A Google házi oltárát fogjuk imádni a nappaliban

Andersen Dávid | 2016. Május 19.
A szöveges üzenetek megszállottjai vagyunk, ezt mi sem bizonyítja szebben, mint a tény, hogy hamarosan már a legnagyobb cégekkel is beszélgethetünk a Facebook üzenőszoftverén keresztül. A következő lépésben már az ujjainkat sem kell majd koptatni, a Google legújabb fejlesztésével ugyanis megérkezik a háztartásokba az eszköz, amivel már beszélgethetünk is.

A fejlesztéssel a keresőóriás nem elsőként futott be a célba, mivel az Amazon Echo nevű eszköze már lehetővé teszi, hogy hangvezérlés segítségével indítsunk zenelejátszást, írjunk listát a teendőinkről, de akár arra is megkérhetjük, hogy reggel ébresszen, vagy megkérdezhetjük az időjárási, illetve a forgalmi viszonyokról.

A Google a most zajló I/O konferencián mutatta be a saját megoldását, a Google Home nevű eszközt, amelytől azt várják, hogy központi szerepet kapjon a háztartásokban. A Google Home a bizonyos androidos telefonokban ma már megtalálható Google Assistant kiterjesztésének szánják.

A Google termékfejlesztésért felelős alelnöke, Mario Queiroz a Google Home bemutatóján

“Úgy tekintünk az Assistant szolgáltatásra, mint a különböző eszközöket összekötő felhasználói élményre – mondta Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója. – Ott lesz a telefonokon, a hordozható eszközökön, az autókban és az otthonokban is.”

A keresőcég első embere ezután mutatta be a Google Home eszközt, amelynek működését az alábbi videó is szemlélteti. Természetesen ez csak egy demonstráció, ezért a valódi digitális asszisztens működése ettől eltérhet, mindenesetre a Google ezzel jóval közelebb hozhatja a hasonló eszközöket a mindennapi használathoz. Egyelőre arról nincs információ, hogy a végső változatot mutatták-e be a konferencián, mint ahogy egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni az eszköz. Egyedül annyit árultak el, hogy még az idén elérhető lesz a fogyasztók számára. Kíváncsian várjuk.

További cikkek a Google fejlesztéseiről az NLCafén:

Exit mobile version