1. jelenet: kocsma
Csütörtök este, egy Blahához közeli kocsmában – hihetetlen, de talán az egyetlen hely a városban, ahol mindenki pasi. Kérek egy jó sört, majd nekiállok olvasni. Semmi különöset nem akarok, csak ellenni – sok ember között, kicsit egyedül. A szomszéd asztalnál ülő férfitársaság rám-rám sandít, aztán meghallom, valójában az asztalomnál lévő széket akarják. “Kérdezd meg” – noszogatja az egyikük a másikukat. “Ááá, biztos vár valakire!” – mondja a másik. Így aztán a kérés elmarad, a szék meg nálam, én pedig belekortyolok egyet a jó hideg sörömbe.
“Bocsánat” – szólít meg végül egy harmadik, totál illedelmes fickó. “Gondolom, vársz valakire, de legalább egy széket elvihetek?” – kérdezi teljesen lemondóan. “Nem, nem várok senkire, vidd nyugodtan” – mondom, de a fickó csak áll, és nagyokat pislog. “Tényleg?” – hitetlenkedik, és szinte én könyörgök, hogy vigye már el azt a széket. A szomszéd asztalnál közben valamiért az Aranykéz utcai robbantásról beszélnek, és szinte felszisszennek, amikor rájönnek: ha nem gondolták volna azt, hogy várok valakire, akkor az a szék most az övék.
|
Linda, 32 Korábban iszonyú szomorúnak gondoltam minden olyan embert, aki egyedül ül be valahová. Azt gondoltam, szegénynek biztos nincs társasága. Aztán harminc körül rájöttem, hogy idővel a barátokkal való találkozások már nagyobb szervezést igényelnek a munka és család miatt. Előfordult, hogy szívesen elmentem volna mondjuk egy premierre vagy egy váratlan rendezvényre, de éppen nem ért rá körülöttem senki. És arra jutottam, hogy akinek van bátorsága szembemenni a konvenciókkal, elmenni egy programra egyedül, az valójában vagány és menő. Nem zavar, hogy mit gondolnak rólam – valószínűleg semmit. Ahogyan én sem irigylem azt, aki párban van. Egyik kedvenc időtöltésem a színházi szünetekben nézegetni a párokat. Nagyon tanulságos. |
|
Zsolt, 36 Egyedül legtöbbször moziban voltam, sokan ezt el sem tudják képzelni, de néha jó egyedül megtapasztalni egy filmes élményt, szóval ebben én nem látok problémát. Kocsmába nem szoktam egyedül menni, mert van az a mondás is, hogy ökör iszik magában. Mindig akad szerencsére társaság, vagy minimum egyvalaki. |
2. jelenet: nyaralás
“Biztos valami nős emberrel utazol, ezért mondod, hogy egyedül mész” – próbált leleplezni a barátnőm, amikor bejelentettem, hogy két hétre elutazom teljesen egyedül a tengerpartra – januárban. “Te hülye vagy?” – kérdezte egy másikuk kedvesen, mert nem akarták elhinni, hogy az ember lánya egyedül is elmehet nyaralni. Két pasi és két munkahely között éppen arra volt szükségem, hogy 1., ne legyek Magyarországon; 2., ne beszéljen hozzám senki egy darabig, csak ha én akarom.
Persze mindenképp olyan helyre mentem, ahol híresen nagy a biztonság, Máltára. A két hét alatt egyszer fordult meg a fejemben, hogy na, most jó lenne, ha itt lenne egy ismerős, de ahogy jött az eretnek gondolat, úgy el is ment. Ja, igen, és akkor is jól jött volna valaki, amikor a Szent Ágota-katakombában, teljesen egyedül a sok-sok valóságos csontváz között, furcsa zörejeket hallottam és rettenetesen megijedtem, bár ez így utólag röhejes.
|
Dani, 43 Nyaralni egyedül még sosem voltam, nehezen is tudnám elképzelni, mert szerintem ez alapvetően egy társas élmény. Eddig vagy nagy társasággal, vagy minimum kettesben voltam. |
|
Csaba, 33 Maximum olyan nyaraláson ciki az egyedüllét, ahová rajtad kívül az összes haverod hozza a párját is. Ez régen egyszer-kétszer előfordult velem, és ezután igyekeztem kerülni az efféle kirándulásokat. |
3. jelenet: színház
Úgy látom, rajtam kívül senki sincs egyedül a színház büféjében, de úgy döntök, ez nem zavar meg abban, hogy kérjek egy kis üveges pezsgőt – mert pohárral nincsen. A pultoslány automatikusan két poharat ad hozzá, én meg inkább azért, hogy ne vállaljak magamra két ekkora bűnt – egyedül is jöttem, meg innék is egy kis pezsgőt –, inkább fogom, és gyáván elviszem mindkét poharat. Utólag nehezen tudtam értelmezni, hogy miért nem utasítottam vissza, és fogtam meg csak az egyiket, de hát éppen elég alacsonyan állt a vagánysági mutatóm akkoriban.
