„Nem szeretem a vézna nőket. Szeretem megragadni a feleségem úszógumiját – mondta egy 32 éves férfi. – Elmondtam neki azt is, hogy ha lefogy, elhagyom.” Egy ilyen, egyértelműen férficentrikus országban nincs tehát más esély a nők számára, mint megfelelni az elvárásoknak. Mauritánia az egyetlen kultúra, ahol ismert a kényszeretetés.
Egy, Thomas Morton amerikai újságíró tollából származó cikk nagy port kavart a világ számos pontján. Több egészségügyi szervezet is igyekszik felvenni a harcot a kegyetlen szokásokkal, de gyakorlatilag tehetetlenek a rögzült kulturális tradíciókkal szemben. A lányokat 8-9-10 éves korukban úgynevezett hizlalótáborokba adják, ahol napi 15 000 kalóriát is el kell fogyasztaniuk. (Egy ennyi idős kislány kalóriaigénye egyébként nagyjából ennek a tizede.) A szüleik szerint csak akkor van esélyük, ha férjet találnak maguknak, a cél elérése érdekében pedig gyakorlatilag minden eszközt bevetnek.
Sokat tapasztalt „etető-asszonyok” tevékenykednek a sivatagban, elszeparált, nehezen megközelíthető sátortáborokban, és semmilyen eszköztől nem rettennek vissza, hogy megbízóik (legtöbbször a szülők) igényeit kielégítsék. Küldetésük a lányok felhizlalása és „partiképessé” tétele, még akkor is, ha ezt a kislányok nem akarják.
A folytatásért kattints a Cafeblogra!