Ezek a brutális fotók mindig emlékeztetnek majd, hogy futás előtt használj naptejet

nlc | 2017. Június 28.
Julie Nisbet nagyon megbánta már, hogy naptej nélkül indult a maratonfutásra a tikkasztó hőségben... Bár később felkente a harmincfaktoros naptejet, akkor már késő volt.

Az Angliában élő Julie Nibet már kilenc éve rendszeresen fut, már 11 maratont is teljesített. Nemrégiben benevezett egy ultramaratonra is, ahol 110 km-t futott le 21 óra alatt.

Nibet reggel 7-kor kezdte a futást, ekkor még nem kent magára naptejet, majd 10 órakor, az első megállónál bekente testét 30 faktoros napvédővel. Mivel korábban a nap még nem járt olyan magasan, az asszony nem érezte szükségét a fényvédelemnek, és később is úgy ítélte, hogy a 30 faktor elegendő lesz. Néhány órával később Nisbet már elkezdte érezni, hogy rémesen ég a lábszára és a háta, de próbálta elhessegetni az érzést, és inkább magára kent egy újabb adag naptejet.

21 órával a futás kezdete után azonban, mikor végre maga mögött tudta a távot, az égető érzés az elviselhetetlenségig fokozódott, ráadásul kisebb hólyagok is megjelentek a lábán. Másnapra a hólyagok hatalmasra duzzadtak, és elképesztően fájdalmassá váltak – Nisbetnek kórházba kellett mennie, hogy kinyomják belőlük a folyadékot, és alaposan bekötözzék lábszárait.

A fotót csak nagyon erős idegzetűek nézegessék…:

 

Nibet azóta már jobban van, és természetesen tudja, hogy saját felelőtlensége miatt járt ennyire pórul. Remélhetőleg legalább mások tanulnak majd fájdalmas hibájából. 

 

BuzzFeed

Exit mobile version