|
Anita, 28 A legjobb barátnőm régen rendszeresen járt egyedül moziba, amikor volt két szabad órája. Sose értettem, aztán szép lassan szembesültem vele, hogy – kis túlzással – én vagyok az egyetlen ember, aki még soha nem tett így. Számomra a moziélményhez hozzátartozik az, hogy ott van velem valaki (ez leginkább a párom), akivel már a kezdés előtt felfaljuk az összes popcornt és nachost, és akivel a végén hosszasan kielemezzük a látottakat. Arról nem is beszélve, hogy én vagyok az a tipikus moziba járó, aki imádja a thrillereket, és pontosan tudja, mikor fog megijedni, ilyenkor mégis ugrom egyet a székben. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy legyen egy váll az oldalamon, amire ráborulok félelmemben, és egy kéz, amit szorítok, amikor éppen rettegni kell. Egyedül ez nehezen megvalósítható… |
4. jelenet: vacsora
Péntek este, Budapest belvárosa – belépek az elegáns étterembe. Az összes asztalon foglalt tábla, többnyire kisebb-nagyobb asztaltársaságoknak. Picit hülyén érzem magam, hogy beállítottam egyedül, de azért sokáig nem tart a zavarom, és leülök egy kis asztalhoz. A pincérlány elém teszi az étlapot, és meggyújtja előttem a gyertyát. “De romantikus” – röhögök fel, mire kedvesen hozzáteszi, hogy csak azért gyújtotta meg, hogy jobban lássam az étlapot. “Szoktak beülni egyedül vacsorázni?” – kérdezem, és ő remek érzékkel csak annyit mond, hogy szerinte “übermenő”, és ő is imád egyedül beülni, főleg nyáron, valami teraszra.
Még csak smink sincs rajtam, pedig a péntek estéhez illene, a szemben lévő asztalnál három lány, kettő folyton engem néz, azt hittem elsőre, hogy most épp sajnálnak, de aztán rájöttem, valójában inkább irigyelnek, mert a harmadik még egy pillanatra sem engedte őket szóhoz jutni – pedig legalább húsz perce tanulmányozom őket (is) –, és azt kívánják magukban, bárcsak inkább egyedül lehetnének.
|
Kata, 32 A sokáig elhúzódó távkapcsolatom és pár gyötrelmes szingliév hatására eleinte kényszerből vállaltam fel, aztán megszerettem az egyszemélyes kis programjaimat. Rendszeresen járok egyedül moziba, színházba, biciklitúrára, vagy épp vacsorázni. Teljesen hidegen hagy, hogy mit gondol rólam ilyenkor a környezet (ha gondol egyáltalán valamit), szerintem pusztán buta rögzülés, hogy élni csak párban lehet igazán. Én egyedül is nagyon tudok élvezni egy filmet vagy egy jó kis csülköt vörösborral. Persze a páros programok ellen sincs semmi kifogásom, sőt, de ha a pasim mégsem ér rá, nem fogok otthon szomorkodni. |
|
István, 41 Egyszer éreztem magam kellemetlenül egyedül egy étteremben, ahol a magányosan érkezőket mindig a sushispulthoz ültetik (pont azért, hogy kedv esetén szóba elegyedjenek a mellettük szintén egyedül lézengő nőkkel/férfiakkal), ahol az angolul nem tudó japán sushiséfek szeme láttára kellett bénáznom a pálcikákkal, ugyanis pálcikával evésben nem vagyok egy nagy spíler. Az egyiknek láttam az arcán, hogy csak illemből nem röhögi el magát. |
Rendben van önmagával
“Aki jóban van önmagával, az egyedül is képes élvezni az életet” – mondja Gazdag Enikő
A szavazók többségének véleménye szerint:
…megyek moziba?
pszichológus a Nők Lapja Cafénak. “Minden életkorban fontos, hogy tudjunk magunkkal időt tölteni.” Válás után vagy egy párkapcsolat után gyakori, hogy az ember egyedül is elmegy mondjuk moziba. A pszichológus szerint a fontos az, hogy mindenki ismerje fel, mikor van szüksége ezekre a pillanatokra, és ne rettegjen az egyedülléttől. Hiszen az régen rossz, ha képtelenek vagyunk meglenni magunkban, ez egyfajta belső bizonytalanságra utal (mindig kell a külső támasz), esetleg arra, hogy félünk szembesülni önmagunkkal, elmélyedni a saját gondolatainkban. Pedig sokat veszít az, aki nem indul magányos kalandokra, hiszen egészen más élmények történhetnek vele, és sokkal többet vehet észre a külvilágból, mintha az érzékeit folyton “leköti” valaki más.