Emberevésen kaptak egy szarvast

nlc | 2017. Május 09.
Létezik tudományos magyarázat a szarvas bizarrnak tűnő viselkedésére.

A Texasi Állami Egyetem kutatói egy erre kijelölt területen azt tanulmányozzák, hogy hogyan bomlanak le az emberi maradványok a természetben. A kísérlet része az is, hogy megfigyelik, miképp viszonyulnak az állatok az emberi maradványokhoz. Arra azonban, amit 2015 januárjában rögzített az egyik kamerájuk, még a tudósok sem voltak felkészülve.

A most nyilvánosságra hozott felvételen látszik, amint egy fehérfarkú szarvas egy emberi csontot rágcsál, a kutatók megfogalmazása szerintúgy, akár egy szivart. Ilyesmire először volt példa.

A test, melyből a csont származott, már 182 napja kint volt a vadonban. A szarvas nem a lágyrészeket, hanem egyértelműen a csontot fogyasztotta.

Bár a szarvasok alapvetően növényevők, de előfordul, hogy kisebb emlősöket vagy más húsféléket megesznek, illetve állatok csontjait is szokták rágcsálni, így pótolva az étrendjükből a téli hónapokban hiányzó ásványi anyagokat. A szakemberek valószínűsítik, hogy az emberi maradványokat is emiatt rágcsálhatta a szarvas.

independent

Exit mobile version