Alice Cooper nem emlékezett arra, hogy a hatvanas évek végén egy szitanyomatot vásároltak az akkor még szinte ismeretlen Andy Warholtól. A ma már milliókat érő kép negyven évet pihent feltekerve egy cső belsejében a rocker cuccait őrző raktárban.
Cooper abban az időben egyfolytában részeg volt, vagy be volt lőve, így nem csoda, hogy nem emlékszik szinte semmire. Viszont Alice Cooper menedzserének beugrott, hogy az énekes akkori barátnője, a közelmúltban elhuny Cindy Lang kért 2500 dollárt tőle, hogy megvegye kedvesének Warhol Kis villamosszék nevű szitanyomatát.
Azért pont ezt, mert akkoriban Cooper színpadi műsorának része volt, ahogy egy villamosszékkel kivégzik. Cindy úgy gondolta, remekül passzolna a kép a műsor díszleteibe.
Alice Coopernek szerencséje, hogy édesanyja emlékezett arra, hogy a kép abban a raktárban van, ahol az akkori turnésorozat színpadi kellékeit is tárolják.
A nyomat végül előkerült, amiről egy Andy Warhol-szakértő megállapította, hogy eredeti, és 1964-ben vagy 1965-ben készülhetett. Pár éve a Christie’s árverésén 2,6 milliárd forintnyi dollárért kelt el a nyomat egy másik eredetije.
Bár az énekes példánya nincs aláírva, de így is milliókat érhet.