Részegen vezette volna az utasszállítót a pilóta

nlc | 2017. Március 23.
A megengedett érték három és félszeresét mutatta a szonda annál a pilótánál, aki az egyik kanadai fapados légitársaság repülőgépét vezette. A részeg pilóta 105 utas életét veszélyeztette.

A 37 éves szlovák pilóta a kanadai fapados légitársaság, a Sunswing alkalmazottja. Miroslav Gronych a légitársaság Calgaryból Reginába közlekedő menetrend szerinti belföldi járatán teljesített volna szolgálatott. Csakhogy csöppet sem józanul érkezett a reggel 7 órakor induló repülőgéphez.

A pilótáknak előírás szerint a felszállás előtt legalább 1 órával kell érkezniük, Miroslav 7.05 perckor jelentkezett a kapunál, ahol rögtön látták rajta, valami nagyon nem stimmel. A földi személyzet értesítette az első tisztet, hogy a pilóta alkalmatlan a repülésre. Ahogyan a személyzet egyik tagja mesélte, Gronych beszélni is alig tudott, olyan részeg volt, sőt egyenesen sem tudott menni.

Aztán a részeg férfi mégis eljutott a pilótafülkébe, ahol a kabátját is alig tudta felakasztani. Ekkor kérte meg az első tiszt, hagyja el a gépet. Mire a rendőrség kiérkezett a géphez, a pilóta eldőlt és egyszerűen elaludt.

Miroslav Gronych ellen a Sunswing légitársaság vizsgálatot indított, majd ügyét a bíróság tárgyalta. A The Telegraph úgy tudja, a férfi a bíróságon elismerte tettét, szégyellte magát ,és bűntudatot érzett viselkedése miatt. Ittasságával a gép 105 utasát veszélyeztette.

A kanadai fapados légitársaság gépét vezette a részeg pilóta

 

Exit mobile version