A Sátán Temploma védi meg a gyerekeket a testi fenyítéstől

Andersen Dávid | 2017. Március 17.
Emellett iskola utáni Sátán Klubokat szerveznek, és mindez meglepő módon nem arról szól, hogy sátánizmusra oktatnák a gyerekeket.

A The Satanic Temple weboldalán azt írják, a szervezet arra törekszik, hogy az emberek közti együttérzést és a jóakaratot hirdesse, elutasítják viszont a zsarnokságot és a tekintélyelvűséget, emellett a gyakorlatias józan ész és az igazság fontosságára hívják fel a figyelmet. Követőik kiállnak az egyenlő jogok mellett, védik a szólásszabadságot, elutasítják a nők testét tudománytalan törvényekkel korlátozó hatalmat, leleplezik az ártalmas, pszeudotudományokkal foglalkozó sarlatánokat, és többek között olyan délutáni klubokat szerveznek az iskolás gyerekeknek, amelyek célja, hogy távol tartsa őket más egyházak intézményesített térítési kísérleteitől.

Összességében tehát a Sátán Templomának tagjai nem emberáldozatokat mutatnak be, és nem szólítják vérfertőzésre vagy testvérgyilkosságra híveiket. Ezek után talán nem meglepő, hogy ez az egyház indított most kampányt az olyan iskolák ellen, ahol még 2017-ben is élnek a testi fenyítés eszközével. Talán meglepő lehet, de az Egyesült Államokban még ma is 19 olyan állam van, ahol a közoktatásba járó gyerekek tanárainak lehetőségük van a testi fenyítésre.

A pirossal jelölt amerikai államokban még ma is engedélyezett a testi fenyítés (Kép: Wikipedia)

A sátánisták kampánya azzal indul, hogy óriásplakátokat állítanak fel olyan környékeken, ahol a testi fenyítést még alkalmazó iskolák találhatóak, egyben értesítik az iskola vezetését a gyerekek emberi jogairól.

A Sátán Temploma már korábban is síkra szállt az iskolákban tapasztalható, a gyerekek szólásszabadságát csonkító kezdeményezések ellen, most pedig a Protect Children Project nevű kezdeményezéssel a testi fenyítésnek szeretnének gátat szabni.

 

A gyerekek – vallási hátterüktől függetlenül – regisztrálhatnak a projekt weboldalán, a szervezet pedig automatikusan értesíti a gyerek iskolájának vezetését, hogy ha testi fenyítésben részesítik a gyereket, akkor emberi jogaikat sértik meg.

“A Protect Children Project az amerikai alkotmány első kiegészítését felhasználva védi meg a közoktatásban tanuló diákokat attól, hogy rajtuk testi fenyítést vagy fizikai korlátozó eszközöket használjanak, magánzárkába zárják őket, vagy megtagadják tőlük a mosdó használatát” – áll a Satanic Temple által kiadott sajtóközleményben. “Ezek a bántalmazó gyakorlatok ugyanis sértik vallási meggyőződésünket a test sérthetetlenségéről.”

Az említett óriásplakátok egyikét a texasi Springtown egyik útja mellett állítanák fel. Az itteni egyik iskola vezetése még 2012-ben döntött úgy, hogy fegyelmi eljárás helyett a házirend megváltoztatásával reagál egy férfi tanár ügyére, aki két diáklányt fenekelt el fegyelmezés gyanánt, amelyhez eszközt is felhasznált. A házirend módosításának értelmében az iskola férfi tanárai csak akkor részesíthetik fizikai fenyítésben a lányokat, ha egy tanárnő is jelen van.

A tervezett óriásplakát (Fotó: The Satanic Temple)

A tervezett óriásplakáton a “Ne hagyd, hogy még egyszer megüssenek az iskolában. Élj a valláshoz fűződő jogaiddal!” felirat szerepel egy hatalmas pentagramma és a Protect Children Project webcíme mellett.

“Reméljük, hogy a plakátjaink naponta emlékeztetik majd az embereket arra, hogy egy olyan barbár  kisvárosban élnek, ahol problémás és valószínűleg szexuálisan zavart középkorú férfiak tinédzser lányokat fenekelhetnek el” – írta Lucien Graves a Satanic Temple szóvivője az egyház közleményében. 

A sátánisták egyébként korábban indítottak úgynevezett After School Satan Club nevű gyerekeknek szánt szakköröket is, kifejezetten olyan iskolákban, ahol keresztény egyházak vallási színezetű klubokban hirdetik az igét a tanulóknak. A sátánisták szakkörein “racionális, tudományos és a babonákkal szembemenő” világnézetű foglalkozásokat tartanak. Egy floridai iskolai körzetben pedig sátánista színezőket is szétosztottak, ezzel reagálva arra, hogy az iskolákban korábban keresztény vallási pamfleteket osztottak a kiskorú gyerekeknek.

Exit mobile version