Nehezen indul a hétfő? Itt a kenyérre kenhető kávé!

Horowitz Katalin | 2017. Március 06.
Honnan máshonnan érkezhetne a meglepő ötlet, mint a meglepő ötletek országából, Japánból. Egy tejipari cég ünnepli így az egyik termékük évfordulóját.

Ha egy földönkívüli létforma elemezné az interneten található adatokat, a nagy mennyiségben jelen lévő pornó mellett azt találná, hogy az emberiség számára két dolog fontos: a macskák és a kávé. Se szeri, se száma a koffeinfüggők posztjainak, mémjeinek, amelyek lényege jellemzően ugyanaz: kávé nélkül egyszerűen nem lehet élni.

Az élénkítő ital számos formában elérhető ma már, a jegeskávétól a koffeintartalmú energiaitalokon és a szintén koffeinnel felturbózott cukorkákon át az arcbőrt felfrissítő koffeinos krémekig.

Ha pedig egy arckrémbe bele lehet tenni a vérkeringést felpörgető koffeinmolekulát, miért ne lehetne olyan élelmiszert készíteni belőle, amit a reggeli pirítósra kenhetünk és így fogyaszthatunk el.

 

A Snow Brand Milk nevű cég idén március elsején dobta piacra a kenhető kávét, amellyel saját márkás kávékészítményük első megjelenésének 55. évfordulóját ünneplik.

A cég kávéja a nálunk is kapható, előre csomagolt kávéitalokra hasonlít, igen édes, állaga pedig krémszerű, így gyaníthatóan sokat nem kellett rajta változtatni, hogy kenyérre kenhető változatot készítsenek belőle.

A kenhető kávénak pudingra emlékeztető az állaga (Fotó: SBM)

Azon még gondolkodunk, hogy miért cserélné valaki a jól bevált, kedvenc kávéfőzőjével elkészített reggeli italt a kenhető változatra, de Japánban ennél szürreálisabb termékeket, például bizarr mellmasszírozót is piacra dobtak már, ezért nincs min csodálkozni.

Lendületes hétkezdést és koffeinben gazdag kávét kívánunk kedves olvasóinknak!

Exit mobile version