Hogy kezdődött?
Úgy kezdődött, hogy én nagyon nem szerettem iskolába járni, és igyekeztem minél hamarabb férjhez menni. Alig 17 éves voltam, amikor Görbe Jánossal találkoztam. A rokonaimhoz járt kártyázni, akkor 50 éves volt, megkérte a kezem. Anyámnak tetszett a Kossuth-díjas színművész, az apám pedig kiborult, pláne hogy hozzánk költözött. Mindketten szobafestő-mázolók voltak, és képesek voltak azon összeveszni, hogy az most okkersárga vagy sem. (János úgy lett színész, hogy meghallották énekelni Árokszálláson festés közben, és elküldték Budapestre fizetett színésziskolába.)
Hogy kerültél a színpadra?
Rózsahegyi Kálmán (a Nemzeti Színház örökös tagja) színésziskolájába jártam, és az Országos Rendezőirodától (ORI) kaptam működési engedélyt először mint segédszínész, aztán később mint énkes-táncos színész. A miskolci színházban játszott a férjem, mellette még Verebély Iván, Darvas Iván, Sztankay István, Lóránt Hanna, és Ruttkai Ottó, Ruttkai Éva öccse volt akkor az igazgató.
Mikor kerültél a revü világába?
Az első éjszakai fellépésem az EMKE-ben volt (a Blahánál, az első emeleten) az Ungár zenekar játszott. 1969-ben, aztán ’70-től két éven át a Moulin Rouge-ban léptem fel, később pedig az Oktogonon, a mai gyorsétterem helyén a Savoy bárban, aztán az Éden bárban és a Kamara Varietében is. A revütáncosnő akkor egészen mást jelentett, mint ahogy ma esetleg gondolják. Nem igaz, hogy a lányok kaphatóak voltak. Egy időben ki sem mehettünk a vendégek közé fellépés után. Például Komlós Jucika is fellépett, őt mindig valamelyik szülője kísérte minden egyes alkalommal. Persze voltak ott konzumlányok, ott ültek a gyönyörű lányok, végig a bárpultnál, okos, sok nyelvet beszélő lányok voltak.
Kik jártak ezekre a helyekre?
Elsősorban külföldiek, és persze főleg orvosok, jogászok, üzletemberek, művészek. És fizetés környékén munkások is természetesen. Nemcsak férfiak, nők is jártak, sokan ismerkedni. És akár férfiak a férfiakkal, vagy nők a nőkkel is, persze a legnagyobb titokban, de valahogy mégis mindenki tudta. Voltak állandó vendégek, például a Savoyban a Pipás, szívgyógyász volt, őt mindenki ismerte, tudta, mit iszik.
A revüben nagyon sok csinos ruhára és sminkre volt szükségetek, egyszerűen hozzájutottatok ezekhez?
A hónap elején, a fizetéskor mindig jött be az öltözőbe a Becski bácsi, az illatszerész, ő keverte nekünk például a Dior illatú parfümöt, meg az alapozószerű valamit, rúzst, púdert. Akár még hitelre is vehettünk tőle sminkszereket. Nem tudtuk megvenni a drága szemfestéket, ezért Bagarol cipőpasztával kentük a szemünket. Bajunk nem lett. A harisnyát, ha szerencsénk volt, Párizsból hozták nekünk. Szenvedtünk a fogyókúrával. Én imádom a húst a mai napig, de akkor csináltunk olyan diétát mi, táncos lányok, hogy 10 napig csak főtt tojás, vagy ami még durvább, csak kávén és vízen éltünk.
Juszt Judit a 70-es és 80-as években volt színésznő és táncosnő a budapesti éjszakában, színházban és revüben. Mesélt nekünk kalandos életéről, szerelmeiről, bohém estékről, kemény próbákról és az akkori színésznők szépségpraktikáiról. A 68 éves színésznővel a tánc világnapja alkalmából beszélgettünk.
Hogy telt egy napod ilyenkor?
Reggel 10 körül kezdődtek a próbák a színházban, aztán persze este színházi előadás a Vidám Színpadon vagy a Kamara Varietében valahol, utána pedig mentünk át a revübe, ott éjfél körül kezdődtek a zenés-táncos előadások. Imádtam sanzonokat énekelni. Aztán, ha úgy alakult, maradtunk, imádtam az éjszakai életet. Amit kerestem pénzt, az többnyire el is szórtam. Egész életemben hat Trabantom volt. Nem voltunk gazdagok, de sokszor ittuk a legmárkásabb pezsgőket. Előfordult, hogy a vendégek név szerint küldték a lányoknak az italokat az öltözőbe. A szabadidőmben aludtam vagy cipőt vásároltam. A mai napig a magassarkú a gyengém, én nem tudom elképzelni, hogy laposban járjak.
A második férjedet is az éjszakai életben ismerted meg…
Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező művész volt, a Kis Színpadon találkoztunk. Nekem is ő csinálta fellépőruhákat. Ott álltam előtte szinte meztelenül, és megkérdezte, hogy maga mindig a mamájával jön a ruhapróbára? És igen, engem mindig elkísért az anyukám, mi nagyon jó viszonyban voltunk. Egyszer egy előadás után csak úgy váratlanul megkérdezte, hogy elmegyek-e vele Párizsba, én meg fogtam magam és igent mondtam. Párizs után én lettem a harmadik barátnője, végül aztán egyedül maradtam a háremben, és összeházasodtunk. Én akkor 33 éves voltam, ő 70. 18 évig éltünk egy gyönyörű házasságban, karmikus 18 év volt.
Hogyan, mikor szálltál ki a revü világából?
Végül lett egy butikom 1980-ban, tíz éven keresztül csináltam, egyedi tervezésű ruhákat árultam, még Eric is beleszólt a tervezésbe. ’90-ben eltörött a sarkam, és ez késztetett arra, hogy elgondolkodjak, hogyan tovább. Végül bezártam a butikot, és maradtam a beteg férjem mellett, ’96-ig éjjel-nappal együtt voltunk. Eric a színházi tervezését a Csárdáskirálynővel kezdte, és munka közben azzal is fejezte be az életét. Karrierje során a nyolcadik alkalommal tervezte újra – 89 és fél éves volt. A mai napig úgy érzem, hogy a problémáimban, a bajaimban segít odafentről. Ő küldött nekem egy társat, ő intézte, hogy visszataláljak egy régi szerelmemhez 2007-ben, akivel azóta együtt vagyunk. Gyerekem helyett pedig itt van nekem Eric unokája, Gábor, akivel együtt ápoljuk Eric hagyatékát és emlékét.