Heti 3 napot kéne dolgoznunk, 75 éves korunkig

nlc | 2016. Augusztus 05.
Mexikó leggazdagabb embere szerint itt lenne az ideje csökkenteni az emberek heti munkaidejét. Nem csak a dolgozók járnának jól vele.

A civilizáció és a technika fejlődése ma már ott tart, hogy elég lenne három napot dolgoznunk hetente, a nyugdíjkorhatárt viszont ki lehetne tolni 75 éves korra – véli Carlos Slim, Mexikó leggazdagabb embere, aki vagyonával világviszonylatban is a negyedik helyen áll. Vagyis nyilvánvalóan tud valamit.

A milliárdos üzletember szerint ennek számos előnye lenne: egyrészt ha az embereknek több szabadidejük lenne, akkor többet költenének például kultúrára, szórakozásra, de többet is sportolnának, illetve tanulnának, ez pedig a gazdaságnak is jót tenne. Mindemellett a társadalmaknak kevesebb nyugdíjast kellene eltartaniuk.

Slim szerint emiatt a fizetéseket sem kellene csökkenteni, ugyanis a háromnapos munkahét rendszerében az emberek hatékonyabban dolgoznak.

Az üzletember nem a levegőbe beszél: saját cégénél, a Telmexnél a dolgozóknak már évek óta felajánlják, hogy a későbbi nyugdíjazásért cserébe hetente csak három napot dolgozzanak, és közel 40 százalékuk él is ezzel a lehetőséggel.

(Bloomberg)

Exit mobile version