Kitiltották a lányt az edzőteremből e miatt a felső miatt!

nlc | 2016. Május 02.
"Nem megfelelő" felsőben szeretett volna edzeni az egyetemi konditeremben – kitiltották.

Danielle, egy amerikai egyetem hallgatója úgy döntött, nem egy lyukasra izzadt tesipólóban szeretne lemenni az edzőterembe. Helyette egy kényelmes és divatosabb felsőt választott – szíve joga, gondolta. Gondolta.

Az egyetemi edzőterem vezetői ugyanis kitiltással jutalmazták stílushúzását. Szerintük a felső ugyanis “nem megfelelő” viselet a testedzéshez. Na most: halványan derengő edzőtermi emlékeim alapján azt is meg merném kockáztatni, hogy olyanok is akadnak, akik sportmelltartóban (vagy legalábbis arra kísértetiesen emlékeztető rövid felsőben) sportolnak, és még azzal sincs semmi baj. Az izzadtság meg a vörös fejek valahogy amúgy is képesek még a legszebb testeket is deszexualizálni, de idáig már nem is érdemes elmenni ennek az esetnek kapcsán.

Lényeg, hogy erről a felsőről volt szó, mindenki nézze meg magának jól az erkölcstelenség tavaszi kollekcióját:

A felső állítólag túl sokat láttat a lány hátából, és egyébként az is kiderül az iskolai dress code szabályzatból, hogy milyen is a megfelelő hátkivágás. Itt van, mit lehet és mit nem:

A női hallgatók egyébként már régóta panaszkodnak az iskola szigorú öltözködési szabályaira, és Danielle felháborodott fotómegosztása is körbejárta már az internetet, szóval reméljük, hamarosan a Washington and Lee University ajtaján is bekopog 2016. 

Forrás: Mashable

Exit mobile version