Késő, ha már a szomjad jelez – így kerülheted el a bajt

nlc | 2016. November 01.
Sajnos nem csak városi legenda: tényleg túl késő, ha már akkor iszunk, amikor szomjasak vagyunk. Persze nem kell túl aggódni a problémát, hiszen könnyen tehetünk azért, hogy ne jussunk idáig.
 

A szervezetünk, ha úgy érzi, hogy kevés folyadékot vittünk be, jelez. Mégpedig a szomjúsággal. Ha folyadékhiányunk eléri a 2 százalékot, beindulnak testünkben azok a folyamatok, amelyek arra ösztönöznek, hogy igyunk. Ám ha ez nem történik meg időben, további fizikai tüneteket is produkálhatunk. Ezek a tünetek viszont már nem feltétlenül utalhatnak a szomjúságra.

Jelez a tested

Fáradtságérzet, fejfájás, szájszárazság, a koncentráció hiánya – ezek a kellemetlenségek csaphatnak le rád, ha nem iszol eleget. Ha így érzed magad, érdemes elgondolkodni azon, hogy korábban vajon jelzett-e szomjúságot a tested és hogy mikor és mennyit ittál utoljára. Ugyanis sok esetben egy-két pohár víz elfogyasztása is segíthet a problémákon, ha tényleg a vízhiány váltotta ki azokat. Ilyen esetben érdemes a vizet nem egyszerre elfogyasztani.

Normál esetben óránként veszünk magunkhoz folyadékot, hiszen erre éppen ilyen a rendszerben van szüksége a szervezetünknek. Ha viszont megterhelő munkát végzünk és izzadunk, sokkal több folyadékra van szükségünk. Mivel általában nem tudjuk, hogy mennyi vizet fogyasztunk, mindenképpen érdemes azt megfigyelni. Jó módszer, ha palackból isszuk a folyadékot, hiszen azzal könnyen ellenőrizhetjük, hogy mennyi fogyott. Arra is érdemes gondolni, hogy sok táplálék önmagában is lédús, így azok is fontos részét képezik a táplálkozásunknak.

Hízhatsz is

Sokan talán nem is tudják, hogy a nem megfelelő folyadékbevitel kiválthat éhségérzetet is. Sőt, ami igazán rossz hír a fogyózóknak, hogy állítólag az édesség iránti vágyat is növeli a dehidratáltság. Így szó szerint el is hízhatunk, ha nem vesszük észre, hogy a testünk mit jelez. Arról nem is beszélve, hogy milyen jót tehet a fogyókúránknak, ha mindig, amikor úgy érezzük, hogy éhesek vagyunk, megiszunk egy pohár vizet. Hiszen így biztosan elkerülhetjük azt, hogy éhséget érezzünk, ha folyadékra van szükségünk és a gyomrunkban is kevesebb hely marad a hizlaló ételek számára. 

A szakemberek szerint naponta 2-2,5 liter folyadékot kell fogyasztania egy felnőttnek. Ahhoz, hogy ezt betartsuk, érdemes a palackos módszert kipróbálnunk, hiszen azzal nyomon követhetjük, mennyit ittunk. Ha nem ezt választjuk, nézzük meg, mekkora poharat használunk és számoljuk meg, hogy abból hányszor fogyasztottunk folyadékot az adott napon.
Exit mobile version