyerekek hat-hét éves korukig nagyon is igénylik ezt a varázslatot. A nyomában járó izgalmat is, ami a titok leleplezéséhez társul. Persze senkinek sem kell rágörcsölnie a Jézuska-mesére. Mindenki hihet szabadon bármit. Jöhet akár a Mikulás, a Télapó, a Karácsony apó vagy bárki. Ha visszagondolsz a gyerekkori karácsonyaidra, te is valami idealizált emléket idézel föl magadban, miképpen az emberek többsége. A karácsony eszményített emlékfreskóján mindig együtt ül az asztalnál a család. Hogy szakszerűen fejezzem ki magam, afféle vágyteljesítő várakozásban, aminek a mélyén ott lapul a titok. Mi más a titokban tartott ajándék, ha nem a csodavárás?
S. E.: Néhány nap alatt bárkit meg lehet utálni, akinek ajándékot kell vásárolni karácsonyra. Lassan akkor hamisított egy termék, ha nem kínai. A plázákban a vásárlástól megmámorosodott tömeg feléli a hiteleinek utolsó morzsáit is. Vélhetően az az embertípus, aki egész évben képes spájzolni karácsonyra, semmiségeket megvásárolni, jó helyre eltenni, eldugni és a kellő időben előrukkolni vele, az bizony egyéb aljasságokra is képes.
B. M.: A titokban vásárolt és ügyesen elrejtett ajándék a vágyteljesítéssel függ össze. Emlékszel, gyerekkorodban mennyi izgalommal készítetted a meglepetést azoknak, akiktől te is ajándékot vártál? Tele voltál feszültséggel, vibrálással. Ez az izgalom nem múlik el. A gyerek persze fegyelmezetlenebb, de mi is várjuk az ajándékot. Nincs ebben semmi szörnyű, sőt! Egyenesen remek. Jó, tudom, vannak családok, akik azért is szerencsések, mert élnek azok a hagyományok, amelyek segítenek megteremteni nekik a karácsonyi hangulatot. A vallás és a vallási előírások sokat számítanak ebben. De nem kötelező. Ahol nem a vallási hagyományokat hívják segítségül, ott mennek a saját fejük után. Abból is csak kinő a tradíció. Minden ér. Ideológiáktól függetlenül mindenkiben ott él a vágy a szeretetre.
S. E.: Voltak idők, amikor legszívesebben bealtattam volna magam az ünnepekre. Aztán inkább begyűjtöttem a körülöttem lévő elvált barátnőket, és angyalka-segélyt rendeztem nekik. Elhagyott gyerekek és volt feleségek ültek évről évre az asztalomnál, meg olyanok, akik balkézről voltak ünnepelni kénytelenek, miképpen én is. Mert az, akiről azt gondoltuk, közel áll hozzánk, karácsonykor a saját családját boldogította. Az ünnep szent, ugye. Jó karácsonyok voltak. A halászlé és a bejgli között hatalmas férfifikázást lehetett rendezni. A gyávaságukról, a változtatásképtelenségükről, a meghunyászkodásukról, az önzésükről. Este tízre már röhögve állapítottuk meg, hogy sokáig nem vennénk észre, ha egyszer összekevernénk egymás pasijait. Az azonos évjárat, az azonos hangfekvés és az azonos mondatok mellett nincsen jelentőségük az eltéréseknek. A „tudod, drágám, nekem is milyen nehéz”, a „mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy érzéketlen tuskó lennék”, a „mi ez az egy-két nap ahhoz képest, hogy egész évben veletek vagyok” – megbízhatóan csereszabatossá tették a különböző férfiakat. De ez itt most már a sokadik – vélhetően a végső – menet. Csak azért jöhettek új pasik, mert képesek voltak változtatni. Elmúltak a titkosított délutánok. Az egykor elhagyott gyerekek felnőttek, külön karácsonyoznak, és az egykor elvált anyák náluk vannak, az általuk feldíszített fenyőfa és a saját hagyományuk szerint megterített ünnepi asztal körül. Mindenki lépett egyet. Múlnak az évek.
B. M.: Ezek egészséges karácsonyok voltak akkor is, ha a muszáj hozta össze a társaságot. Jó, hogy nem voltak egyedül azok, akiket magányossá tehetett volna a válás. A családi kötelékeknél néha erősebbek a baráti szálak. Kevésbé maszatolnak bele a hazugságok. Mert a rossz karácsonyok ott vannak, ahol hazudni kénytelenek egymásnak a családtagok. El is várják egymástól. Át akarják vészelni a karácsonyt, mint egy természeti csapást. Azt érzik, ezt várja el tőlük a család, tehát részt kell venniük a társasjátékban. Holott meg kellene végre szoknunk a gondolatát annak, hogy a család nagyon sokféle lehet. Az emberélet útjának felén már túljutunk néhány váláson, összekötjük az életünket olyanokkal, akikhez saját gyerekek tartoznak. Mindenkinek jobb, ha képesek vagyunk tisztelni egymás történetét és az abban szereplőket. A csoda várása nem az, hogy nem tudjuk elfogadni a valóságot. Hanem az, hogy nem várunk lehetetleneket. Ha így teszünk, azt fogjuk látni, hogy minden nagyon természetesen történik.
S. E.: Persze, mert hétfő lesz.
B. M.: Ne viccelj! Ünnep lesz, és próbáld meg a legtöbbet kihozni ebből az ünnepből. Nem fog megártani.
| Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg. A tartalomból:
|