Piros vizelet, érdes nyelv és fehér íny – a vashiány 10+1 meghökkentő tünete

Fodor Marcsi | 2015. November 21.
"Hogy maga milyen sápadt! Biztosan vérszegény!" – egész életemben minden orvostól ezt hallottam, így nagyjából évente mentem vérvételre, csak azért, hogy kiderüljön, minden rendben van. A sápadtságom ugyanis alkati adottság. Aztán pár hónapja beütött a mennykő, és kiderült, azért vagyok fáradt, beteges, mert valóban kevés a vasam. Utólag, a tüneteket átnézve már látom: korábban gyanakodnom kellett volna.

Minden tizedik nő vashiányos – tehát a vashiány szinte népbetegségnek tekinthető, és nem az öregeket és a betegeket fenyegeti nagyobb veszély, hanem éppen az aktív, sportos és egészséges életet élő nőket. Különösen azokat, akik vegetáriánus vagy vegán életmódot követnek, mert bár a zöldségfélékben rengeteg vas található, azok jóval kevésbé hasznosulnak, mint a húsfélékben lévők. De a terhesség, a szoptatás, az erősebb menstruáció mind-mind oka lehet a vashiánynak. A pótlás pedig ugyan egyszerű – de ahhoz, hogy visszaálljon az optimális szint, legalább három hónapig kell rendszeresen vasat szedni. És hogy mik a tünetek? Hát nézzük:

1. Sápadt bőr

A képlet állati egyszerű: a szervezetünk számára vas szükséges ahhoz, hogy vörösvértestek termelődhessenek. Ha kevesebb a vörös vértest, a rózsás pír eltűnik az ember arcáról. De vannak, akik ugyebár veleszületett módon sápadtak (mint én), és olyanok is, akiknek a kreol bőrük miatt az arcukon kevésbé lehet megfigyelni a vérszegénység tüneteit. Ám a vashiány nemcsak az arcot teszi sápadttá, de az ajkakat és az ínyt is. Ha pedig még az alsó szemhéj is fehérré válik a korábbi vöröses helyett, az már elég egyértelmű jel.

2. Fáradtság

Fél éve folyamatos fáradtságról panaszkodom. De azzal nyugtattam magam, hogy akinek három gyereke és munkája van, az miért is ne lenne kipurcanva? De aztán jött a nyár, a vakáció, a pihenés, és azt éreztem, hogy hiába alszom többet, a fáradtság mégsem csökken. Ráadásul a munka is nehezebben ment, alig tudtam koncentrálni a feladataimra. Természetesen ennek is biológiai oka volt: a vörösvértestek szállítják az oxigént mindenhová. Ha nincs vas, nincs vörösvérsejt, tehát nincs energia. A szervezet pedig átkapcsol üzemtakarékos módra, és arra kényszeríti az embert, hogy pihenjen, amikor csak tud. A tét a túlélés ilyenkor, nem az önmegvalósítás.

 

3. Kifulladás

Nálam ez volt a legerősebb jelzés: néha már arra gondoltam, hogy talán kezdődő asztmám van, mert úgy éreztem, bármekkora levegőt is veszek, az valahogy soha nem elég. Ráadásul minden apró fizikai terhelés hatására zihálni, fulladozni kezdtem, ami riasztó érzés. Pedig csak a vashiány jelentkezett így, hiszen ha nincs elég vörösvérsejt, logikus, hogy nem jut elég oxigén mindenhová.

 

4. Betegeskedés

Bizony egyik megfázásból a másikba, egyik fertőzésből a másikba estem – és nem értettem, miért nem működik olyan jól az immunrendszerem. Eszembe se jutott a vitaminhiány, hiszen ettem én mindenféle zöldséget-gyümölcsöt. Csak hát ugye a vas… na abból, úgy tűnik, nem volt elég.

5. Szívdobogás

Esténként, amikor elcsendesedett körülöttem a világ, szabályszerűen éreztem, hogy zakatol a szívem, és ez a vashiányos hónapok alatt ez egyre erőteljesebbé vált. A vérben lévő kevesebb oxigént ugyanis a szív egyre erőteljesebben pumpálja. Az amúgy egészséges emberekre ez viszonylag kevés veszélyt jelent, pláne ha csak rövid ideig tart – ám akinek szívzöreje, szívnagyobbodása, szívritmuszavara van, annak érdemes a vasszintjét az átlagosnál gyakrabban ellenőriztetnie.

 

6. Erősebb havibaj

A szakértők szerint 2-3 evőkanálnyi menstruációs vér távozik egy-egy havi vérzés alkalmával – de amikor vashiányos az ember, a mennyisége akár duplájára is növekedhet. Nem nagyon szokás méricskéli a dolgot, de tény, hogy ha több tampon, betét fogy egy hónapban, mint szokott, akkor érdemes felkeresni a nőgyógyászt, mert az elveszített vér a vashiányos nőknél nehezebben pótlódik, és így minden hónapban növeli a szervezet vasdeficitjét.

 

7. Sok fejfájás

A test számára a legfontosabb szerv az agy. Tehát ha kevés van az oxigénből, akkor mindenütt spórolni kezd, és az agyba pumpálja az összes vért. Ettől pedig az artériák megduzzadnak és nyomják a koponyát. Ezért fájt a fejem annyit az elmúlt hónapokban.

 

8. Duzzadt nyelv

A vashiány egyik furcsa mellékhatása, hogy csökken a szervezetben az izmok épségéért felelős mioglobin mennyisége. A sportolás után így nehezebben regenerálódnak az izmok, és hosszabban tart az izomláz. De mivel a nyelv is egy óriási, erős izomköteg, így ott érezni leghamarabb a vashiányt. Gyulladt, érzékeny, érdes felületű lesz.

 

9. Vágy a furcsa ételekre

A vashiányos emberek furcsa dolgokat kezdenek kívánni: krétát, agyagot, papírt, akár koszt is, elsősorban magas vastartalmú dolgokat – de gyakori az is, hogy a jég kezdi vonzani őket, és azt ropogtatják. Így utólag valóban furcsa, hogy egész nyáron majd megőrültem a jégkásáért, és gyakran esténként is jégkockákat majszoltam vagy fagyott gyümölcsöt, de ebből ugyebár semmiféle vasat nem nyerhetett a szervezetem. A szakértők szerint azonban a jég a duzzadt, érzékeny nyelv (lásd előző pont!) megnyugtatására kell, ezért olyan népszerű csemege a vashiányosok körében.

 

10. Törékeny körmök

Amikor a szervezet a túlélésért küzd, kevés vitamin, ásványi anyag, oxigén jut a perifériákra – márpedig a haj és a köröm a test szempontjából luxusnak számít, így ha gond van, onnan vonja vissza először a tápanyagokat. Így kezd hullani a haj, és törni a köröm. Szerencsére én ezeket nem tapasztaltam, de a hüvelykujjam körme hullámosra változott, ami ugyan nem látható, de nagyon is érezhető. Ez a vashiánynak köszönhető.

 

+1. Rózsaszín vizelet

Gyakran eszem céklát, de eddig soha nem színezte meg a vizeletem – ám az elmúlt hónapokban azt vettem észre, hogy elég egy kis mennyiséget elfogyasztanom, azonnal pirossá színeződik a végeredmény. Az emberek kb. 10 százaléka számára ez minden céklaevés után megtörténik. Ám azoknál, akik korábban ezt nem tapasztalták, a változás a vashiány egyik tünete lehet, mert ilyenkor a szervezet kevésbé szívja fel a céklában található színezőanyagokat is.

 

Exit mobile version