Hogyan lettél dobóatléta?
Mindig elég mozgékony voltam, nagyon sok sportot kipróbáltam. Szegeden az általános iskolai testnevelés-tanárom gerelyhajító volt, ő tartott atlétikai foglalkozásokat, így ismerkedtem meg a sportággal. Kifejezetten dobóatlétikai csoportba jártam, mind dobószámot kipróbáltam. Persze ekkor még játékosan, nem komolyan edzettünk, mindennap mást kipróbálva, változatosan.
Alkatilag mindig erősebb voltam a kortársaimnál, a sikerélmények már az elejétől kezdve jöttek, látszott, hogy érdemes komolyabban foglalkoznom a dobóatlétikával. Jól mentek az edzések, a korosztályomban mindig a legjobb voltam itthon, a nemzetközi szintű versenyzést 20-21 éves koromban kezdtem el.
Hogy néz ki egy napod, mikor edzel?
Eleinte délutánonként voltak az edzések hetente 2-3 alkalommal, később 5-6 edzésem lett. Mindig jó tanuló voltam, középiskolásként engedélyt kaptam rá, hogy a reggeli lyukasórák idején vagy testnevelésórák helyett iskolaidőben is edzhessek. Sokszor reggel 7-kor kezdtem az edzést, hogy a 2. órára beérjek az iskolába. Az egyetemet levelezőn végeztem gyógypedagógia szakon, ekkor már szinte mindennap edzettem és heti 12-re nőtt az edzéseim száma.
Amikor épp nem edzel, mit csinálsz, mire van időd?
Jelenleg nem tanulok, gyakorlatilag háztartásbeli vagyok, a párommal együtt élek. Az edzések között legtöbbször itthoni ház körüli teendőket vagy egyéb ügyeket intézek. Egyébként reggel felkelés után elmegyek edzésre, utána hazajövök, főzök, ügyeket intézek, pihenek, majd jön a délutáni edzés. Alapozó időszakban a reggeli edzés 2-2,5 órás, a délutáni akár 3 órás is lehet, ez kitölti a napom nagy részét.
Miből állnak az edzéseid?
Elég változatos munkát végzünk. A délelőtti edzés általában a konditeremben zajlik, egy része klasszikus súlyemelés, van speciális erősítés speciális gyakorlatokkal, köredzésben és nagy labdás erősítés is. Az edzés délutáni része általános bemelegítéssel kezdődik, utána egy óra kb. maga a súlylökés, a technika gyakorlása, utána mindennap más kiegészítő edzés van, homokban szökdelés, futás, golyódobás, lépcsőzés, gátszökdelés, a végén has-, hátizom-erősítés, gyógytorna, nyújtás – ezzel elmegy az idő szépen. Egy csoportban edzem, fiatalokkal együtt, rajtam kívül egy gerelyhajító lány végez még komoly élsportolói munkát, mi ketten csináljuk komolyabban, legtöbbször edzőtáborba is együtt megyünk.
Mennyit edzel itthon egy szezonban, és mennyit edzőtáborozol?
Az olimpiára tavaly novemberben kezdtük meg a felkészülést, azóta nagyon sűrű volt a program. Novembertől január végéig háromhetes periódusokban dolgoztam, két hét edzőtábor volt, egy hetet edzettem itthon. Főleg Budapesten voltunk, illetve Szerbiában, Újvidéken, egy fedett pályás táborban. A világbajnoksággal zártuk a fedett pályás szezont, utána szinte rögtön Portugáliába mentünk 2 hétre, majd pár napot itthon töltöttem, aztán Montenegróba mentünk. Ezek mondhatni meleg égövi edzőtáborok voltak, nincs annyira meleg, mint mondjuk Dél-Afrikában, de annyival jobb idő van, mint itthon, hogy kint egy pólóban lehet dobni, 20-22 fokban. Sokkal barátibb az időjárás, és így a technikát is jobban gyakorolhatom, mintha beöltözve, pulóverben edzenék. A szabadtéri szezon kezdetével egymás után jöttek a versenyek, az Európa-bajnokság előtt pedig még a klubomnál is volt egy edzőtábor Békéscsabán.
Hogy viseled ezt a feszített tempót, és azt, hogy keveset vagy itthon?
Elég jól viselem ezt, megszoktam, bár idén különösen sokat voltam távol, és amikor itthon voltam, az is edzéssel és rohanással telt. Most már várom, hogy vége legyen a szezonnak, és kettesben elmenjünk pihenni a párommal. Ő a munkája miatt nagyon ritkán tud utánam jönni az edzőtáborba, legfeljebb egy-egy napra, a versenyekre sem nagyon tud eljönni, nem tudjuk megoldani, hogy ilyenkor együtt lehessünk. Tudta, hogy mire számíthat, amikor megismerkedtünk, és megszokta, hogy sokat vagyok távol, mindenben támogat és büszke rám. A családom is nagyon büszke, mindenben teljes mértékben támogatnak. Nem is lehetne máshogy ezt csinálni, nagyon fontos a családi háttér, sokszor ők hoznak-visznek, és mindenben segítenek, amiben csak szükségem van rá.
Ez volt a második olimpiád, 2012-ben Londonban már ott voltál, de nem jutottál döntőbe. Most milyen várakozásokkal érkeztél, milyen volt ez az olimpia? Mit éreztél belül, mire számítottál?
Nagyon jól éreztem kint magam az olimpián. A selejtező után már lehetett látni, kik között dől el az érmek sorsa. Hatan voltunk, akiknek sikerült meglökni a kvalifikációs szintet, ez mindenképpen adott egy pluszt. Tudtam, hogy meg kell majd érte küzdenem, hogy felállhassak a dobogóra. Előzetesen arra számítottam, hogy 20 méter fölött kell lökni az éremért, ez majdnem be is jött, mert az első két helyezett 20 méter fölött lökött, és én is jól megközelítettem ezt a 19,87 méterrel. Pozitív élményekkel jöttem haza. Sokat segített, hogy London után rengeteg tapasztalatot szereztem, sok külföldi versenyen jártam, nem volt olyan versenyszituáció, amire ne lettem volna felkészülve. Sok mindent megtapasztaltam az elmúlt négy évben, és nagyon jó mezőnyben versenyezhettem folyamatosan, szerencsésnek érzem magam emiatt.
A döntőben milyen volt versenyezni?
Elsőre szerintem nagyon rosszat löktem, de tudtam, hogy elég gyenge kezdő vagyok, viszont onnan építkezve egyre feljebb tudom magam hozni, így nem estem kétségbe. Az edzőm, Eperjesi László valószínűleg idegesebb volt nálam, de ő is tudta, hogy azért annyira nem vészes ez a kezdés. Nem figyeltem a többieket verseny közben, a harmadik sorozat után láttam, ki hol tart, onnantól kezdtem el jobban figyelgetni az eredményeket.
Hogy tudsz folyamatosan jobbat és nagyobbat lökni? Mire összpontosítasz ilyenkor?
Minél jobban megnyugszik az ember, minél kevésbé izgatott, annál jobb, az első lökés után én is megnyugodtam. Lökés előtt mindig próbálom átgondolni a technikát, hogy mire kell még jobban koncentrálnom, aztán persze próbálom minél erősebben meglökni a súlygolyót.
Mit éreztél, amikor biztossá vált a bronzérem?
Nagyon örültem, boldog voltam, hogy a rengeteg munka és küzdelem, ami az elmúlt 16 évben végigkísérte a pályafutásomat, most végre meghozta gyümölcsét. Az elmúlt években minden világversenyről hoztam érmet, de azért ez mégis csak egy olimpia volt, egy álmom teljesült azzal, hogy fenn állhattam a dobogón.
Hogyan tovább az olimpia után, tudtál-e pihenni, mik a további terveid?
Egyelőre nem nagyon pihentem, egyrészt sok helyen kellett megjelennem, másrészt az edzéseim és a versenyek is folytatódnak tovább. Nem álltam le, elég sűrű a naptáram, szeptember 10-ig még 6 versenyem volt, de az utazások picit tudtam pihenni is. A versenyek után lesz egy hét teljes pihenőm, majd folytatom az edzéseket. Hosszú időre nem lehet leállni, mert nagyon visszaesik a teljesítmény. Intenzitásban kicsit visszaveszünk, játékosabbak, pihenősebbek az edzések, ilyenkor például több próbaversenyt tartunk a csoporttal, de úgy, hogy mindenkinek sikerélménye legyen, még a legkisebbeknek is. Novemberben kezdődik majd az alapozás. A 2020-as tokiói olimpiát mindenképpen tervezem, bízom benne, hogy feljebb tudok lépni az olimpia dobogón.
Olvass még az olimpiáról!
- Olimpia 2016: Márton Anita bronzérmes súlylökésben
- Paralimpia 2016: “lehet siratni a lábam, vagy örülni annak, hogy élek”